Hirdetés
Mi ez?

A világ legrégibb pornója

8746

A szex két dologra jó, élvezni és utódot nemzeni. Mivel a történelem jelentős részében a házasságok a vagyon, a birtok, a státusz és a család társadalmi helyzetének oltárán köttettek, a szerelmet máshol kereste az ember. Régészek szerint pedig, a szexet nem csak művelni, de ábrázolni is már az ősidők óta szeretjük.Az angol Daily Mail például arról számolt be néhány napja, hogy Dél-Franciaországban női nemiszervet ábrázoló vésetekre bukkantak az egykor ősemberek lakta barlangokban kutakodó régészek. A két barlangot – Abri Castanet és Abri Blanchard – a modern eurázsiai ember egyik legrégebbi élőhelyének tartják, és a lelet attól függetlenül, hogy valóban azt ábrázolja-e, amit feltételeznek, az eddig ismert legrégebbi művészeti alkotásnak tekinthető, a radiokarbonos kormeghatározás szerint 37.000 éves lehet.

Hirdetés

Az inkább a távirányító kikapcsoló gombjára emlékeztető kis véset nem az első, amit a régészek női nemi szervként értelmeztek. Például ezt a kb. 22.000 éves kis leletet is, amit 2004-ben Ukrajnában találtak.

Léteznek sokkal egyértelműbb ábrázolások is (kicsit lentebb látható például egy brazíliai darab), amelyek azt mutatják, hogy távoli ükapáink tényleg különösen érdeklődtek a női nemi szerv iránt, és a mellékelt ábra szerint volt is módjuk feltérképezni.

Persze felmerülhet a kérdés, hogy (a korukon kívül) miért érdekesebbek ezek a leletek, mint a modern kori firkák a közvécék falán. A régészek és antropológusok feltevése szerint ezek a kis faragványok egy ősi vallás kellékei voltak, értelemszerűen a termékenységet szimbolizálták – az elhíresült willendorfi Vénusszal és az ehhez hasonló szélsőségesen obéz, a másodlagos nemi jegyeket hangsúlyozó női szobrocskákkal egyetemben. A feltételezések szerint őseink varázserőt tulajdonítottak ezeknek a kis tárgyaknak, amelyek metonímiás alapon voltak hivatottak a közösség gyarapodását előidézni. Kérdés, hogy tízezer év múlva, ha a jövő régészei megtalálják az ominózus feliratokat a mosdók falán, miféle jelentéseket fognak nekik tulajdonítani…

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások
Felhasználónév:
Jelszó:
Hirdetés