| 2012.06.28 - |
Az elődöntőkkel rákanyarodtunk a foci EB célegyenesére, lassan már szinte sajnáljuk, hogy véget ér: nincs több pólócsere és véletlenül kivillanó hasizmok. Ma kettő az egyben, vagyis négy a kettőben: portugál-spanyol és olasz-német.
A spanyol-portugál férfifelhozatalban csemegézve azt sem tudjuk, kiknek szurkoljunk, hiszen még annyi nézegetni való akadna mindkét oldalon. Nem volt egyszerű, de a szép torreádorok a sárga pizsamás Iker Casillas vezetésével elég komoly C. Ronaldo hisztiket sikerült kiprovokálniuk. Azért ha igazságosak vagyunk kicsit sajnáljuk a portugálokat: legalább annyira megérdemelték volna a döntőt, mint az ellenfelek.
Nézzük kik voltak nap topjai: A spanyoloktól itt van például egy jellemzően nem spanyolnak tűnő, vörös szakállas szépfiú, Xabi Alonso. Középpályásként ő tartja a legtávolabbról, 64 méterről belőtt gól rekordját. Persze minket sokkal inkább érdekel az a legendás fizimiskája. Az szinte csak bónusz, hogy minta-apukáról van szó. Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de mi a szerkesztőségben mindig elérzékenyülünk, ha ilyen nagy embert látunk egy ennyire apró babával. Sőt, 2008-ban, amikor megszületett a csöppség, Alonso inkább a feleségével és a picivel volt egy meglehetősen fontos meccs helyett, még a vezetőedző haragját is vállalva.


A nap portugál szépe szintén középpályás, a huszonhat éves Joao Moutinho. Már tizenhárom éves korában profi szinten futballozott, bár meg kell jegyezni, az arcberendezése azóta sem változott túl sokat. Frissen borotvált arcát elnézegetve igen sokáig kell győzködnie a vendéglátókat, hogy cigarettával vagy alkohollal szolgálják ki, talán ezért is törekszik egy kis borosta növesztésére. 21 éves korában feleségül vette barátnőjét, azóta már ő is büszkélkedhet egy aprósággal, akit miniatűr portugál mezbe lehet bújtatni.


A német-olasz párharc tartogathat meglepetéseket. Bár a hozzáértők gyakorlatilag a torna kezdete óta spanyol-német döntőről beszélnek és germánokat tartják az egyik, ha nem a legjobb válogatottnak, az olaszokkal soha sem lehet biztosra menni. Ha jól emlékszünk, 2006-ban Olaszország úgy lett világbajnok, hogy a előzetesen senki nem fogadott volna rájuk. Ha meg kicsit utána is olvasunk látni fogjuk, nem is volt oka erre senkinek. A nyolcaddöntőben hajszálon múlt csak a továbbjutásuk az ausztrálok ellen, akik nem épp focitudásukról híresek. Az olaszok a meccs utolsó utáni percében kaptak egy tizenegyest és továbbjutottak. Ukrajnát aztán viszonylag könnyen legyőzték, de az elődöntőben akkor is éppen az akkor hazai pályán játszó németek jutottak nekik. A rendes játékidőben 0-0, a hosszabbítás utolsó percében még mindig 0-0, aztán két perc mulva 2-0-ra nyert Olaszország. Aztán döntő. Igen, amikor Zidane gyomron fejelte Materazzit, és a Franciák pszichésen teljesen kikészítve álltak ki a tizenegyes párbajra. Szóval az olaszokkal nem árt vigyázni, még a Nationale Elf-nek sem, akikről megint csak elmondta minden hozzáértő, hogy nagyon jó esélyeik vannak a végső győzelemre. Pontosan ezt mondták róluk a két évvel ezelőtti VB-n is, akkor az elődöntőben a későbbi bajnok Spanyolország állította meg a német menetelést. Mindezt figyelembe véve lehet következtetéseket levonni, meg jósolgatni, de minek, inkább izguljuk végig a meccset és reménykedjünk sok mezletépős gólörömben.
Mai németünk egzotikus szépség, Jérôme Boateng. Van egy testvére is (illetve kettő, de a hamardik fiú még nem túl sikeres) Kevin-Prince. Utóbbi nagyobb név, de ez nem játéktudásának hanem nagyobb arcának köszönhető. A fiúk Nyugat-Berlinben születtek, anyjuk német, apjuk ghánai, Kevin-Prince nem is a német, hanem az afriaki válogatottságot választotta. De a mi Jérômeunk maradt a szülőhelyénél így be passzíthatjuk ide.


Az olaszok közül egy olyan szívtiprót szemeltünk ki, akin sok múlhat a továbbiakban. Andrea Pirlo egy igazi latin macho, aki ha kell képes eldönteni egy meccset. Bár a focisták között már nem számít fiatalnak a maga 33 évével, minden egyébhez épp jó korban, és nem mellesleg jó karban van. Ja és igen, ő volt az, akit sajátos módon próbált megzavarni egy angol szurkoló a tizenegyesrúgásnál.

