„Csibi van primadonna!”

Az olimpia eredete a múlt homályába vész, így hivatalosan i.e. 776-tól datálják a játékokat, ugyanis ez a legkorábbi megmozdulás, amiről feljegyzések maradtak fenn. Azt is tudjuk, hogy ekkor egy Koroibosz nevű szakács lett a győztes stadionfutó, így őt tisztelhetjük az első ismert olimpiai bajnokként. Ekkor még csak férfiak vehettek részt a versenyen, akik ágyékkötőben, majd anyaszült meztelenül küzdöttek a győzelemért. Senkiben sem merült fel, hogy női sportolók is részt vehetnének az eseményen, hiszen akkor még nem hallott a világ női sportról, emancipációról pedig végképp nem. Az újkori olimpiák is hasonló felállással indultak 1896-ban, hiszen hiába voltak ekkor már női sportolók, a játékokon nem vehettek részt. Négy év múlva azonban változott a helyzet, ugyanis az 1900-as párizsi olimpián már a gyengébbik nem képviselői is jelen voltak, és bebizonyították, hogy távolról sem olyan gyengék. Az első női olimpiai bajnok a brit Charlotte Cooper teniszező lett, a magyar olimpiai bajnoknőre azonban még várni kellett 36 évet; az 1936-os berlini olimpián Elek Ilona tőrvívó nyerte el a megtisztelő címet.

A Csibi becenévre hallgató sportoló kezdetben legalább olyan meghitt viszonyt ápolt a zongorával, mint a tőrrel, így egyáltalán nem volt biztos, hogy a pást mellett teszi le a voksát. Elvégezte a Zeneakadémiát, és zongoraművészi ambíciói voltak, miközben egyértelművé vált, hogy a tőrrel is legalább olyan ügyesen bánik, mint a billentyűkkel. Sejthető, hogy előbb-utóbb választani a kellett két szenvedélye között, ugyanis a vívás erősen igénybe vette és lemerevítette a csuklóját, ami rontotta a zongorajátéka minőségét. Végül a Zeneakadémia igazgatója döntéshelyzetbe kényszerítette: vagy a vívás vagy a zongora. A dilemmát végül a vívószövetség elnöke döntötte el, aki felismerte páratlan tehetségét, és lehetőséget biztosított számára, hogy a tőrvívásnak szentelje magát. Santelli mester keze alatt elkezdte páratlan sportpályafutását, és hamarosan, 1934-ben Európa-bajnok lett egyéniben és csapatban is.

Páratlan tehetsége és a mögötte állók támogatása ellenére sem választott könnyű utat magának, amikor a vívás mellett döntött. Ekkor ugyanis a női sport még meglehetősen gyerekcipőben járt, lenézték és kevéssé ismerték el a női sportolók teljesítményét. Különösen igaz volt ez az olyan tipikusan férfias sportágakban, mint a vívás. A vívótermekben a nők – kevés kivétellel – afféle megtűrt személyek voltak, és csak a férfi tanítványok után foglalkozott velük a mester. Ismerve a körülményeket, Csibi teljesítménye még tiszteletreméltóbb, illetve a vívószövetség elnöke és Santelli mester támogatása is igazán előremutató szellemre vall.

A szabálytalan szépségű, fiatal nő azonban nem igazán törődött a nehézségekkel, hiszen imádott versenyezni. „Csibi van primadonna, kell neki az a közönség!” – mondta Santelli mester, és ezzel rá is tapintott a lényegre. Csibi páratlan teljesítménye ugyanis a versenyek okozta izgalomban gyökerezett. Előfordult, hogy edzéseken hibázott, kevésbé összpontosított, olykor még veszített is, versenyhelyzetben viszont annyira összeszedett, gyors és pontos volt, mint edzésen soha.

Már az 1928-as olimpiai csapatban is számításba vették tartalékként, de 1936-ig kellett várnia, hogy megküzdhessen az olimpiai bajnoki címért. Itt sem volt azonban sima útja, az olimpia előtt nem sokkal zsidó származása miatt kizárták a Honvéd Tiszti Vívó Klubból és MAC-ból is. Mindezek ellenére részt vett a játékokon, ahol 21 mérkőzésből mindössze hármat vesztett el, ami elegendő volt ahhoz, hogy megszerezze a győzelmet, és így első magyar nőként álljon a dobogó legfelső fokára. A náci szervezőket egyébként különösen bosszantotta, hogy egy német vívó elől happolta el a győzelmet.

Ezután egy hosszabb pihenő következett, ugyanis származása miatt nem versenyezhetett a háborús években. Ennek ellenére 1948-ban, a Londonban rendezett olimpián megvédte bajnoki címét. Az 1952-es helsinki olimpián is ott volt, és csak egy hajszálon múlott harmadik olimpiai bajnoki címe: a részrehajló bíró végül az ellenfele javára döntött. Élete végéig nem tudott napirendre térni az igazságtalan döntés felett, már csak azért sem, negyvenöt évesen, az első olimpiai bajnoki címe után 16 évvel győzni páratlan teljesítmény lett volna. Készült az 1956-os melbourne-i olimpiára is, ám ekkor már nem válogatták be a csapatba.

Az olimpiai győzelmek mellett számos egyéb relikviával is büszkélkedhetett: 1937 és 1956 között hat világbajnokságot, öt Európa-bajnokságot és tíz magyar bajnoki címet nyert. Visszavonulása után hosszú éveken át kapitányként dolgozott a női válogatottnál. „A mi generációnk még szerencsés volt, mert együtt vívhattunk Elek Csibiékkel (testvére, Margit is vívó volt – a szerk.)” – emlékezett erre az időszakra Sákovicsné Dömölky Lídia, egykori vívó. Elmesélte azt is, hogy az Elek-lányok között csiszolódtak, és nemcsak a sport területén kaptak tőlük, hanem az emberi értékek vonatkozásában is; minden tekintetben a példaképük volt. 1988-ban nagyon készült a szöuli olimpiára, melyen a Nemzetközi Vívó Szövetség képviseletében vett volna részt, ám nem sokkal az olimpia előtt elhunyt.