Divat

Gömbölyded formák, báj és szexus

8536

Nagyot téved az, aki azt hiszi, hogy jó divatanyagot csak vékony modellel lehet készíteni. Neves divatmagazinokban egyre gyakrabban tűnnek fel telt modellekkel készített fotósorozatok, melyek a visszafogottól egészen a szexi, már-már megbotránkoztató mélységekig fajuló, provokatív stílusig sokféle megközelítésben készülhetnek. Minden bizonnyal egyfajta lázadást jelent ez a karcsúság kultuszban élő világ felé, melynek az a célja, hogy megmutassák, ők is szépek, szexisek és dögösek. Hazánkban eddig kevés ilyen próbálkozás volt, ezért Pejkó Gergő fotóssal, Vörös Reni sminkessel és Lázár József fodrásszal úgy döntöttünk, hogy készítünk egy igazán szexis plus size anyagot.

Az ideális modellt Farkas Évi személyében találtuk meg, aki örömmel vállalta a fotózást. „Örültem, hogy eljött az a pillanat, amit már rég szerettem volna. Egy álom vált valóra!” – kommentálta a felkérést alkalmi modellünk. Mivel jelenleg Londonban él, nem ismeretlen számára ez a műfaj, sőt, állítása szerint London a plus size modelling fővárosa: „Itt virágzik ez a szakma, több jó nevű ügynökség is van, akik csak telt modellekre specializálódtak.”

Hasonló véleményen van Gergő is: „Bízom benne, hogy pár év, és mi is tökéletesen ki tudjuk elégíteni ezt az igényt, és az olvasók egyre több plus size divatanyagot láthatnak magyar magazinokban. Ausztráliában és Amerikában már működik ez az irány, számos magazinban jelennek meg hasonló anyagok, és több modellügynökség alakít ki telt modell szekciót. Az olasz Vogue-ban és a V magazinban is jelentek már meg plus size editoriálok. Mindig kell valami új a piacra, ami még érdekesebbé teszi a lapokat és minél több embert meg tud szólítani. A másik fontos dolog pedig az, hogy van is rá igény, főleg a 30-as, 40-es nők körében, hiszen nem lehet mindenki abszolút konfekció méret.”

A galériáért katt ide!

Stylistként remekül tudtam Évivel dolgozni, hiszen nagyon arányos modell, bájos kisugárzású és gyönyörű, ebben a kategóriában minden elvárásnak tökéletesen megfelel. Épp ezért Gergővel egy kifejezetten szexi, nagyon finom és nőies anyagot álmodtunk meg vele, ahol nem is igazán a divat a lényeg, hanem hogy megmutassuk, egy telt nő is lehet csodálatosan szép, és nemcsak külföldön, hanem kis hazánkban is van helye ennek a koncepciónak. Nemcsak az adottságai kitűnőek, a fotózás során is profinak bizonyult: nagyon ügyes volt, könnyen felvette a ritmust. Ez jórészt annak köszönhető, hogy ő maga is fotózik, így kívülről is látta magát, és tudta, mik azok az apróságok, amiken nagyon sok múlik. Évi is megerősítette, hogy a fotós tapasztalat sokat segített neki, hogy a kamera másik oldalán is helytálljon: „Könnyebb volt, mert tudtam, hogy én mit szeretek látni egy modelltől. Nehezebb volt, mert nem láttam magamat kívülről, így a fotós, Gergő visszajelzéseire is szükségem volt.” Főként az jelentett számára nehézséget, hogy még a sokadik óra után is ugyanolyan frissnek és élettel telinek látszódjon az összes arckifejezés és mozdulat.
Megérte azonban a fáradság, hiszen a pózolással töltött órák végeredményével a modell és a stáb is elégedett. „A gömbölyded formák, a báj és a szexus együtt működik, és csodálatos dolgok készülhetnek belőle. Én most természetesen fotós szemmel nézem, és nem azt, hogy egy telt modellnek mi a legelőnyösebb ruha, mert itt nem ez számít.” – összegzi a tapasztalatokat Gergő.

Szerzőnkről
"Cseh Éva vagyok, 2007 óta dolgozom stylistként. Eddigi munkám során főleg televíziós produkciók műsorvezetőit öltöztettem, de referenciáim között szerepelnek divatfotózások, reklámfilmek és hétköznapi emberek stílusának újragondolása. Úgy gondolom, a jó megjelenés nemcsak a sztárok, modellek és celebek kiváltsága, hanem mindannyiunké. Épp ezért örömmel vállalok stílustanácsadást, gardróbrendezést, közös vásárlást, és profi fotósorozat készítésében is közreműködöm. Munkámról részletesen itt és itt olvashatsz."

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások