Hirdetés
Mi ez?

Szerelem az olimpián!

8913

Az olimpiai játékok az érdekes történetek garmadáját kínálják, amelyek legtöbbje a bravúros teljesítményről, az emberfeletti küzdelmekről, hihetetlen sikerekről és karriereket derékba törő kudarcokról szól. A megpróbáltatásokon és küzdelmeken kívül azonban nagyon sok olimpikon számol be arról, hogy egy-egy olimpiai nagyvároshoz nemcsak a sportteljesítmények, hanem szerelemi szálak is kötik. Összegyűjtöttük a leghíresebb love storykat.

Hirdetés

Emil Zatopek és Dana Ingrova

Emil Zatopek és Dana Ingrova egy napon születtek, ugyanazon ország állampolgáraként, így tényleg mondhatjuk, hogy egymásnak lettek teremtve. Az 1948-as londoni olimpiai játékok döntőjében találkoztak, az előbbi futóként, az utóbbi pedig gerelyhajítóként indult. A románc gratulációkkal kezdődött, mivel mindketten megdöntötték az egyéni csúcsukat, és mire a londoni olimpia véget ért, Emil már két érmet is begyűjtve eljegyezte Danát, majd később feleségül is vette.

A nagy boldogság ellenére egészen az 1952-es helsinki olimpiáig kellett várniuk a nagy dobásra: szinte egy időben zajlott az 5000 m-es futás és a gerelyhajítás döntője, viszont miután Emil megnyerte az aranyérmet, a pár találkozott, és a férfi átadta aranyérmét kedvesének, hogy szerencsét hozzon. A romantikus mozzanat nem is zárul eredménytelenül, ugyanis Dana olimpiai rekordot állított fel gerelyhajításban, ezzel ők lettek az első és eddig egyetlen házaspár, akik ugyanazon a napon lettek olimpiai bajnokok. A házaspár egészen Emil haláláig, 2000-ig együtt maradt (a férfi 78 évesen hunyt el), az olimpiák után fiatal atléták edzésével foglalatoskodtak.

Ottavio Missoni és Rosita Jelmini

Nem véletlen a névegyezés: arról a Missoniról van szó, aki 1947-ben megalapította a mára több milliárdos értékkel bíró divatházat. Az egész történetben az a legjobb, hogy a siker simán elmaradt volna, ha Ottavio nem vesz részt az 1948-as olimpián. Az akkor 17 éves Rosita nyelvtanulás miatt volt Londonban, Ottavio, a jóképű olasz sportoló pedig a gátfutó csapatot erősítette. A pár a versenyt követő vacsorán találkozott, és néhány év együttélést követően 1953-ben összeházasodtak, és megalapították Európa egyik legsikeresebb divatházát. Bár manapság már három gyermekük irányítja a vállalkozást, a szülők is valamennyire részt vesznek a cég életében, sőt, egészen az elmúlt évig, amikor Ottavio 90 éves volt, sikeresen szerepelt a veterán atléták versenyében.

Nikolai Prodanov és Diana Yorgova

A bolgár Nikolai Prodanov tornász és Diana Yorgova távolugró volt az első pár, aki az olimpiai faluban mondta ki a boldogító igent az 1964-es Tokiói Olimpián - egy shinto pap adta össze őket. Yorgova 1972-ben ezüstérmet szerzett Münchenben, majd ezt követően a házaspár a sajtótól távol tartva élte életét, olyannyira, hogy 1972 után szinte alig hallattak magukról.

Katerina Kurkova és Matthew Emmons

Katerina és Matt az Athéni Olimpián találkoztak, 2004-ben, és sportlövészetben szereztek aranyérmet hazájuknak, Csehországnak és az Egyesült Államoknak. Azután jöttek össze, hogy Emmons a második számnál egy rossz lövés miatt csupán nyolcadik helyen végzett - de szerencsére Katerinának sikerült megvigasztalnia a csalódott fiatalembert, aki szerint minden okkal történik, és lehet, hogy „ez most Katy miatt történt így”. 2007-ben kötöttek házasságot, Katerina pedig sikeresen folytatta karrierjét két további olimpiai éremmel, két világbajnokságon szerzett éremmel és még négy tovább éremmel európai bajnokságokon. Jelenleg mindketten Coloradóban élnek, edzéssel foglalkoznak.

Victoria Pendleton és Scott Garnder

A bulvárlapok által igencsak kivesézett kapcsolat sokat ártott a csapatszellemnek, miután Pendleton megnyerte kerékpározás versenyszámban az aranyat a Pekingi Olimpián. Íratlan szabály a profi sportban hogy nem lehet romantikus viszony az edző és a versenyzők között, mivel az sokat árthat a csapatnak. A kapcsolatot 2008-ig titokban tartották; miután fény derült a tényre, hogy együtt vannak, Victoria úgy érezte, a csapat tagjai kiközösítették őt. A feszült légkör ellenére edző és versenyzője máig együtt vannak, és úgy tervezik, hogy a 2012-es Londoni Olimpiát követően összeházasodnak.

Darcy Marqardt és Richart Hortness

Az egyik legújabb szerelmi történet ez, mivel a két kanadai a Pekingi Olimpia utolsó napjaiban találkoztak, és saját bevallásuk szerint rögtön egymásra kattantak. Ennek ellenére az olimpiát követően mindketten visszatértek saját életükhöz, és úgy gondolták, hogy a kapcsolatuk ezzel véget is ért, mivel Darcy Vancouverben dolgozott, Richard pedig Las Vegasban folytatta tanulmányait. Ennek ellenére a sors ismét összehozta őket, hiszen Richard Ontarióba költözött, oda, ahol a női úszócsapat a 2012-es olimpiára készült. A románc így tovább folytatódhatott, bár Hortness azt állítja, hogy legalább százszor megkérte barátnője kezét, mire az igent mondott. A pár a Londoni Olimpiát követően tervezi végleg összekötni az életét.

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások
Felhasználónév:
Jelszó:
Hirdetés