Test

Hírességek szülés után is formásan (x)

8741

Bárcsak mindannyian olyan szerencsés genetikával születnénk, mint például Jessica Alba. A színésznőről mostanában megjelent néhány kép négy hónappal második gyermekszülése után készült, ám a fotókon ennek nyomát sem látni. A kétgyermekes, 30 éves színésznőt mexikói nyaralása alatt kapták lencsevégre tökéletes formában. A sztárvilágban többször hallunk ilyen szerencsés anyukákról.

Ilyennek mondható például Beyoncé, aki nemrégiben Jay-Z-t kísérte el egyik koncertjére. Az újdonsült anyuka szülése óta most jelent meg először a nyilvánosság előtt, s mivel alakja mondhatni tökéletes volt, ezért mindenki vele volt elfoglalva, fellépő férje helyett. Sőt a napokban választotta a People magazin az év legszebb nőjének!

Hazánkban is vannak tökéletes alakú anya példaképek. Ilyen például Rubint Réka, aki harmadik gyermeke után is hamar visszanyerte tökéletes formáját. Azt azonban ne felejtsük el, hogy a háromgyermekes anyuka, már csak a „megélhetéséből” kifolyólag is, nagyon odafigyelt testére, és sok negatív kritikát kapott a túlzott elszántsága miatt. A terhesség előtt, alatt és utána is egyaránt nagyon szigorú edzésekkel és étrenddel érte ezt el. Réka szerint a titok egyszerű: hinni kell magunkban és kitartó munkával, töretlenül menni a célunk felé. Ennek a már-már túlzásba vitt vasakaratnak köszönheti az irigylésre méltó végeredményt. De mi a helyzet a hétköznapok terhes anyukái esetében? Mi a trend és az elvárás testünkkel szemben a szülést követően?

Ha körülnézünk saját környezetünkben, akkor biztosan elmondhatjuk, hogy ismeretségünkben bőven vannak gyermekes anyukák. Talán akadnak köztük olyanok, mint a színésznő Jessica Alba, aki szerencsés adottságainak köszönhetően könnyebben visszanyerte a szülés előtti alakját. Vannak olyanok is, és sajnos ebbe a csoportba sorolhatóak többen, akik igen nagy erőfeszítés árán kapták vissza alakjukat, vagy minden megpróbáltatás ellenére sem sikerült visszanyerni azt, ami a terhesség előtt megadatott nekik. Hiába a sok edzés és diéta az eredmény elmaradt. Bár a rendszeres testmozgás és a helyes egészséges táplálkozás betartása hosszútávon kétségkívül hatásos, de vannak olyan esetek, amikor a kitartó életmódváltás mégsem elegendő ahhoz, hogy a várt eredményt elérjük, köszönhetően mindezt genetikánknak. Génjeink ugyanis nagy befolyással vannak testünk formálódásában. A terhesség után megereszkedett bőr (kötény-has, megereszkedett mell) sokszor nem feltétlenül húzódik és feszesedik vissza, hiába az aktív testmozgás és külső kezelés, ezért ez a probléma a legtöbb esetben csak műtéti úton korrigálható. A plasztikai sebészetben az újdonsült anyukáknak a szülés utáni alakkorrekció (Mommy Makeover) biztosít megoldást. De ezt az orvosi beavatkozást csakis a szoptatás időszakának befejezésétől számított fél év múlva lehet elvégezni, hiszen a szervezetnek ennyi időre van szüksége ahhoz, hogy regenerálódjon.

A leírtak alapján elmondhatjuk, hogy a cél és a trend a legtöbb nő szemében továbbra is még mindig a Barbie alak. A jelenlegi példakép kialakulásában legfőképpen a média a ludas, hiszen alapvető elvárásként kezeli, hogy a nőnek ugyanolyan jól kell kinéznie, akár több gyermek után is. Bár kisebb-nagyobb sikerekkel napjainkban vannak próbálkozások a mostani helyzet és ideál megváltoztatására, a teltkarcsúság széleskörű elfogadtatására. De hiába tudjuk mindezt, akkor is minden nő formás alakra vágyik, már csak hiúságból is. Akaratlanul összevetjük magunkat a tévében, magazinokban látottakkal, és igyekszünk olyanokká válni. De felhívnánk a figyelmet arra, hogy a terhesség után testünknek egyénenként eltérve szüksége van időre ahhoz, hogy újra a régi lehessen. Ez nem megy egyik napról a másikra, még ha a tudósításokból ezt a képet szűrjük is le. A médiában szereplő sztárok vagy celebek lényegében a külsejükből élnek, ezért hatalmas motiváltsággal igyekeznek visszaformálni testüket, és ezért mind a terhesség alatt, mind a szülést követő időszakban különös tekintettel odafigyelnek testükre. Ráadásul a legtöbbjük segítséget (néha kényszert és kötelezettséget) is kap a terhesség alatti és utáni „helyes” életmóddal kapcsolatban a menedzserüktől vagy más erre szakosodott személytől. Ezekről a mellékes információkról a hírforrásokban nem igazán beszélnek, leginkább csak a végeredményre koncentrálnak.

Bővebb infó ITT.

Hirdetés
Hirdetés
Kapcsolódó cikkek:
Felhasználónév:
Jelszó:
Hirdetés