Lélek

Homofób-e vagy?

8750

A homofóbia-ellenes világnap alkalmából összegyűjtöttük a leggyakoribb tévhiteket a melegekkel kapcsolatban. Alig egy héttel az után, hogy Barack Obama bejelentette: támogatja az egyneműek házasságát, a téma egyre aktuálisabbá válik.

1, A homoszexualitás választás kérdése.

Elképesztő, de még mindig sokan gondolják úgy, hogy ez tényleg döntés, netán politikai elkötelezettség kérdése, vagy esetleg hogy ez egy olyan „betegség”, amit meg lehet, sőt, meg kell gyógyítani. A tudományos kutatások azonban azt mutatják, hogy legalábbis részben a gének is felelősek a homoszexualitás kialakulásáért. A kutatók egypetéjű és kétpetéjű ikreket hasonlítottak össze, és az eredmény szerint az egypetéjűeknek szinte minden esetben azonos volt a szexuális orientációja, míg a kétpetéjűeknél nagyobb változatosságot tapasztaltak e téren.

2, A meleg férfiak „cukik”, nőiesek, és fejlett stílusérzékük van

Ezt még a Született feleségek Gaby Solis-a is így gondolta. Aztán kiderült, hogy a meleg barátai ugyanúgy szeretnek meccsnézés közben sört szürcsölgetni, mint minden más, átlagos férfi. Sőt, nem minden meleg öltözködik a Louis Vuittonból, ahogy nem minden heteró férfi félanalfabéta a divathoz. És nem, nem minden meleg megy stylistnak vagy lakberendezőnek. Van persze ilyen is, de nem általános.

3, A homoszexuális kapcsolatok sosem tartanak sokáig, mert csak a szex köti össze őket

Igen, a szex fontos része egy kapcsolatnak, de az érzelmi kötelékek éppúgy szerepet játszanak két férfi vagy két nő, mint egy férfi és egy nő között. A chicagói egyetem kutatói tizenkét éven keresztül követtek nyomon homoszexuális párokat, s ez idő alatt a párok mintegy 20%-a szakított egymással, ami valamivel alacsonyabb arány, mint heteroszexuális kapcsolatok esetében.

4, A homoszexuálisok iskolákból „toboroznak”

Miért is tennék? Akik tagokat toboroznak, nos, azok az egyházak és a hadsereg. És nem, a melegek nem tartják szívügyüknek azt sem, hogy minden heterót kortól függetlenül „elferdítsenek”, meggyőzzenek, hogy „álljon át a sötét oldalra.” És persze ha a genetikának tényleg olyan nagy szerepe van, mint ahogy a vizsgálatok állítják, ez nem is lenne lehetséges.

5, A pedofilok javarészt homoszexuálisak; vagy: a homoszexuálisok mind pedofilok

Abszolút alaptalan. A pszichológusok szerint két típusú pedofil van, a fixációs és a regresszív. A fixációs pedofilok egyáltalán nem érdeklődnek a felnőttek iránt, és így nem lehet őket sem hetero-, sem homoszexuálisként leírni, mivel mindkét nemű gyerekekhez vonzódnak. A regresszív pedofilok gyakran felnőttekkel is folytatnak kapcsolatot, és szexuális beállítódásuk szerint mintegy nyolcvan százalékuk heteroszexuális.

6, A homoszexualitás abnormális, deviancia.

Példák tucatjait lehetne felhozni az állatvilágban előforduló homoszexualitásról, legyen szó például a pingvinekről, delfinekről, zsiráfokról vagy csimpánzokról. Egész egyszerűen olyan szexualitásról van szó, melynek elsődleges célja nem az utódnemzés, hanem a kölcsönös testi élvezet, s ez, mivel a monoteista vallások a túlvilágot jelölték ki a lélek (és csak a lélek) üdvözülésére, nem kívánatos gyönyörökhöz juttatta a hívőket.

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások