Egy \"grammar nazi\" vallomásai

A „grammar nazi” (magyarul nyelvész náci) olyan ember, aki fejből tudja a magyar helyesírás szabályait, és nemcsak betartja őket, de igyekszik be is tartatni. Vasszigorral, mint egy náci. A legkisebb elírásért, a legapróbb vesszőhibáért is képes bárkit megszólni, kigúnyolni. Nem feltétlenül szándékosan, sokkal inkább ösztönösen, ahogy mások képtelen elfordítani a fejüket, ha valakit szemetelni vagy köpködni látnak. Közéjük tartozom, de igyekszem megváltozni.

Mint olyan ember, aki az anyanyelvünk integritását mindig szem előtt tartotta, eleinte még lelkesen, aztán már az elpirulás határán, de magammal szemben tehetetlenül javítottam és gyomláltam a környezetemben felbukkanó eszek, szoldavíz vagy shoppingolás formákat. Aztán visszafordultam a damaszkuszi úton, és keblemre öleltem, majd szövegeimbe engedtem az angol szavak egész kis hadseregét.

Persze még most is javítok, gondolatban, írásban, a suszter láthatatlan manójaként a helyükre téve a vesszőket, pontosvesszőket, ly-eket, a hosszabb terápiás kezelés eredménye azonban az, hogy már nem hívom fel a vétséget elkövető (addig barátomnak tartott) személy figyelmét ezekre, és már a szemem is kevésbé tikkel, ha „leugrok a boltban” formákat hallok. Változatlanul olyan érzés, mintha valaki a szemem előtt túrná az orrát, de egy praktikus belátás után megtanultam uralni az erőmet, már ha tényleg ez volna a szuperképességem.

Talán a változás oka az volt, hogy egy másik megyébe kerültem, ahol a nekem oly magyarosnak és szépnek hangzó „jösztök” alak használatakor egy egész csapatnyi új ismerősöm nézett rám úgy… valójában pontosan úgy, mint én régebben az „eszek”-emberekre. És nem sokkal ezután, még a Web2 hajnalán fedeztem fel, hogy más grammar nazi is űzi ezt a sportot, másnak is visszatarthatatlan a késztetése, hogy felkutassa és kiirtsa a stratégiailag rosszul elhelyezett rövid ü-ket, csak ma már gyakran trollkodásnak hívják.

És persze arra is rájöttem, hogy ez az egész olyan, mint a Mátrix. Ha feltételezzük a maradék 9.999.999 kis pajtásunkról, hogy anyanyelvük a magyar, azt is el kell fogadnunk, hogy nem mi vagyunk az egyetlenek, akik a piros pirulát választották. Ezek az emberek, mivel anyanyelvi beszélők, mindenképpen rendelkeznek egy olyan nyelvi kompetenciával, ami segíti őket a boldogulásban. Tehát ők is uralják a nyelvet/mátrixot, tetszésük szerint röpködhetnek benne, vagy találhatnak ki olyan szavakat, amilyenek eddig még nem voltak, nem azt jelentették vagy más volt a hangulatuk. Sőt, magunk között legyen szólva, ha egyszer-egyszer nem jön össze egy pontosvessző vagy egy kettős t, és persze nem az érettségiről van szó, nos, nem dől össze a világ. Következmények nyilvánvalóan lesznek, például barátaid és üzletfeleid alig észrevehetően megrebbentik a szemüket, elkönyvelik magukban, hogy e téren hiányosságaid vannak, de ennyi. (Ennek kiküszöbölésére csak a jó öreg helyesírási szótár vagy egy bölcsész-rabszolga alkalmazható, de legalább a fair trade elvén alapszik. Azt kapod, amit vársz).

Szóval, kedves nyelvi náci harcostársaim, pakoljátok le mentális fegyverzetetek legalább egy részét, hiszen könnyű, talán túl könnyű is lenne egy gondolatmenetet csak azért érvényteleníteni, mert a szerzője már megint elnézett egy hosszú í-t.