| 2012.03.19 - |
Azt mondjuk gabonaféle. A legtöbbünknek egyből a búza és a rizs, esetleg a rozs jut eszébe. Holott ennél jóval nagyobb a gabonák tárháza. Az idők és a modernizálódás folyamán azonban elfeledkeztünk róluk, de szerencsére kezdenek újra beépülni a köztudatba. Íme egy kisebb csokor belőlük és áldásos hatásaikról.
Dél-Európa, az arab országok és India konyhaművészetében elterjedt, köretként vagy salátákhoz használják előszeretettel, gyakran helyettesítik vele a rizst. Ez nem más, mint a bulgur, más néven töretbúza. Tulajdonképpen durumbúza, melyet a beérés előtt takarítanak be, hántolnak, előfőznek, majd megszárítanak (hagyományosan a napon, de a nagyüzemi feldolgozás keretein belül ez már elenyésző mértékben valósul meg). Többféle méretben kerül forgalomba, lehet rizsszem nagyságú vagy egészen apróra őrölt is.
Mivel félig már meg van főzve, elkészítése csupán csak néhány percet vesz igénybe. Könnyen átveszi a zöldségek, fűszerek ízét, ennek köszönheti, hogy népszerű salátadúsító. Amellett, hogy sokkal hamarabb megfő, nagy előnye a rizzsel szemben, hogy több rost és ásványi anyag található benne, a glikémiás indexe viszont alacsonyabb. Továbbá B-vitamin és vastartalma se elhanyagolható, és E-vitaminban is gazdag.

A köles főtt állapotban is lúgosító hatással bír, ezért a candidabetegek is fogyaszthatják, hiszen ennek a tulajdonságának köszönhetően nem támogatja a candida gombák szaporodását. Magas ásványi anyag és nyomelem tartalmának köszönhetően erősíti az immunrendszert, a csontokat, valamint segíti a haj és a köröm növekedését. Hazánkban a középkorban igen elterjedt volt, ám a kenyérbúzák fokozatosan kiszorították. Az egészséges étkezés iránti növekvő igénynek köszönhetően ismét egyre nagyobb teret hódít a tányérunkon.

…mondják a tönkölybúzáról, mivel genetikailag tiszta, a Földön őshonos növény. Bármely gabonatermő vidéken termeszthető, mivel nem túl kényes és a fagyot éppen olyan jól tűri, mint a szárazságot. A búzafélék közül a tönköly szénhidrát és rosttartalma a legalacsonyabb, így cukorbetegek étrendjébe is beépíthető. A B-vitaminokban rendkívül gazdag tönkölybúza számos egészségügyi panaszt enyhíthet: csökkenti a koleszterint, bélbetegségek, anyagcserezavarok esetén is hatásos és a gyógyszerkárosodás hatásait is enyhíti. A csíráztatott tönkölybúzából préselt léről az járja, hogy kiválóan alkalmazható egyes daganatos betegségek kezelésére vagy megelőzésére. A tönkölybúza diétát legyengült betegeknek javasolhatják, állítólag új erőre kapnak tőle. Az biztos, hogy a kutatási adatok szerint nem terheli az emésztést, a benne lévő tápanyagok könnyen felszívódnak, így a szervezet különösebb erőfeszítés nélkül jut hozzájuk.

Hagyományosan a gabonafélékkel egy lapon szokták emlegetni, holott nem az. A hajdina, más néven tatárka vagy pohánka, tulajdonképpen a keserűfűfélék családjának tagja. Candida albicans fertőzés esetén szokták ajánlani a fogyasztását fehérlisztből készült pékáruk helyett. Megfőzve hasonlít a tarhonyához, bátran lehet vele helyettesíteni. Jelentős rutin (P-vitamin) tartalmának köszönhetően a magas vérnyomás leküzdésében lehet a segítségünkre.
