Étel+Ital

Milyen a pasi? A főztje elárulja!

8866

Tüzes szerető? Párját óvó gentleman? Egyéjszakás románcot kereső kalandor? Adjunk fakanalat a pasi kezébe, és máris kiderül, mire számíthatunk!

A szenvedélyes

Ügyel az egészségére, lelkes környezetvédő, és szó szerint nem ártana a légynek se, hiszen számára nagyon fontos az állatok védelme. Éppen ezért vega koszton él.
Jó eséllyel egy megértő, jószívű lovagra találtunk a személyében, amivel viszont együtt járhat, hogy túlságosan is aprólékos, túl nagy figyelmet szentel a részleteknek. Ha szeretnénk a kegyeibe férkőzni, akkor ne pazaroljuk az ételt, annyit szedjünk a tányérunkra, amennyit el is fogyasztunk. Nyugodtan nevethetünk a társaságában, szereti a lazaságot, spontaneitást, azonban ha komoly vizekre evezünk, akkor vagy csak olyan kérdéskörben fejtsük ki a véleményünket, melyet jól ismerünk, vagy inkább válasszuk a figyelmes hallgató státuszt.

Az egészségmániás

Az étel készítése közben gondosan számolja a kalóriákat, ügyel rá, hogy az összetevők egészségesek legyenek, hogy a vacsorát lelkiismeret-furdalás nélkül élvezhessük. A háttérben minden bizonnyal valamilyen énkép probléma, kisebbségi komplexus húzódik meg, melynek nem feltétlenül van a tudatában.
A bátorítás, támogatás csodákat művel ezzel a férfiúval, megszűnnek a komplexusai és őszinte, szerető társ válik belőle.

Az alfahím

Ne várjuk, hogy hosszú órákat pepecseljen a konyhában. Szerinte ez a nők dolga, maximum grillezni, bográcsozni hajlandó. Ezek köztudottan férfias ételkészítési módszerek – legalábbis szerinte.
Nagyon magabiztos, nem kér a segítségből, az általa kreált étel kifogástalan lesz. Habár kősziklának tűnik, a dicséretet nagyra értékeli, és olyan desszertben részesíti az ember lányát, amilyet nem találni a legmenőbb éttermek menüsorában sem.

A kalandvágyó

Konyha, vacsoraasztal, hálószoba – mindenütt nyitott az újra, a kalandra. Ha ő főz nekünk vacsorát, akkor biztosak lehetünk benne, hogy egzotikus fogásokkal kényeztet minket. Az ízek mellett a körítés is kifogástalan, izgalmas. Nagyon spontán természet, és a partnerétől is elvárja ezt a fajta könnyedséget, ha meg akarjuk hódítani (és tartani) ezt a séfet, erről ne feledkezzünk meg.

A kényeztető

Hatalmas erőfeszítéssel és nagy szeretettel készíti az ételt, mindent megtesz, hogy a vendége érezze: szereti őt és különleges a számára. A kezei közül kikerülő étkek lehet, hogy nem a legtáplálóbbak, de olyan finomak, hogy bűn kihagyni őket.
Ha segíteni szeretnénk neki a konyhában, akkor ezt a tevékenységünket a terítésre, mosogatásra korlátozzuk, így nem fosztjuk meg az alkotás örömétől, melyet csak tovább fokoz, hogy egy számára kedves személynek főz. Nem mondja, de szomjazza az elismerést, így ha ízlett a főztje, dicsérjük meg – például egy érzéki masszázzsal vagy egy szenvedélyes csókkal.

A nemtörődöm

Ugyan élvezi a főzést, de túlságosan lusta hozzá, hogy egyedül bármit is összeüssön. Így ne csodálkozzunk, ha a vacsora alapját félkész ételek képezik, konzervek, melyeket egyedi ötletek alapján tesz fogyaszthatóvá. Nyitott a javaslatokra, új ötletekre, és nemcsak a konyhában, hanem az életben is, ami nagymértékben kiegyensúlyozza hajlamát a részletek figyelmen kívül hagyására.

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások