Lélek

Befejezett múlt?

8607

Mindannyian csomagokkal érkezünk egy új kapcsolatba: csalódásoktól, feledhetetlen pillanatoktól, életre szóló tapasztalatoktól és intim pillanatoktól nehezek a bőrönjeink. Közös tulajdonságuk, hogy formáltak minket, nélkülük másmilyenek lennénk, de ami ennél is fontosabb: mind-mind másokkal éltük át. A nagy kérdés ilyenkor az, hogy mit kezdjünk a bőröndökkel: rejtsük őket az ágy alá, és tegyünk úgy, mintha egyáltalán nem is léteznének, esetleg ne zavartassuk magunkat, és kezdjük el bepakolni a holmit a közös szekrénybe? A két véglet között persze számos egyéb lehetőség is van: apránként csempészünk a szekrénybe egy-egy magunkkal hozott holmit vagy esetleg már az elején gondosan kiválogatjuk, hogy minek van helye a közös fiókokban. Nagy dilemma ez, hiszen szinte lehetetlen előre látni a hatást.

Az biztos, hogy itt is, mint más dolgokban, a szélsőséges megoldások ritkán vezetnek eredményre. A teljes tagadás bizalmatlansághoz és találgatáshoz vezet, ami sok szempontból rosszabb, mint a leplezetlen őszinteség. Ugyanúgy nem járható út az sem, ha nyíltan kijátsszuk a lapjainkat arra hivatkozva, hogy a teljes kitárulkozás a bizalom alapja. Vannak olyan életrajzi részletek, amiknek a mi szemünkben nincs jelentősége, párunk bizalmát viszont megrendíthetik. Minden ember és minden kapcsolat más, ezért nincs univerzális recept, de az esetek többségében az bizonyul működőképes megoldásnak, ha gondosan megválogatva tárjuk életünk értelme elé múltbéli tetteinket, és legalább ilyen kardinális kérdés az időzítés is. A megfelelő helyzetben érdemes előhozakodni a megfelelő sztorival. Persze, ebben a felállásban épp a megfelelő a legkényesebb változó.

Abban a legtöbben egyetértünk, hogy partnereink számát a legbölcsebb balladai homályba burkolni, mert a konkrét számadatok kiszolgáltatásából származhat bonyodalom, különösen, ha újdonsült párunk erkölcsileg kifogásolhatónak találja a mennyiséget, és/vagy ingatag az egója. Ugyanígy konkrét szexuális élményekre és szokásokra sem érdemes kitérni, leszámítva azt az esetet, ha valami rossz élményt jelentett, és nem szeretnénk újra kipróbálni vagy problémát okozhat a közös lepedőgyűrés alkalmával. Az esetleges félrelépések és egyéjszakás kalandok sem jelentenek közös témát, hiszen csúnyán alááshatják a bizalmat, ráadásul valahányszor elbizonytalanodik vagy félreérthető helyzettel találkozik, jó eséllyel bevillannak neki ezek az információk.  Ugyanez persze igaz visszafelé is, mi is csak annyit akarjunk tudni az ilyen tárgyú viselt dolgairól, amennyit feltétlenül szükséges.

Fontos viszont kitérni a jelentősebb kapcsolatokra, hiszen hasznos lehet, ha látja, hogy milyen kapcsolati múlttal vágunk neki a közös projektnek. Ilyen téren is épp úgy szocializálódunk, mint életünk más területein, az otthonról hozott minták és partnereink formálnak minket leginkább, ezért egyáltalán nem mindegy, hogy milyenek ezek a hatások. Aktuális reakcióinkra, viselkedésünkre, szokásainkra sokszor egy-egy régi kapcsolat lehet a magyarázat, és ezt nem árt a másiknak is tudni, hiszen így könnyebben megértheti, hogyan működünk. Jó példa erre Tamás története: „Amikor összejöttünk Zitával, szóba kerültek az exek is. Elmondta, hogy az előző kapcsolata azért ért véget, mert rajtakapta a pasiját az egyik kolléganőjével. Kiderült, hogy több hónapja tart már a viszony. Hatalmasat csalódott. Az első félévünk úgy telt, hogy minden lépésemről tudni akart, szinte ugrásra készen várta, hogy mikor lépek félre. Ha nem ismertem volna az ügy hátterét, biztos, hogy azt mondtam volna, hogy ennek a csajnak üldözési mániája van, és leléptem volna, így viszont megértettem, hogy nála a bizalmat ki kell vívni. Belementem a dologba, mindig beszámoltam, lejelentkeztem, meg ilyenek, és lassan megtapasztalta, hogy ez a kapcsolat más. Mostanra eljutottunk odáig, hogy tökéletesen megbízik bennem.” Gábor története ennél is tanulságosabb. „Az első komolyabb veszekedésünk nagyjából két hónappal azután volt, hogy összejöttünk. Tettem valami lényegtelen megjegyzést arra, hogy egy pár évig még hanyagolnám a gyerek témát, mire Bogi teljesen kikelt magából, nekem esett és olyasmiket vágott a fejemhez, hogy én elutasítom őt mint anyát. Őszintén szólva nem is értettem az egészet. Odavoltam érte, de két hónap után még nem gondolkodtam közös gyerekben, és szerintem ez normális. Amikor valamennyire lehiggadt, bocsánatot kért, és elmondta, hogy neki ez érzékeny téma, mert nagyon szeretett volna gyereket, de az előző párja hallani sem akart róla, pedig bőven megért már rá a helyzet.”

Befejezett múlt tehát nem létezik, hiszen a minket ért hatásokat hozzuk magunkkal a jelenbe és exeinkkel bizony a jelenlegi párunknak is dolga van, ahogy nekünk is az övéivel. Kellő bölcsességgel és érzékenységgel kell tehát kezelni azokat a bizonyos csomagokat, hiszen sok múlhat azon, hogy mit kezdünk a tartalmukkal.

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások