Mi ez?

Sarka Kata ismét menyasszony!

8676

Mielőtt bárki is pánikba esne, hogy Hajdú Pétert felszarvazták, gyorsan eláruljuk, hogy szó sincs újabb szaftos bulváreseményről, mindössze annyi történt, hogy Sarka Kata egy különleges divatbemutatón ismét magára öltötte a menyasszonyi ruhát. Példáját több magyar híresség is követte, például Gombos Edina, Csisztu Zsuzsa, Iszak Eszti, Bálizs Anett és az Összeesküvőkből ismert Niko. Tették mindezt jótékony célból, a befolyt összeggel ugyanis az Országos Mentőszolgálat munkáját segítik, egészen pontosan kisgyerekek életmentő ellátásához szükséges speciális eszközöket vásárolnak.

Az eseményen résztvevő hírességek többsége maga is anya, így különösen szívükön viselik az ügyet. Sarka Kata kislányával, Noémivel lépett kifutóra. Elmondása szerint már több hasonló felkérést is kaptak, ám addig nem mondott igent ezekre, amíg Noémi kicsi volt. Most azonban a készülődés és a bemutató minden pillanatát élvezte. Rendszeresen tartunk anya-lánya programokat. Legtöbbször vásárolni szoktunk együtt, hiszen Noéminek már pontos elképzelése van arról, mit is szeretne felvenni. A közös bemutatót nagyon élveztük, hiszen most először léptünk együtt kifutóra, így mindkettőnknek különleges élmény volt. Már korábban is kaptunk felkérést, de akkor Noémi még pici volt, most azonban már a készülődés és a bemutató minden pillanatát tudta élvezni.” – árulta el Sarka Kata.

Gombos Edina férjével, a kubai származású Alberto Costafredával vonult végig a kifutón, mindketten tradicionális, magyar mintázatú ruhakölteményt viseltek, aminek Alberto különösen örült, ugyanis nemrég szerezte meg a magyar állampolgárságot. „Különösen örültem, amikor megtudtam, hogy magyar motívumokkal díszített ingben kell a kifutóra lépnem, hiszen nemrég kaptam meg a magyar állampolgárságot. Fontos volt számomra, hogy megszerezzem az okmányt és rengeteget is készültem rá. Végül a múlt évben sikeresen levizsgáztam, ám a ceremónia még hátra van, ahol a magyar himnuszt is el kell énekelnem.”– mesélte.

Csisztu Zsuzsa férjével, Ketskés Norberttel mutatott be egy igencsak merész szettet, Iszak Eszti új kollégája oldalán vonult végig a kifutón, Bálizs Anett sorozatbeli partnerével, Bozsó Péterrel, Niko pedig jövendőbelijével, Ricsivel élte át a különleges élményt.

A galériáért katt ide!

A bemutatott ruhákra április 20-ig lehet licitálni a Facebookon, a befolyt összeget május 1-jén, az Országos Mentőnapon adják át ünnepélyes keretek között. „Nincs rettenetesebb helyzet, mint amikor egy kisgyermek kerül életveszélybe. Vannak ugyan speciális gyermek rohamkocsik Magyarországon, az esetek többségében azonban a kicsik élete a helyszínhez legközelebbi, »átlagos« mentőautó személyzetén és felszereltségén múlik. Ezért fontos, hogy minden mentőkocsiban legyenek megfelelő eszközök”- nyilatkozta Győrfi Pál a Mentőszolgálat képviselője.

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások