Közösség

Pornó nem kell, reality igen!

8553

A fiatalokat nem igazán érdeklik a komoly műfajok, inkább az animációs filmeket és a realityket részesítik előnyben. Nemcsak nézik ezeket a műsorokat, hanem beszédtémát is jelentenek a képernyőn történtek. Mindez hatványozottan igaz, ha szex is van a műsorban. Legalábbis ez derült ki az MTV Hungary reprezentatív trendkutatásából, mely a 15-24 éves korosztály médiafogyasztási szokásait tárta fel.

A magyar kutatás egy nagyszabású, nemzetközi felmérésbe illeszkedett, így az eredményekből az is kiolvasható, hogy a magyarországi helyzet nem különbözik lényegesen a más országokban tapasztalt médiafogyasztási szokásoktól. A megkérdezettek megosztják az idejüket a tévé és a számítógép között, de még mindig a tévé a legnépszerűbb médium; saját bevallásuk szerint átlagosan hetente 17,5 órát töltenek tévénézéssel.  Tévénézés tekintetében egyébként a 25. év jelenti a választóvonalat, ugyanis a 25 alattiak teljesen más műsorokat preferálnak, mint a 25 felettiek, és alapvetően mások a médiafogyasztási szokásaik.
A 25 év felettiek ugyanis elsősorban hír- vagy ismeretterjesztő műsorokat választanak vagy filmet néznek, míg a fiatalabbak inkább az animációs sorozatok kedvéért ülnek képernyő elé, különösen, ami az olyan újabb gyártású, fanyar humorra, gúnyra épülő szériákat illeti, mint a Jersey Shore és a Tini Mamik vagy a South Park. Ugyanilyen népszerűek a valóságshow-k, különösen a lányok körében, ugyanis 47 százalékuk nyilatkozott úgy, hogy kifejezetten szívesen néz ilyen műsorokat. Mindezt pedig azzal indokolták, hogy a vicces jelenetek, az emberi kapcsolatok és a veszekedések kifejezetten lekötik őket.  A lányok számára egyáltalán nem meglepő módon a szerelem a legérdekesebb és legvonzóbb tartalom, míg a fiúk érdeklődését szintén nem meglepő módon inkább a szexszel lehet lekötni. Az azonban sokkal érdekesebb, hogy miként ítélik meg a szexjeleneteket. Nemtől függetlenül sokkal elutasítóbbak a pornóval kapcsolatban, mint például a 35 év feletti korosztály, míg a reality-ben felbukkanó erotikus jelenetekről pozitív a véleményük. Különösen a fiatalkori szex következményeivel foglalkozó valóságshow-k  fogják meg őket, amiket nemcsak megnéznek, hanem meg is vitatnak baráti körben, különösen a lányok. Ez azonban általános tendenciának tekinthető körükben: a tévében látott műsorok egy-egy izgalmas fordulata beszédtémául szolgál. Nemcsak ilyen szempontból tekinthető azonban közösségi jelenségnek a tévé, hanem konkrétan is: a megkérdezettek ugyanis inkább társaságban szeretik élvezni kedvenc műsoraikat, különösen, ha humoros opuszokról vagy reality-ről van szó. A társaság legtöbbjüknél a családot jelenti, 20 százalékuk azonban inkább a barátai társaságát választja.


Az internetezés legalább ennyire közösségi tevékenységnek számít a megkérdezettek körében, ugyanis az állandó online jelenlét számukra alapvető a kapcsolattartás szempontjából. Arra a kérdésre, hogy hol interneteznek általában, nemes egyszerűséggel azt válaszolták, hogy mindenhol. Jól példázza ezt, hogy az internetezésre alkalmas mobileszközök körükben fordulnak elő legnagyobb arányban: minden negyedik fiatal rendelkezik ilyen eszközzel. Lakinger József, a Viacom Global Hungary marketingvezetője szerint ez azt is jelenti, hogy egyetlen képernyőn egyre kevésbé lehet lekötni azt a korosztályt, melynek tagjai több kommunikációs eszközt használnak párhuzamosan, épp ezért egyre inkább a kreatív cross-média jegyében készülnek a műsorok. Ennek az a lényege, hogy egy-egy tévéműsorhoz valamilyen online felületet is rendelnek, jellemzően a közösségi médiában, és a két médiatípust párhuzamosan használhatják a fiatalok.

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások