Közösség

Ezer baráttal magányosan?

8788

Még távolról se hajlott hátú az a korosztály, aki jól emlékszik rá, micsoda nagy szó volt, ha valakihez évekig tartó várakozás után bekötötték a vezetékes telefont. Ma már egyre kevesebb ilyen készülék csörren meg az otthonokban, de miért is fizetnénk a havidíjat, mikor sokkal, de sokkal jobb kommunikációs lehetőségek állnak a rendelkezésünkre? Például az internet, melyen gombamód szaporodnak a közösségi oldalak. Bejelöllek, bejelölsz, megböklek, visszaböksz, felrakom a nyaralás képeit, te is feltöltöd… Igen ám, de milyen hatással van ez a nagy kiber lét a társadalmunkra?

Tavaly a Los Angeles Times is leközölte Yvette Vickers egykori Playboy lány és B-kategóriás horror színésznő esetét, akit 83 éves korában ért utol a halál. Pontosan nem tudni, mikor, mivel nem voltak rokonai, hagyományos értelemben vett barátai, mint kiderült, jobbára online haverkodott. Azonban a netes barátai közül senki se vette észre, hogy eltűnt. Vickersre végül a szomszédasszonya talált rá, feltűnt neki, hogy a postaládájában már sárgulni kezdtek a levelek. A nő holtteste mellett még mindig ment a számítógép.
Az eset jól példázza, hogy egyre jobban fenyeget minket az elszigetelődés veszélye, még akkor is, ha a közösségi adatlapunk szerint több száz, vagy akár ezer barátunk van. A derék kutatók szorgosan vizsgálják is a jelenséget, különösen sok figyelmet szentelve a műfaj giga portáljának, a Facebooknak, mely 2011-ben 845 millió felhasználót és 2,7 milliárd dollárnyi bevételt „könyvelhetett el”.
Sokan mondják, árt a valós emberi kapcsolatoknak, a közösségi háló a magányt terjeszti. Azonban mi is a magány? Illik megkülönböztetni az egyedülléttől, ugyanis a magány nem külső tényezők függvénye, hanem mentális állapot. Az is érezheti magát magányosnak, akit folyton emberek vesznek körül, ám ugyanakkor nem feltétlenül vallja magányosnak magát, aki egyedül él. Előbbi embernek lehetnek a kapcsolatai felszínesek, úgy érezheti, hogy senki se érti meg, utóbbi pedig rendelkezhet kiváló, jól működő kapcsolatokkal.
Már a Facebook színrelépése előtt, a ’90-es években is felfigyeltek rá a tudósok, hogy bár a technológia egyre több és jobb kommunikációs lehetőséget biztosít számunkra, mégis egyre többen magányosak. Internet paradoxonnak nevezték el a jelenséget. A nagy kérdés pedig az, hogy vajon az internet tesz magányossá, vagy a magányos embereket eleve jobban vonzza?


A Facebook térhódításával pedig még relevánsabbá vált a kérdés. Ausztráliában „Ki használja a Facebookot?” címmel vizsgálták meg. Bonyolult összefüggésekre bukkantak. A felhasználók baráti kapcsolataikat nem érezték felszínesnek, viszont családtagjaikkal már nem ápoltak különösebben jó viszonyt (ne feledjük, átlagban!). Ennek vagy az az oka, hogy az oldalon alapból nem a rokonokkal szocializálódnak vagy az, hogy a famílián belüli kapcsolataik már eleve nem kielégítőek. A kutatók azt is górcső alá vették, hogy ki hogy mozog a Facebookon. Kiderült, hogy a befelé forduló, intorvertált egyének inkább a közös üzenőfalat, a kifelé forduló, extrovertáltak viszont a chat funkciót használják többet.
Egy jelenleg is folyó kutatás részeredményei arra világítanak rá, hogy azok, akik nem pusztán csak a „like” gombot nyomogatják, hanem sokkal személyesebben is kommunikálnak az oldalon, kevésbé vallják magukat magányosnak.
Míg sokan támadják a Facebookot, hogy elszigetel John Cacioppo tárgyilagosabban közelíti meg a témát. Egy autóhoz hasonlítja, melyben egyedül és a barátainkkal közösen is utazhatunk. A mi döntésünk, illetve személyes beállítódásunk következménye, hogy melyiket választjuk. „A technológia nem felelős semmiért, hatásai azokon múlnak, akik használják.” – mondja.

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások