Hirdetés
Mi ez?

Csak egy kis Spanic

8421

Senkinek sem mondunk újat azzal, hogy egy tévécsatorna meghívására Magyarországra látogatott Gabriela Spanic, az egyik legnépszerűbb latin-amerikai sorozatsztár, és néhány napot nálunk is tölt. Bőven kapunk híreket arról, hogy lelkes rajongók várták a reptéren, másnap szinte megállás nélkül interjúkat adott, ma pedig közönségtalálkozót tart. Arról is informálnak minket minden létező csatornán, hogy a művésznő nagyon kedves és közvetlen, semmilyen extra kívánsággal nem terhelte a szálloda személyzetét, sőt még az ország történelméből is felkészült, legalábbis ami a főbb eseményeket és alakokat illeti. Mivel fontos neki a vallás, először a Szent István Bazilikába látogatott el és le volt nyűgözve. Arról azonban csak érintőlegesen tesznek említést, hogy a színésznő eddigi élete olyan fordulatos volt, hogy bőven kitelne belőle egy telenovella, de lehet, hogy több is.

Hirdetés

Miss Body

A 38 éves színésznő horvát gyökerekkel rendelkezik: nagyszülei 1945-ben emigráltak Venezuelába. Édesapja már ott született, édesanyja pedig tősgyökeres venezuelai. Gyerekként színésznő vagy balett-táncos szeretett volna lenni, és már ekkor lépéseket tett az ügy érdekében: tagja volt egy balett társulatnak, illetve több tévésorozatban is feltűnt epizódszereplőként. Mindezek ellenére úgy tűnt, más utat fog bejárni, ugyanis a középiskola elvégzése után a caracasi egyetemet célozta meg, mégpedig a pszichológia a szakot. Látogatta is a stúdiumokat egy éven keresztül szorgalmasan, ám a Miss Venezuela névre hallgató szépségverseny közbeszólt: megnyerte ugyanis a Miss Body címet, vagyis hivatalosan is ő lett az ország legjobb testű nője. Ez pedig szinte magától értetődő módon hozta magával a felívelő modellkarriert, ezért 1992-ben úgy döntött, hogy hanyagolja a tanulmányait és él a kínálkozó lehetőségekkel. Nem tudni, milyen pszichológus vált volna belőle, modellként azonban abszolút befutott. Mindez nem volt elég számára, hiszen színészi karrierről álmodott, ezért színészként is próbálkozott. Kezdetben apróbb szerepeket kapott, majd egyre jelentősebbeket. Ekkor még együtt játszott ikertestvérével, Danielával, ő azonban néhány év múlva kiszállt a showbizniszből és hétköznapi családanyaként folytatta pályafutását. Igazán közismert kettős szerepeit Gabriela már egyedül, kettős szereposztásban játszotta.

A sorozatsztár

Első jelentősebb szerepét 1994-ben kapta a Morena Clara című szériában, ez azonban még nem volt főszerep. A következő évben azonban már főszerepet játszott a Como tú ninguna című szappanoperában, mely nálunk Nincs hozzád hasonló címen futott. A sorozat több szempontból is érdekes. Egyrészt itt formált meg egyszerre jó és gonosz karaktert, másrészt együtt játszott Miguel de Leónnal, akivel a forgatás alatt olyannyira összemelegedtek, hogy 1997-ben össze is házasodtak. Mivel két népszerű sorozatsztárról volt szó, a ceremóniát páratlan médiaérdeklődés övezte, közvetítette a tévé és milliók követték figyelemmel. Nem sokkal az esküvő után a mexikói Televisához szerződött, így férjével elhagyta Venezuelát. Itt forgatta La usupadora című szériáját Fernando Colungával, mely Paula és Paulina címen vésődött be a magyar tévénézők tudatába, ha akarták, ha nem. Ismerve az előzményeket, az már nem meglepő, hogy itt is egy jó és egy gonosz karaktert formált meg egyszerre, az azonban mindenképpen említésre méltó, hogy jelenleg ez számít Mexikó legnézettebb telenovellájának, de a többi 120 országban is nézettségi rekordokat döntött, ahol sugározták. Innen persze már nem volt megállás, Gabriela szupersztárrá vált, és ezzel egyidőben magánélete is egy latin-amerikai szappanoperára kezdett hasonlítani – épp csak az amnézia és a megvakulás maradt ki.

Válás és bántalmazás

A színésznő három sorozatot forgatott Mexikóban, majd a Telemundóhoz szerződött és az Egyesült Államokba költözött. Férje mexikói munkáira hivatkozva nem követte, ám sokan már ekkor tudni vélték, hogy házasságuk zátonyra futott. A pletykák akkor igazolódtak be, amikor Gabriela viszonyt kezdett José Ángel Llamassal, az ismert mexikói sorozatszínésszel. Meglehetősen viharos kapcsolat vette ezzel kezdetét, többször szakítottak, majd ismét összejöttek. Sokan heves természetükkel magyarázták a drámai fordulatokat, mások azonban úgy vélték, hogy José Ángel bántalmazza a színésznőt. Végül kiderült, hogy komoly valóságalapjuk van ezeknek a híreszteléseknek, ugyanis az egyik szakításuk alkalmával a férfi halálosan megfenyegette, és olyan durván bántalmazta, hogy kórházban kötött ki, mégpedig súlyos állapotban; a lábán lévő sérüléseket például csak plasztikai műtéttel tudták eltűntetni. Ezt már lehetetlen volt titokban tartani, és úgy tűnt, Gabriela nem is nagyon akarja: nyilvánosan felvállalta a történteket, szakított párjával és azóta is támogatja a bántalmazott nőket.

Szerelem határok nélkül

Mindezek után érthető, hogy nehezen bízott meg a férfiakban és nem szívesen engedett közel magához senkit; alkalmi kalandokba, bulikba és alkoholba menekült. A fordulópontot John Cusack feltűnése jelentette, akivel egy születésnapi partin ismerkedtek meg, és annak ellenére, hogy nem beszélték egymás nyelvén, azonnal egymásba gabalyodtak. Ez a kapcsolat sem volt azonban zökkenőmentes annak ellenére, hogy rendkívül romantikus volt. A nyelvi akadályokon túl ugyanis az is problémát jelentett, hogy a színésznő akkoriban Floridában élt, Cusack pedig Los Angelesben. Mivel mindketten rendkívül elfoglaltak voltak, nehéz volt megszervezni a randikat, melyeken állítólag tolmács segítségét is igénybe vették, ha a testbeszéd elégtelennek bizonyult. A nehézségek ellenére úgy tűnt, hogy boldogok együtt és komolyan gondolják a kapcsolatot. Végül azonban a románc nem bírta ki a rengeteg akadályt, és néhány hónap után úgy döntöttek, külön folytatják tovább. Állításuk szerint békében, harag nélkül váltak el az útjaik, és azóta is jó érzéssel gondolnak vissza az együtt töltött időre.

Szexuális zaklatás

Gabriela élete ezután sem zajlott hétköznapi keretek között. 2004-ben a jól értesültek összeboronálták Mauricio Islassal, akivel akkor forgatta a Prisionera című sorozatot Miamiban. Mindkettőjüknek kellemetlen volt ez a pletyka, ugyanis a színész akkor már régóta házas volt. A bomba nem sokkal később robbant, amikor egy 17 éves lány szexuális zaklatással vádolta Islast, sőt el is ítélték emiatt, igaz nem kellett börtönbe vonulnia, súlyos pénzbüntetésre ítélték. A dolog azonban nem maradt ennyiben, ugyanis az ügy nyilvánosságra kerülése után sorra jelentkeztek olyan nők, akiket szintén zaklatott a színész, és köztük volt Gabriela Spanic is. Állítása szerint Islas a forgatás első napjától kezdve zaklatta őt szexuálisan: először csak verbálisan, majd testileg is közeledett. Kezdetben nem akart ártani kollégájának, így hallgatott, egy idő után azonban annyira erőszakossá vált a férfi, hogy valósággal rettegett tőle, és először a tévécsatornának jelentette az esetet, majd kiállt a nyilvánosság elé is. A tévécsatorna azonnal szerződést bontott erőszakos színészével, szerepét pedig Gabriel Porras vette át, így a színésznő nyugodtan forgathatott tovább.

Szerelemgyerek

2007-ben úgy tűnt, hogy révbe ér végre a hányatott sorsú színésznő, ugyanis megismerkedett egy venezuelai üzletemberrel, Neil Javier Pérezzel, és hamarosan komolyra fordult a kapcsolatuk. Olyannyira, hogy nem sokkal később olyan hírek is szárnyra kaptak, hogy várandós a sorozatsztár. Végül kiderült, hogy egyáltalán nem légből kapott pletykáról van szó, ugyanis 2008 januárjában bejelentették, hogy valóban gyermekáldás várható, mégpedig egy kisfiú. Minden a legjobban alakult tehát, úgy tervezték, hogy a baba születése után összeházasodnak. Nem sokkal a kisfiú megszületése előtt azonban a férfi kilépett a kapcsolatból. Ellentmondásos hírek röppentek fel az okokra vonatkozóan, és jó részük találgatás; mindössze annyi biztos, hogy Neil kételkedik az apaságában, és azóta sem ismerte el a 2008 júliusában született Gabriel de Jesúst, sőt nem is tartja velük a kapcsolatot.

Pszichopata személyi asszisztens

Gabriela életének következő fordulata szintén telenovellába illő, de simán elférne egy krimiben is. Másfél éves volt a kisfia, amikor ő és édesanyja, valamint húga furcsa tüneteket észleltek magukon, amik több hónapon keresztül visszatértek. Mikor orvoshoz fordultak, kiderült, hogy jó adag ammónia van a szervezetükben, és ez a mérgező anyag okozza a kellemetlen tüneteket. Mivel mérgezésre gyanakodtak, hamar a rendőrségen landolt az ügy, és a nyomozás kiderítette, hogy a színésznő személyi asszisztense, María Celeste Fernández már több hónapja mérgezi a családot. Hogy miért akart az életükre törni, arról nem nyilatkozik a sorozatsztár, de azt elárulta, hogy a vizsgálat során pszichológiai vizsgálatnak is alávetették a méregkeverőt, és kiderült, hogy antiszociális személyiségzavarban szenved, közkeletű fordulattal élve pszichopata. Az ügy végére idén augusztusban került pont, amikor a bíróság nyolc év börtönre ítélte a nőt gyilkossági kísérletért.

Gabriela Spanic jelenleg köszöni szépen, jól van. Ötéves szerződést kötött a TV Aztecával, ami három sorozatra szól. Az elsőt 2012 májusában kezdi forgatni, mi pedig azt gyanítjuk, hogy személyes telenovellája itt nem ér véget.

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások
1
Nov
17
ismeretlen írta:
életemben nem hallottam róla...
amúgy ez most miért hír... a napokban Budapesten járt Andrew Michael Spence Nobel-díjas közgazdász, a világhírű moszkvai városi balett, de ha már színésznő akkor Angelina Jolie... ezekről egy árva betűt nem írtatok... miért egy ilyen no name pojácáról kell ilyen terjedelmű cikket írni?
09:55
2
Nov
17
ismeretlen válasza írására:
,,miért egy ilyen no name pojácáról kell ilyen terjedelmű cikket írni?"

Attól, hogy te nem ismered, illetve neked nem szimpatikus, még nem kellene lepojácázni.

Az egyenlítőtől délre ennek a ,,noname senkinek" több rajongója, ismerője van, mint az általad felsorolt embereknek összesen.

Ráadásul ő pont egy olyan latin-amerikai sorozatsztár, akiben még tartás is van, és megküzdött a szakmabeli helyéért. A kettős szerepjátszási képessége pedig majdhogynem egyedülálló, és nemcsak a szappanoperák világában. Több millió ember nemzeti hőse ő, annak ellenére, hogy bevándorlók gyermeke, ami nem kis teljesítmény a mai világban.
10:50
3
Nov
17
eliz írta:
jaj a paula és paulinát nagyival néztük mindig mikor alsós voltam.
akkor kifejezetten élveztem, és mindig olyan hajat szerettem volna mint a sorozatban a főhősnőnek. utána szerencsére ráébredt hogy ezeknek semmi értelme, mindegyik ugyanolyan és abba is hagyta nézni őket, de a paula és paulina és az esmeralda azért nem volt rossz :)
11:05
4
Nov
17
ismeretlen válasza írására:
"Az egyenlítőtől délre ennek a ,,noname senkinek" több rajongója, ismerője van, mint az általad felsorolt embereknek összesen."
jól mondod... és mi ha nem tévedek az egyenlítőtől északra vagyunk!
"az egyenlítőtől délre..." ez meg egyenesen vicces! :D
de nem vitázom ezen... legyen igazad! :)
11:13
5
Nov
17
ismeretlen írta:
még egy gondolat...
azért ezt a nőt Angelinával egy napon említeni olyan, mintha engem Picassóhoz hasonlítanának csak mert egy doboz xyladecort véletlenül felrúgva "csodálatos alkotás" jött létre a terasz kövezetén! :)
11:19
6
Nov
17
Pernilla válasza írására:
és ezt mi alapján állítod, tekintve hogy most először hallottál róla? :D
11:30
7
Nov
17
ismeretlen válaszaPernilla írására:
hát pont az alapján, hogy eddig nem is hallottam róla, és gyanítom nem vagyok ezzel egyedül... míg Angelinát Pápua-új Guinea őslakosaitól kezdve az alaszkai fókavadász inuitokon át, a nepáli serpákat is beleértve, a Jászkarafaszai plébánosig mindenki ismeri! :)
11:44
8
Nov
17
spadri válasza írására:
ööö, most te keverted bele Jolie-t? hogy jön ide? Jolie-fanatikus vagy? Nemrég számoltam össze, 11 filmjét láttam összesen, pedig biztos van több is.

Egyébként én sem ismerem ezt a nőt, de nagyon szép, és ahogy olvastam, kalandos is az élete. De hogy miért ezeket az erőszakos pasikat vonzza?
13:50
9
Nov
17
ismeretlen válasza írására:
,,jól mondod... és mi ha nem tévedek az egyenlítőtől északra vagyunk!"

Ott hát. De ettől mi nem vagyunk se jobbak, se rosszabbak. Továbbá az ilyen típusú butaságra sem mentség, ,,hogyha én nem ismerek valakit, az egy senki"...kb olyan marhaság, mint az, hogy ,,aki nincs fent facebookon az nem létezik"....

,,"az egyenlítőtől délre..." ez meg egyenesen vicces! :D"

Miért? Már megtörtént a mágneses pólusváltás?

,,de nem vitázom ezen... legyen igazad! :)"

Így is - úgy is...xDDD
14:21
10
Nov
17
ismeretlen válasza írására:
Úgy látom a gumicsónakszájú négergyerek-gyűjtögető amerikánius szépségideálod imádata kitűnően tudja lenullázni a más kultúrák képviselői által mutatható megértésed és intelligenciád szintjét...de hát végül is pont ez a célja a ,,hállivúdi álomgyárnak", hogy csak az általuk teremtett bálványok után nyáladzanak...
14:25
11
Nov
17
ismeretlen válasza írására:
,,míg Angelinát Pápua-új Guinea őslakosaitól kezdve az alaszkai fókavadász inuitokon át, a nepáli serpákat is beleértve, a Jászkarafaszai plébánosig mindenki ismeri! :)"

Na, ez még az "az egyenlítőtől délre..."-nél is viccesebb....
14:27
12
Nov
17
ismeretlen válaszaspadri írására:
,,Jolie-fanatikus vagy?"

Hát ő az. Ami kifejezetten röhejes, tekintetbe véve a világnézetének többi részét...

,,De hogy miért ezeket az erőszakos pasikat vonzza?"

Gazdag, sikeres, ismert. Az ilyen nőket általában olyan öntelt -és emiatt gyakran erőszakos- pasik hajkurásszák, akiknek trófea kell, lehetőleg minél nagyobb.
14:30
13
Nov
17
ismeretlen válaszaspadri írására:
a következőben lesz a válasz a Te kérdésedre is... nem szeretem ismételni magam :)
14:34
14
Nov
17
ismeretlen válasza írására:
megint bebizonyítottad mennyire el tudnak ragadni saját kényszeres hülyeségeid, amik közül a legszebb, hogy azt képzeled magadról... tudod ki, mit, miért mond sőt gondol! :)

nos... a cikk alapja, hogy Budapesten járt xy, én erre hoztam fel, hogy ugyanezekben a napokban járt itt xx meg yy és yx is, ennyi.
te állítottad, hogy xy az egyenlítőtől délre bla bla bla... én erre azért mondtam, hogy mi északra vagyunk, mert aki x helyen híres, az miért kéne, hogy az legyen y helyen is?
az, a körülmény, hogy yx-t többen ismerik a világon mint xy-t... lehet, hogy pont az általad említett "hállivúdi álomgyárnak" köszönhetően, lehet, hogy másért, ez most nem is számít... de tény! erre világítottam rá és nem másra! az, hogy ebből neked hogyan jön le az, hogy én kedvelném, szeretném vagy a szépségideálom lenne, hát nem tudom... de megnyugtatlak, nem az!
még egyszer mondom, csak úgy került a példába... mint pilátus a credo-ba... éppen ő, mert a napokban Bp-en járt, mondhattam volna nicole kidman-t vagy bárki mást is.
ez meg... "Így is - úgy is...xDDD" nem csak, hogy röhejes, de gyermeteg is :) mint általában az összes okfejtésed, magyarázatod, stb... de mindenki elnézi mert amúgy egy vicces alak vagy, hogyne mondjam... az oldal bohóca, akin jókat lehet röhögni... ennyi :D
mindenesetre egy baráti jó tanács..., máskor gondolkodj, mielőtt ily rövid idő alatt ennyi és ekkora marhaságokat hordanál össze! :)

14:57
15
Nov
17
ismeretlen válaszaspadri írására:
"De hogy miért ezeket az erőszakos pasikat vonzza?"
mindenki olyan társat vonz be amilyen... sokszor csak tudat alatt, nem is tudva róla... ő maga!
15:04
16
Nov
17
indala válasza írására:
a legnagyobb butasággal kezdted a kommentedet amivel csak lehetett. ez tipikusan olyan, amikor az észlények olvassák a velveten a hírt, hogy celebleány "A" gyereket szült celebfiú "B"-nek így meg úgy, erre a banda nekiáll kommentelni, hogy jaaaj, ez most miért hír, kb 100 nő szült ma gyereket valakinek.....egy überközgazdász jöhet magyarországra bármikor, a kutyát nem fogja érdekelni, és nem azért, mert nem értékelik, hanem azért mert a hírértéke 0 a sajtó és a közönség szempontjából.
15:14
17
Nov
17
indala írta:
mellesleg ha már gabriela spanic: gyönyörű kis mosolygós nő volt, erre elborzadva látom, hogy az elmúlt években sikerült totális plasztikmacává válnia, jó kis botoxmerev arcáról nem is beszélve. nagy kár volt.
15:16
18
Nov
17
ismeretlen válaszaindala írására:
"egy überközgazdász jöhet magyarországra bármikor, a kutyát nem fogja érdekelni, és nem azért, mert nem értékelik, hanem azért mert a hírértéke 0 a sajtó és a közönség szempontjából.

jahh... most amikor minden állam, bank, gazdasági társaság, magánember a hitelekkel, a gazdasági összeomlással van elfoglalva, amikor minden híradás ezekkel kezdődik, amikor a pénzpiacoknál, a gazdasági elemzéseknél nincs semmi ami fontosabb lenne, lehetne, pont azért mert mindenkinek húsba vágó
a kérdés... és idejön a világ egyik legnagyobb, legbefolyásosabb mainstream közgazdásza, pont a lehetséges megoldás elméletének bemutatására... erről azt állítani, hogy a hírértéke nulla, hát tudod, az a létező legnagyobb butaság!
15:24
19
Nov
17
ismeretlen válaszaindala írására:
mellesleg... ha a te okfejtésedet követjük (celebek, média, hírérték. stb...) hadd kérdezzem meg miért nem volt cikk, fotó a cotcoton pl. Angelina itt tartózkodásáról vagy egy vele készült riport... vagy miért nincs egy Rhianna vagy Tom Jones koncert beharangozó, netán cikk?
mert a szerkesztőknek halvány segédfogalmuk sincs arról hogyan kellene egy normális oldalt szerkeszteni, menedzselni, stb... minden csak olyan ötletszerű, esetleges, nyögvenyelős. erre akartam rávilágítani az első kommentemben, amit te megkritizáltál, persze megint csak puszta "jóindulatból" mint mindig.
15:37
20
Nov
17
spadri válasza írására:
aha, persze, biztos élvezte is, hogy verték, mi?
15:50
21
Nov
17
ismeretlen válaszaspadri írására:
nem azt mondtam... de hogy általában ugyanazt a lelki karaktert vonzzák be az emberek... persze nyilván akadnak kivételek... az majdnem biztos.
15:57
22
Nov
17
ismeretlen válasza írására:
,,megint bebizonyítottad mennyire el tudnak ragadni saját kényszeres hülyeségeid,"

Egyetlen egy ,,kényszeres hülyeségem" van leo: ki nem állhatom, és nem tudom szó nélkül hagyni azt a fajta végtelen emberi hülyeséget, primitívséget, előítéletességet és önteltséget, amit például Te produkáltál ezzel a ,,ilyen no name pojácáról"-beszólással.

Attól, hogy TE, a ,,hatalmas és csodálatos Jászkarafaszai leonidas" nem ismered ezt a színésznőt, attól még ez a színésznő egyáltalán nem ,,no name" és pláne nem ,,pojáca", ahogyan te azzal a sok eszeddel ítélkeztél egy olyan színésznőről, akiről saját bevallásod szerint semmit se tudsz.

,,amik közül a legszebb, hogy azt képzeled magadról... tudod ki, mit, miért mond sőt gondol!:)"

Egyáltalán nem képzelem ezt leo. Nem tudok mindenkiről mindent. De vannak emberek, akikről éppen eleget tudok...meg vannak, akikről igazából nem is szeretnék többet tudni...ezek közé tartozol te is...

,,nos... a cikk alapja, hogy Budapesten járt xy, én erre hoztam fel, hogy ugyanezekben a napokban járt itt xx meg yy és yx is, ennyi."

Nem szokott nagy lenni a vízszámla leo?:) Az első 3 sorodig tetted ezt. Addig volt ,,ennyi". Utána meg rosszindulatúan elkezdet fikázni azt, akiről a cikk szól, és kvázi számon kérted a cc-staffot, hogy miért nem másról írtak....lehetőleg miért nem Jolie-ról...ha már színésznő...ami már csak azért is vicces, mert Angelinát nem a színészi teljesítménye tette híressé, hanem az, hogy a média elkezdte ,,szexszimbólumként" beállítani...a színészi teljesítménye nem egy nagy ,,vászisz-dász"...

,,te állítottad, hogy xy az egyenlítőtől délre bla bla bla... én erre azért mondtam, hogy mi északra vagyunk, mert aki x helyen híres, az miért kéne, hogy az legyen y helyen is?"

Pontosan ebből kiindulva leo, hogy jössz te ahhoz, hogy le ,,no name pojácázz" egy olyan színésznőt, akiről TE nem tudsz semmit x helyen, de ugyanezen x helyen sok százezer rajongója van (Magyarországon is nézettségi rekordokat döntött), ráadásul y helyen még többen ismerik, x+y helyen pedig sokkal több rajongósa és elismerője van, mint az általad felsoroltak bármelyikének...Kb olyan amit csinálsz, mintha te kimennél nyaralni Argentínába vagy Japánba, és a helyiek jól leköpdösnének, mert nem ismered az adott nemzet nemzetközi hírnévre szert tett hírességeit...

,,hogy ebből neked hogyan jön le az, hogy én kedvelném, szeretném vagy a szépségideálom lenne, hát nem tudom..."

Tudod leo, ha felütsz egy pszichológiával kapcsolatos könyvet, és megkeresed az erre vonatkozó részeket, akkor láthatod, hogy az emberek pozitív értelemben előszeretettel példálóznak olyan dolgokkal/személyekkel, amik/akik számukra szimpatikusak, amiket előnyben részesítenek, jobban megfelelnek a preferenciáiknak és ugyan így, negatív értelemben előszeretettel példálóznak olyan dolgokkal/személyekkel, amik unszimpatikusak a számukra. Ez a folyamat pedig csak részben tudatos, részben tudat alatti.

,,de megnyugtatlak, nem az!"

Nem szükséges. Nem nagyon érdekelnek ilyen tekintetben a nőideáljaid.

,,még egyszer mondom, csak úgy került a példába... mint pilátus a credo-ba... éppen ő, mert a napokban Bp-en járt, mondhattam volna nicole kidman-t vagy bárki mást is."

Mégsem Kidmant mondtad...

,,ez meg... "Így is - úgy is...xDDD" nem csak, hogy röhejes, de gyermeteg is :)"

Az is. Mert ide pont elég ez is. Akár mint mondok neked, az eredmény így is-úgy is ugyan az, tehát az ,,így is-úgy is" gyerekessége tökéletesen megfelel ide:)

,,mint általában az összes okfejtésed, magyarázatod, stb..."

Mint már mondtam, ez a CC. ,,Női magazin". Nem egy tudományos havilap...Ide, neked, nektek pont elég ez is. Ennél jobban megerőltetni magam, ennél több időt, energiát belefektetni felesleges...

,,de mindenki elnézi"

Óóó! Micsoda kegy!:D Őszintén köszönöm nektek, az intellektus kortalan, művészi erezetű márványszobrainak, hogy megtűritek magatok között az Öszvér udvari bolondját:)

,,mert amúgy egy vicces alak vagy, hogyne mondjam... az oldal bohóca, akin jókat lehet röhögni... ennyi :D"

A játszótérre játszani, a cirkuszba pedig bohóckodni jövök. Ez csak természetes. Különben kilógnék a sorból...

,,mindenesetre egy baráti jó tanács..., máskor gondolkodj, mielőtt ily rövid idő alatt ennyi és ekkora marhaságokat hordanál össze! :)"

Köszönöm Bagoly, te vagy a Százholdas Pagony legbölcsebb madara:)

Szeretném neked én is ezt a megszívlelendő és kortalan jó tanácsot adni, de nem teszem, mert felesleges egy olyan embernek ilyen tanácsot adni, aki le ,,no name pojácáz" egy olyan embert, akiről saját bevallása szerint semmit se tud és sose hallott még róla...
16:48
23
Nov
17
ismeretlen válaszaindala írására:
Az.
16:50
24
Nov
17
ismeretlen válasza írására:
,,jahh... most amikor minden állam, bank, gazdasági társaság, magánember a hitelekkel, a gazdasági összeomlással van elfoglalva, amikor minden híradás ezekkel kezdődik, amikor a pénzpiacoknál, a gazdasági elemzéseknél nincs semmi ami fontosabb lenne, lehetne, pont azért mert mindenkinek húsba vágó
a kérdés... és idejön a világ egyik legnagyobb, legbefolyásosabb mainstream közgazdásza, pont a lehetséges megoldás elméletének bemutatására... erről azt állítani, hogy a hírértéke nulla, hát tudod, az a létező legnagyobb butaság!"

Leo, tekerd már fel a fejlécig a böngésződ lapját, és nézd már meg mi van oda írva....

Ez egy női közösségi oldal. Nem tartozik a profiljába és nem is rendelkezik elég kompetens team-el ahhoz, hogy ilyen horderejű gazdasági jelenséggel és a hozzá kapcsolódó emberekkel foglalkozzon. ezért en is írjon rólla, mert ha elqrják, csak dezinformálnak...

Akit ezek érdekelnek, amiket te felsoroltál, az felkeres egy külön erre a témákra specializálódott közgazdasággal foglalkozó oldalt.

Felesleges itt háborognod, hogy nincs ez, nincs az...

Ne akarjál már állandóan a péknél vibrátort venni, mert úgyse lesz neki raktáron, a legtöbb, amit a saját szaktudásával tehet, hogy süt neked egy pénisz alakú vibrátort...de azzal meg csak nevetségessé vagy közmegbotránkozás tárgyává tenné magát...

A pékkel kenyeret süttess, a Cotcot-tól ,,nőimagazinba" való cikkeket várj el, az asztalossal bútorokat csináltass, mindenkitől azt, ami a szakmája.

Ezt nem felfogni, és állandóan nyálat verni, meg hőbörögni itt, na AZ a hülyeség.
16:57
25
Nov
17
ismeretlen válasza írására:
,,hadd kérdezzem meg miért nem volt cikk, fotó a cotcoton pl. Angelina itt tartózkodásáról vagy egy vele készült riport... vagy miért nincs egy Rhianna vagy Tom Jones koncert beharangozó, netán cikk?"

Mert esetleg már rajta van a Life-on vagy máshol? Mindent ők sem ,,hozhatnak át".

,,mert a szerkesztőknek halvány segédfogalmuk sincs arról hogyan kellene egy normális oldalt szerkeszteni, menedzselni, stb..."

Így viszont ez a nem normális oldal pontosan passzol az azt látogató nem normális emberekhez...

,,nyögvenyelős."

Áhh...már nincs annyi orális szexes, orgazmusos meg stb cikk se, mint régen...

,,erre akartam rávilágítani az első kommentemben, amit te megkritizáltál, persze megint csak puszta "jóindulatból" mint mindig."

itt mindenki csupa jóindulat. És ahogyan a mondás is tartja ,,A jóság körbejár!".

17:01
26
Nov
17
ismeretlen válasza írására:
nem akarom itt, az általad oly nagy becsben tartott szappanoperákhoz hasonló hosszúságúra nyújtani ezt a vitát, ezért csak két szembeötlő állításodra reagálok, a többi nem is érdekes.

"Mégsem Kidmant mondtad..."
mert bármennyire is nehéz a felfogásod... nem ő járt Budapesten a közelmúltban!
"...akiről saját bevallása szerint semmit se tud és sose hallott még róla..."
pont ezért no name Te agyas! :D
17:06
27
Nov
17
ismeretlen válasza írására:
"Felesleges itt háborognod, hogy nincs ez, nincs az..."

abban az időben mikor én ide regisztráltam, ha beírtál tíz szót a keresőbe legalább négynél kidobta a cotcot-ot is... ezért kerültem ide, akkor átlagban 6-700 komment volt minden cikk alatt és mellette 5-10000-en olvasták a cikkeket. az üzenőfalon 1,5-2 oldal/perc volt a tempó, még éjjel is, és mindennap tucatnyi új cikk jelent meg!
ezzel szemben mára nem ritka az olyan időszak, hogy 4-5 napig nincs egyetlen új cikk, abból is minden harmadik 0 kommenttel fut ki, az olvasó számlálót el is tüntették mert túl árulkodó volt, az üzenőfal meg mintha napokig le lenne fagyva.
bármennyire is fura ez Neked... ezeket az "eredményeket" mégsem dicsérhetem!
17:34
28
Nov
17
ismeretlen válasza írására:
,,nem akarom itt, az általad oly nagy becsben tartott szappanoperákhoz hasonló hosszúságúra nyújtani ezt a vitát,"

Ne is. Az az én dolgom:)

,,az általad oly nagy becsben tartott szappanoperákhoz"

Most hagy kérdezzem meg én: honnan veszed, hogy én nagy becsben tartom a szappanoperákat?:)

,,a többi nem is érdekes."

Érdektelen emberről nem is tudok érdekeset írni. Több száz hozzád hasonló olyan hülye rohangál a világban, aki azt hiszi, az ő seggén fut át az egyenlítő, és mindent magán keresztül néz...Pl Deutch Tomika...neki különösen jól megy a no namezés. A ,,Ki a fasz az a Thomas Melia?" mellé esetleg elkéri majd tőled a ,,Ki a fasz az a Gabriela Spanic"-szófordulat használati jogait...

,,mert bármennyire is nehéz a felfogásod... nem ő járt Budapesten a közelmúltban!"

Akkor úgy mondom: nem kevés színész, híresség járt még Budapesten Jolien kívül a közelmúltban, még is Joliet mondtad, illetve a többi olyan dolgot, ami TÉGED érdekel, amiről neked ÉPPEN tudomásod volt, amiről SZERINTED írnia kellett volna a CC-staffnek Spanic HELYETT.

,,"...akiről saját bevallása szerint semmit se tud és sose hallott még róla..."
pont ezért no name Te agyas! :D"

OMFG...bakker...

Attól lesz no name, hogy TE nem ismered/nem hallottál róla? Vagy attól, hogy veled együtt nem ismeri/nem hallott róla mondjuk az ország lakosságának 15%-a?

Spanicot, leo, csupán a nézettségi statisztikák szerint a magyar lakosság minimum 1/4-e ismeri...és akkor azért no name, mert TE, leonidas Mucsaröcsögéről még soha nem hallottál róla?:D:D

Esetleg SZÁMODRA no name...de ezt, hogy te kiről-miről, meg úgy általában mit nem tudsz, a Föld bolygón élő emberek 99,9999999%-a magasról leszarja...
17:49
29
Nov
17
ismeretlen válasza írására:
,,bármennyire is fura ez Neked... ezeket az "eredményeket" mégsem dicsérhetem!"

Miért lenne ez fura? Én sem dicsérem. Viszont ha annyit köpködnék itt, mint itt néhányan, vagy én lennék a kétpúpú-teve, vagy kiszáradnék...

Te, egy az életkorára idekerülésekor gyakran hivatkozó mobman, felnőtt ember már régen megtanulhattad volna, hogy az életben minden jónak vége szakad...minden, ami van, az egy ideig fejlődik, eléri a csúcspontját, aztán elkezd lepusztulni. Ez a természet rendje. Minden ami van és ami még csak lesz, az enyészeté lesz. Ez alól a CC sem kivétel. Az, hogy te már pont a végjátékra értél ide, az a te bajod. Ha pezsgőbb életre vágysz, keress egy még korai fázisában lévő oldalt, de itt rinyálni felesleges erőpocsékolás. Az itt megismert emberekkel meg ha akarod még mindig tarthatod a kapcsolatot a CIA-és facemob-gyárban.
17:57
30
Nov
17
ismeretlen válasza írására:
"Most hagy kérdezzem meg én: honnan veszed, hogy én nagy becsben tartom a szappanoperákat?:)"
az ilyen jellegű, (téma)mélységű közlendőidből ... "Ráadásul ő pont egy olyan latin-amerikai sorozatsztár, akiben még tartás is van, és megküzdött a szakmabeli helyéért. A kettős szerepjátszási képessége pedig majdhogynem egyedülálló..."
"Spanicot, leo, csupán a nézettségi statisztikák szerint a magyar lakosság minimum 1/4-e ismeri"
na de melyik 1/4-e... kik azok aki ilyesmiket néznek, akiket az ilyesmi érdekel?
megsúgom... az alsó negyede. kétes dicsőség az ilyen ismertség.
amúgy meg a Föld bolygón lévő dolgok 99,9999999%-át ismerem! :)
18:04
31
Nov
17
ismeretlen válasza írására:
"...megtanulhattad volna, hogy az életben minden jónak vége szakad...minden, ami van, az egy ideig fejlődik, eléri a csúcspontját, aztán elkezd lepusztulni."
ez hülyeség... Te is tudod, hogy itt egészen más történt... nem az "evolúciós" folyamat miatt következett be a leépülés, akkor az origonak vagy az indexnek már rég vége lenne.
"Az itt megismert emberekkel meg ha akarod még mindig tarthatod a kapcsolatot a CIA-és facemob-gyárban."
akivel akarom azzal tartom is, online és az életben is, de nem az fb-n.
18:13
32
Nov
17
ismeretlen válasza írására:
,,az ilyen jellegű, (téma)mélységű közlendőidből ... "Ráadásul ő pont egy olyan latin-amerikai sorozatsztár, akiben még tartás is van, és megküzdött a szakmabeli helyéért. A kettős szerepjátszási képessége pedig majdhogynem egyedülálló..."
"Spanicot, leo, csupán a nézettségi statisztikák szerint a magyar lakosság minimum 1/4-e ismeri"

Na látod, hogy működik a módszer:) Még te is tudod használni:D

Egyébként, meglepődnél, ha tudnád, miért is tartom becsben a szappanoperákat:)

,,na de melyik 1/4-e... kik azok aki ilyesmiket néznek, akiket az ilyesmi érdekel?
megsúgom... az alsó negyede. kétes dicsőség az ilyen ismertség."

Tehát leo, szerinted az egész életüket keményen végigdolgozó, tisztességben megvénülő-megrokkanó magyar nyugdíjasok egy jelentős része (ugyanis ők adják eme sorozatok nézőinek többségét) ,,alsó negyed", meg alja-nép?? Esetleg a te anyád vagy nagymamád biztos nem nézte néha suttyomban a szappanoperákat, egy részt sem?? Ha igen, akkor ők is ,,alsó negyediek"? És ha igen, akkor hogy jön ahhoz egy ,,alsó negyedi szappanopera-bámulók" kölyke (te) ahhoz, hogy lealsónegyedizzen más embereket, akik nézik?! Meddig akarsz még ilyen önelégült ,,általánosítógép" módjára élni, aki szerint ha valaki szappanoperát néz, az ,,alsó negyedi", ,,aki nem úgy él, ahogy szerinted kéne, nem aszt szereti, amit szerinted kéne az alsónegyedi..."??? Muszáj ezt a fogyatékos, színvak, csak fekete-fehérben látó, végletekben gondolkodó, impotens gondolkodásmódot és eszmerendszer követni, és ráadásul még mutogatni is???

18:29
33
Nov
17
ismeretlen válasza írására:
Akkor, ha nem vagy megelégedve az oldallal, a cikkek többsége nem tetszik, elégtelennek találod a színvonalat, az ittlévő emberekkel pedig máshogyan is tarthatod a kapcsolatot, akkor mit keresel még itt? Mazochizmus? Merő rosszindulat? A megszokás? Vagy még mindig jár elég őz a szóróra?
18:31
34
Nov
17
ismeretlen válasza írására:
,,amúgy meg a Föld bolygón lévő dolgok 99,9999999%-át ismerem! :)"

Akkor a helyzet még annál is reménytelenebb, mint amilyenek eddig tűnt....
18:34
35
Nov
17
ismeretlen válasza írására:
"Esetleg a te anyád vagy nagymamád biztos nem nézte néha suttyomban a szappanoperákat, egy részt sem??"

de nem ám... az egyik nagyanyám és nagyapám meghalt a háborúban, a másik nagyanyám címzetes megyei könyvtárigazgatóként jobb elfoglaltságot is talált magának a tévénél, anyám Svájcban él, 70 éves elmúlt, de mai napig nordic walking-ozik, síel, fut, kiterjedt társadalmi életet él, és eszében sincs a tv előtt tespedni!
18:38
36
Nov
17
ismeretlen válasza írására:
ez jó nagy bunkóság volt a részedről, és a "célzottak" nevében visszautasítom!
18:41
37
Nov
17
ismeretlen válasza írására:
,,ez hülyeség... Te is tudod, hogy itt egészen más történt... nem az "evolúciós" folyamat miatt következett be a leépülés,"

Hogy jön ide az evolúció leo? Az még csak nem is erről szól. Evolúcióban eleve nem is lehet leépülésről beszélni, mert az evolúció változás általi fejlődés. Ha visszafejlődés van, az nem evolúció, hanem degeneráció.

Itt, a CC-vel egyedül az történt, hogy még a régi gárda ideje alatt elkezdett esni a színvonal és a látogatottság is, ezért az akkori tulajok okosan még időben megszabadultak tőle. Az új tulajok meg új gárdával álltak elő, próbáltak ,,nőcisebb oldalt összehozni"...csak nem sikerült nekik, mert a törzsközönség egy tetemes része otthagyta az oldalt, amiben elég nagy szerepe volt az előző gárda gusztustalan ,,dögöljön meg a szomszéd tehene is"-mentalitásának...ennél fogva mind az új tulajoknak, mind az új gárdának nem volt esélye arra, hogy ideig-óráig megállítsa vagy esetleg vízszintesbe hozza a lejtmenetet...az állandó fikázás pedig még tovább rontja az oldal imidzsét, mert ha valaki idetéved, az első dolog, amit látni fog, az pl a te vinnyogásod...és egy olyan étterembe, ami előtt hányak, a hülye se megy be enni...

,,akkor az origonak vagy az indexnek már rég vége lenne."

Vég is lesz. Csak lehet nem úgy, ahogyan azt te elképzeled. De attól még vége lesz.
18:48
38
Nov
17
ismeretlen válasza írására:
És gondolom egész életük minden pillanatában felügyelted a tévénézési szokásaikat:)

Szánalmas vagy...de azért, hogy tágítsuk a kört, vajon hány olyan számodra kedves vagy fontos ember van, akár itt CC-ről, akinek az anyja-nagyanyja néz- vagy nézett ilyen sorozatokat? Na? Számoljunk utánna, hány számodra kedves ember anyját-nagyanyját minősítetted ,,aló negyedinek/alja népnek"?:))
18:54
39
Nov
17
ismeretlen válasza írására:
"Evolúcióban eleve nem is lehet leépülésről beszélni, mert az evolúció változás általi fejlődés."
játszod itt a hülyét, mintha nem értenéd milyen értelemben használtam...
mellesleg az evolúció folyamatai:
-Adaptáció
-Koevolúció
-Fajképződés
-Kihalás
de hagyjuk... mára unom már a folytonos kötözködésedet.
18:58
40
Nov
17
ismeretlen válasza írására:
próbálod "hangolni" a nagyérdeműt? :)
tényleg szánalmas vagy néha... ma meg valamiért különösen frusztrált is... eredj és verd ki, attól talán legnyugszol! :D
19:02
41
Nov
17
ismeretlen válasza írására:
,,ez jó nagy bunkóság volt a részedről,"

Nyomába sem ér a te ,,no name pojácázásodnak", meg annak, hogy alja népnek, ,,alsó negyedinek" tituláltál alsó hangon 3 millió magyar állampolgárt (bár ezen sem lepődünk meg nagyon), köztük megannyi tisztességben megőszült magyar nyugdíjast, pont azokat, akikre oly előszeretettel hivatkoztok, mikor egy kis ,,cigánytot akartok megrendszabályozni" ilyen-olyan hordák felvonultatásával:)

Bár ezen az álszent kétarcúságon meg sem kéne lepődnöm egy olyan ember szájából, aki veszett kutya módjára ugat az abortusz ellen, pár kommenttel később pedig abortuszt javasol egy másik, sz ő véleményével ellentétes véleményen levő hozzászóló édesanyjának:)

,,és a "célzottak" nevében visszautasítom!"

Ennyire kétértelmű lett volna ez a mindennapos vadász-hasonlat? Na mind1...

Te talán egy új emberrel se szeretnél itt megismerkedni? (Én bizony nem csak a nőzésre gondoltam, bár a te logikád is kétség kívül sokat mondó).
19:06
42
Nov
17
ismeretlen válasza írására:
,,játszod itt a hülyét, mintha nem értenéd milyen értelemben használtam...
mellesleg az evolúció folyamatai:
-Adaptáció
-Koevolúció
-Fajképződés
-Kihalás
de hagyjuk... mára unom már a folytonos kötözködésedet."

Hűűűűűűűűűű!!!! Tínyleg!!! Aztaq! De okos vagy! És hú de kioktattál:)
19:08
43
Nov
17
ismeretlen válasza írására:
"Hűűűűűűűűűű!!!! Tínyleg!!! Aztaq! De okos vagy! És hú de kioktattál:)"
óvoda :)
19:12
44
Nov
17
ismeretlen válasza írására:
,,próbálod "hangolni" a nagyérdeműt? :)"

A legcsekélyebb szükség sincs rá leo...

,,tényleg szánalmas vagy néha..."

Néha. Az jó.

,,ma meg valamiért különösen frusztrált is..."

Sajnálatos módon még mindig felháborodok azon az inhumán színvonalon, ami újra-és-újra felbukkan némelyik hozzászólásodban...pedig már igazán megszokhattuk volna...

,,eredj és verd ki, attól talán legnyugszol! :D"

Leo, a te ,,eccerű", zsigeri embereknek való stresszkezelési módszereid nálam sajnos nem működnek:) Inkább javaslom kövesd te magad a saját módszeredet, mielőtt még megint olyanokat írsz, mint itt ehhez a cikkhez az 1.-ben:)
19:19
45
Nov
17
ismeretlen válasza írására:
"pont azokat, akikre oly előszeretettel hivatkoztok, mikor egy kis ,,cigánytot akartok megrendszabályozni" ilyen-olyan hordák felvonultatásával:)"
Te már megint összekevered a szezont a faszommal! :)
hogy jön ez ide... kik azok akik hivatkoznak... ki akar kit rendszabályozni... elgurult a gyógyszered... mit beszélsz itt össze-vissza?
"pár kommenttel később pedig abortuszt javasol egy másik, az ő véleményével ellentétes véleményen levő hozzászóló édesanyjának:)"
látom jó a memóriád! :)
"bár a te logikád is kétség kívül sokat mondó"
na ez a megjegyzés volt álszent! mintha te nem erre akartál volna célozni... ugye? :)
az meg, hogy más vonatkozásában "anyád"-ozol, a magadéban meg édesanya-zol... hát az nagyon árulkodó, de mellette elbűvölő! :)
19:21
46
Nov
17
ismeretlen válasza írására:
"megszokhattuk volna... bár ezen sem lepődünk meg nagyon... stb"
szerinted ez a királyi többes Neked jól áll? :)
19:24
47
Nov
17
ismeretlen válasza írására:
"zsigeri embereknek való stresszkezelési módszereid nálam sajnos nem működnek:)"

az se működik, csajod sincs... szar lehet neked... bár a minap panaszkodtál is, hogy... "szar életű vagyok" de nem gondoltam volna, hogy ennyire :DDD
segíteni nem tudok, de ha ez megnyugtat... szánlak! :)
19:32
48
Nov
17
ismeretlen válasza írására:
,,óvoda :)"

Ennél többet, ennél magasabb színvonalat, elbánást nem is érdemelsz, ennél fogva nem is igen fogsz kapni tőlem leo. Egy óvodással óvodásként fogok társalogni. Egy olyan embert, aki végletesen előítéletes módon mindent a saját kis buborékvilágához mér, prekoncepciók, impotens sovinizmusok szerint éli az életét, olyan dolgokat fikáz, amikről saját bevallása szerint semmit se tud, nem tisztelek, nem bánok vele egyenlőként.

Ha nem tetszik, lehet replikázni, fenyegetőzni, háborogni, menni sírni Marciékhoz, hogy gonosz alávaló troll vagyok, meg széttoszom az oldalt, vagy amit csak akarsz, de nem érdekel.

Megpukkadhatsz ahogy vagy.

De továbbra is minden egyes jövőben megjelenő ,,miért egy ilyen no name pojácáról kell ilyen terjedelmű cikket írni?"-stílusú bunkóságod mellé oda fogom írni a véleményemet. Ennek pedig egy oka van: hogyha ne adj Isten valaki idetéved, akkor ne csak a te fentebb említett és bemutatott színvonalú és minőségű hozzászólásaidat lássa, hanem egy azzal ellentétes töltetű véleményt is, hogy lehetősége legyen választani, több nézőpontot is megismerni.

Ennyi. ,,Live long, and prosper!"
19:41
49
Nov
17
ismeretlen válasza írására:
,,Te már megint összekevered a szezont a faszommal! :)
hogy jön ez ide... kik azok akik hivatkoznak... ki akar kit rendszabályozni... elgurult a gyógyszered... mit beszélsz itt össze-vissza?"

Mind1. Ha nem akarod, úgy se érted:)

,,látom jó a memóriád! :)"

:)

,,"bár a te logikád is kétség kívül sokat mondó"
na ez a megjegyzés volt álszent! mintha te nem erre akartál volna célozni... ugye? :)"

És áruld el nekem leo, a CC-n való álszenteskedés mikor vált a te privilégiumoddá?:)

,,az meg, hogy más vonatkozásában "anyád"-ozol, a magadéban meg édesanya-zol... hát az nagyon árulkodó, de mellette elbűvölő! :)"

Az édesanyám két ember számára édesanya: az öcsém számára meg számomra. Bárki másnak az anyja ugyan-úgy nem ,,édesanya" nekem, mint ahogyan az én édesanyám nem édesanyja másnak. Ha nevelőanyám lenne, anyának hívnám, mert nem édesanyám, de nem az, így nem annak hívom.
19:47
50
Nov
17
ismeretlen írta:
"Megpukkadhatsz ahogy vagy."
hááhááhááááááááhá jajjj csórikám :DDD
19:48
51
Nov
17
ismeretlen válasza írására:
,,szerinted ez a királyi többes Neked jól áll? :)"

A ,,Bolondok királyának"? Simán:)
19:48
52
Nov
17
ismeretlen válasza írására:
"És áruld el nekem leo, a CC-n való álszenteskedés mikor vált a te privilégiumoddá?:)"
mindig is az volt! :)
19:49
53
Nov
17
ismeretlen válasza írására:
"a Bolondok királyának"
Te max egy király bolodja lehetsz, de az én udvaromban már betöltötték, eredj máshová! :D
19:52
54
Nov
17
ismeretlen válasza írására:
,,az se működik,"

Keep it up! Rajtad jókat röhögök. Az pedig stresszoldó.

,,csajod sincs... szar lehet neked... bár a minap panaszkodtál is, hogy... "szar életű vagyok" de nem gondoltam volna, hogy ennyire :DDD"

Az önirónia és az önkritika fontos dolgok leo. Ami pedig a nőket illeti...lehetne, de ahogyan te is mondtad, azt kell nézni mit adhatsz egy kapcsolatnak. Nekem most az alapítvány megmentése és egyéb kihívások kötik le a figyelmemet, e mellet nem sokat adhatok egy kapcsolatba, így hát nem is tehetem meg, hogy most komoly kapcsolatba kezdek. Az önzés lenne, nem? Ismerkedni persze ismerkedek, de az nem ugyan az.

,,segíteni nem tudok, de ha ez megnyugtat... szánlak! :)"

Szánsz?:) Vicces. Nevettet. Ami stresszoldó hatása lévén megnyugtat. GJ. Valami hasznod mégiscsak van.
20:01
55
Nov
17
ismeretlen válasza írására:
A kulcsszó a volt.
20:04
56
Nov
17
ismeretlen válasza írására:
Ha mástól nem, akkor a nevetéstől...xD
20:05
57
Nov
17
ismeretlen válasza írására:
,,Te max egy király bolodja lehetsz,"

A király bolondja a bolondok királya:)

,,de az én udvaromban már betöltötték, eredj máshová!:D"

Ne félj, nem eszek sokat. Jut kenyér neked is.

Amúgy is, a CC egyáltalán nem a te udvarod. A spártaiak meg húzzanak vissza Spártába (hú de xenofób, vagyis miket beszélek, hazafi vagyok ^.^), ott kiskirálykodjanak, ne itt:) Itten köztársaság van...xD
Itt lopod a napot, miközben az országod válságban van, a néped éhezik és ,,nyögi a perzsa rabigát"?:) Hát micsoda király vagy te?:D
20:13
58
Nov
17
ismeretlen válasza írására:
,,Te max egy király bolodja lehetsz,"

A király bolondja a bolondok királya:)

,,de az én udvaromban már betöltötték, eredj máshová!:D"

Ne félj, nem eszek sokat. Jut kenyér neked is.

Amúgy is, a CC egyáltalán nem a te udvarod. A spártaiak meg húzzanak vissza Spártába (hú de xenofób, vagyis miket beszélek, hazafi vagyok ^.^), ott kiskirálykodjanak, ne itt:) Itten köztársaság van...xD
Itt lopod a napot, miközben az országod válságban van, a néped éhezik és ,,nyögi a perzsa rabigát"?:) Hát micsoda király vagy te?:D
20:13
59
Nov
17
ismeretlen válasza írására:
"Ami pedig a nőket illeti...lehetne, de ahogyan te is mondtad, azt kell nézni mit adhatsz egy kapcsolatnak."
hmmm... ez érdekes... mikor ezt mondtam akkor meg belekötöttél :)
ó persze tudom... alapfeladatodnak tartod "rombolni" az összes hozzászólásomat így akkor azt is, de hogy így utólag ezt mondod, ez rendes tőled! :)
20:13
60
Nov
17
ismeretlen válasza írására:
LOL. Doubleclick-button rulz!
20:13
61
Nov
17
ismeretlen válasza írására:
"miközben az országod válságban van, a néped éhezik..."
köztársaságot akartak, meg játszani a demokráciát... hát most megkapták! :D
"Hát micsoda király vagy te?:D"
végtelenül szerethető! :)
20:17
62
Nov
17
ismeretlen válasza írására:
,,hmmm... ez érdekes... mikor ezt mondtam akkor meg belekötöttél :)"

Belekötöttem, mert hiányosnak éreztem, de az alap-mondanivalóval egyet értettem. Másra is kéne figyelni:)

,,ó persze tudom... alapfeladatodnak tartod "rombolni" az összes hozzászólásomat így akkor azt is, de hogy így utólag ezt mondod, ez rendes tőled! :)"

Rombolni, kiegészíteni az arra érdemeseket megerősíteni, ha kell kifejteni (pl ,,anyádtok picsáját"-az elefántos cikknél) mindig azt teszem, amit az általad írt komment minősége, tartalma és színvonala (szerintem) indokol. De nem csak veled, mindenki más felé is ugyan ezen módszer szerint fordulok.

A jó shinobi vigyáz a falujára ^.^
20:22
63
Nov
17
ismeretlen válasza írására:
,,köztársaságot akartak, meg játszani a demokráciát... hát most megkapták! :D"

Mintha téged nem csicskáztattak volna össze-vissza az eforok...xD (Alkotmányos monarchia korai jelei?:D)

,,végtelenül szerethető! :)"

És ha a töri könyv nem téved, halott:)
20:24
64
Nov
17
dita írta:
nem volt kedvem elolvasni 45000 hozzàszòlàst,de annyi megjegyeznivalòm lenne,nekem sem volt kis fingom sem ki ez a no.kulonesebben nem hatott meg,hogy eljott Budapestre-gondolom eddig azt sem tudta hol van
20:44
65
Nov
18
equinoxe írta:
Jesszus, srácok, mi folyik itt?
Őszintén szólva, azt hittem, erre a cikkre 4-5 hozzászólás érkezik majd (vagy annyi se), erre most írom én a 65.-t.
09:00
66
Nov
18
ismeretlen válaszaequinoxe írására:
,,Jesszus, srácok, mi folyik itt?"

Komment/cikk statisztika mesterséges növelése a fellelhető emberanyag felhasználásával.

,,erre most írom én a 65.-t."

Jól működik a Tajuu: Kage bunshinno komment jutsum:)

(I'm a flippin ninja!)
09:05
67
Nov
18
Arstrid írta:
Először is: elééééééég! Totál szétoffoltátok a cikket...Csak hogy mindenki tisztában legyen a dologgal, soha nem néztem még szappanoperát, és én sem ismertem ezt a nőt. DE! Csak azért alapból le no name-ezni valakit, mert nem ismerjük nagy fokú faragatlanságra, bunkóságra és butaságra utal. A cikket elolvasva nem vágtam magam hanyatt és nem lettem Spanic rajongó sem, mégis el kell ismerni, hogy a saját szakmájában az amit csinál kiemelkedő és elismerésre méltó. Ugyan úgy mint Angelina J. vagy Nicole K. a saját tevékenységi körében...vagy egy istencsászár közgazdász...
És azért nem Angelináról írtak itt is, mert míg itt volt a család, ezt megtette ezer másik oldal.

Másodszor: ez egy női oldal. Tök jó, hogy néhány férfiú úgy gondolja, hogy itt is talál magának olvasnivalót és társaságot, ezért látogatja ezt az oldalt. DE!!! Ez nem a HVG vagy a bármilyen más elmélyültebb témával foglalkozó lap online verziója. Ha valakit ez érdekel, akkor keressen olyan oldalakat. Itt főleg olyan cikkeket írnak amik többnyire nőknek szólnak, azoknak akik csak olvasgatni, kikapcsolódni akarnak, nem pedig innen gyűjtik be a másoddiplomájukhoz az anyagot.

És ha már így belemerültem, akkor harmadszor: évek óta látogatom a cotcot-ot. Már akkor is itt voltam amikor még a régi team volt és nekem is feltűnt a színvonal csökkenése, mégsem nyafogok. Ha nem találok magamnak való vagy új cikket, akkor keresgélek máshol. Akinek pedig ennyire nem tetszik itt valami, az tegyen egy szívességet és ne írjon kommetnet, mert ezt így végigolvasva még az élettől is elment a kedvem. Miért kell ennyire negatívnak lenni???? Mert az első hozzászólásból csak úgy sütött a rosszintulat...nem azt mondom, hogy nem lehet valakinek a cikkel ellentétes véleménye, de itt nem erről volt szó, hanem arról, hogy miért erről írtak (megsúgom: azért, mert nem mi vagyunk a szerkesztők). Olyan ez, mintha az egyetemen egy előadáson a végén a "Van kérdés?" után felelősségre vonnám a tanárt, hogy miért erről beszélt, mikor engem egy másik téma jobban érdekelt volna. Pedig a tanár nem így gondolta, ő azt szerette volna, ha a témáról kérdezünk.
09:25
68
Nov
18
indala válasza írására:
a lehetséges megoldáselméleteket az arra érdemeseknek kell bemutatnia és az arra hivatottak eldöntik, mit hogyan csinálnak azok alapján. a lakosság nagy része az alapvető pénzügyi folyamatokkal sincs tisztában, nemhogy érdekelné az elméleti közgazdaságtan. (engem sem érdekel, pedig közgazdász vagyok, de az elméleti szint az bizony borzasztó magasan fölöttünk áll) ezért írtam, hogy közönség és sajtó (amit valóban kissé tágra hagytam, mert ilyesmi "light" sajtóra gondoltam, mint a cotcot pl.) szempontjából a hírértéke 0.
13:36
69
Nov
18
indala válasza írására:
tudtommal a létező legkevesebbszer kritizáltalak, tehát ez a "jóindulattal, mint mindig" nem helytálló szerintem.
az oldalszerkesztés és társairól hasonló véleményen vagyok, mint te, de az, hogy egy internetes oldal mi alapján dönti el, hogy neki angelina jolie budapesti fantomfotói vagy egy dél-amerikai sztár látogatása a nagyobb hírérték, szerintem szubjektív dolog. angelina jolie-val amúgy is dunát lehetett a velveten rekeszteni, minden mozdulatáról cikkeztek szerencsétlennek.
13:40
70
Nov
18
eliz válaszaArstrid írására:
teljesen igazad van. köszi, hogy leírtad!!!
13:46
71
Nov
18
Rion írta:
leonidas mostani kommentjeit olvasva csak ennyit kívánok hozzátenni.
most tényleg? :)
14:55
72
Nov
18
ismeretlen válaszaRion írására:
ahham... tényleg! :)
19:02
73
Nov
18
ismeretlen írta:
"Spanicot, leo, csupán a nézettségi statisztikák szerint a magyar lakosság minimum 1/4-e ismeri..."

ez annyira tetszik... a vitánk lezárultát követően bejön négy másik olvasó és közli, hogy... ő bizony nem ismeri ezt a nőt!

hozzászoktam már, hogy minduntalan igazam van, de ez most különösen jólesik!
köszi lányok!!! :DDD
19:07
74
Nov
18
chloe írta:
a statisztikai adatokhoz kommentár:
én csak azért kattintottam, mert azt hittem, valami nagyon vicces epés írás lesz itt arról, hogy akkor mi volt a közönségtalálkozón, meg most ezt így miért.
23:45
75
Nov
19
ismeretlen válasza írására:
,,hozzászoktam már, hogy minduntalan igazam van, de ez most különösen jólesik!
köszi lányok!!! :DDD"

Végül is igen leo. 10 millió magyarból 1 maroknyi idejön, és azt mondja, hogy nem ismeri, az természetesen tökéletesen igazolja a te hülyeségedet, miszerint egy világszerte százmilliók által ismert ember ,,no name"...(továbbra is: esetleg csak nektek.)

Gratulálok...
00:20
76
Nov
19
ismeretlen válaszaArstrid írására:
,,Először is: elééééééég! Totál szétoffoltátok a cikket..."

Legalább van alatta komment...xD

,,Csak azért alapból le no name-ezni valakit, mert nem ismerjük nagy fokú faragatlanságra, bunkóságra és butaságra utal."

Ezt mondom én is...de úgy látszik hiába, mert nem mindenki jut el idáig agyilag...aztán ha még szóvá merészelem tenni, hogy ekkora baromnak azért nem kéne lenni, még én vagyok a hülye...(és bizonyos értelemben véve tényleg...).

,,És azért nem Angelináról írtak itt is, mert míg itt volt a család, ezt megtette ezer másik oldal."

De ha írtak volna, akkor meg azért ment volna a rinya, hogy már megint loptak valahonnan...xD

,,Másodszor: ez egy női oldal. Tök jó, hogy néhány férfiú úgy gondolja, hogy itt is talál magának olvasnivalót és társaságot, ezért látogatja ezt az oldalt. DE!!! Ez nem a HVG vagy a bármilyen más elmélyültebb témával foglalkozó lap online verziója. Ha valakit ez érdekel, akkor keressen olyan oldalakat. Itt főleg olyan cikkeket írnak amik többnyire nőknek szólnak, azoknak akik csak olvasgatni, kikapcsolódni akarnak, nem pedig innen gyűjtik be a másoddiplomájukhoz az anyagot."

Ezt már elég sok rinyagépnek elmondtuk azóta, hogy bekövetkezett az oldal ,,paradigma-tulajdonos-újságírógárda"-váltása, de igazi Értet Lenkék módjára csak rinyálnak, követelőznek, vinnyognak, posztolják a cikkekhez a köbméter fikázást-szarozást, amivel az esetleg idetévedő emberek egy tekintélyes részének eleve el is veszik a kedvét attól, hogy esetleg visszatérő vendéggé váljanak...így tud tönkre vágni egy oldalt a saját közönsége, közössége...

,,Mert az első hozzászólásból csak úgy sütött a rosszintulat..."

Nofene...mégse én voltam az egyetlen, aki észrevette...ez kifejezetten üdítő. Van még remény...

,,Pedig a tanár nem így gondolta, ő azt szerette volna, ha a témáról kérdezünk."

A témáról csak az tud kérdezni, aki odafigyelt órán. A többi csak ,,díszlet".
00:51
77
Nov
19
LadyGray válasza írására:
"Áhh...már nincs annyi orális szexes, orgazmusos meg stb cikk se, mint régen..."-Sajnos...!:D
02:35
78
Nov
19
ismeretlen válasza írására:
"10 millió magyarból 1 maroknyi idejön..."

tényleg ennyire hülye vagy... vagy csak rájátszol? :)
ááá fáradt vagyok én ehhez... meg sem próbálom már elmagyarázni.
02:46
79
Nov
19
ismeretlen válaszaindala írására:
"de az elméleti szint az bizony borzasztó magasan fölöttünk áll"

csak a magad nevében tegyél ilyen tartalmú nyilatkozatokat... ha kérhetem!
02:48
80
Nov
19
ismeretlen válaszaindala írására:
az éjjel holt fáradt voltam ehhez...
szóval, én ott voltam Andrew Michael Spence előadásán, végig hallgattam és csak annyit mondhatok, megérte. röviden, közérthetően vázolom miről beszélt...
nos... először elmondta, hogy a globális pénzügyi világ leghatalmasabb, legbefolyásosabb szereplőinek, vezető tanácsadója volt, olyanoknak akik meghatározzák mely valuták és országok dőljenek be, és kik kapjanak még időt a túlélésre. de egy idő után rájött, hogy bármennyire is gazdagodik ő és megbízói, tulajdonképpen maguk alatt (is) vágják a fát.
majd egy sakk zseni szavait idézve, mely szerint... "hogy tökéletesítsd a játékod, tanulmányozd a végjátékot, mert a játszma közepe és különösen a megnyitás, csak a végjáték tükrében értelmezhető."
elmondta, hogy ez a folyamat... a nagy eladósodási szuperciklus... ami most zajlik a világban, közel hatvan éve kezdődött, és mára a világ államai, cégei, családjai egyaránt eladósodtak. 2007 augusztusában bedőlt három kis befektetési leánybank, majd 2008-ban a lehman brothers és megindult a végjáték. az államok megkísérlik megmenteni a csődben lévő bankrendszert (bankkonszolidáció), ez gigantikus összegekbe kerül, ezért az államok még jobban eladósodnak, majd végül a piac már nem veszi meg az állampapírokat. zúgnak a vészharangok... az eladósodást meg kell állítani, a költségvetési hiányokon vágni kell, és szakítani kell a laza pénzpolitikával, ez újabb válságokhoz, nagy pénzpiaci kilengésekhez vezet és egyre több ország bedőlésével jár. az eurozóna perifériája, a kelet-európai államok csoportja, az egyesült államok és anglia óriási veszélyben vannak. az egyik országban a kereslet stagnálása mellett csökkenek az árak (defláció) míg máshol
08:13
81
Nov
19
ismeretlen válasza írására:
míg máshol hiperinfláció van kialakulóban, de végül a maga módján minden fejlett ország bajba kerül majd. a nyugat ismétlődő válságai ázsiát is fékezik mert a nyugati piacokon egyre kevesebb kínai árut lehet eladni, ezért egyre kevesebb állampapírt, részvényt vesznek majd a kínaiak.
ennyit a jelenlegi helyzetről...
azt mondta, ha az államok és az emberek továbbra is megengedik, hogy a bankok irányítsák a pénzügyeket, akkor először globális infláció majd defláció lesz, és a végén a bankok az emberek összes tulajdonát elveszik, míg gyermekeik arra ébrednek, hogy nincs tető a fejük fölött. az emberiség minden pénze és kollektíven megtermelt vagyona eltűnik egy gigantikus, pénzügyi fekete lyukban! ezt kell most megállítani.
elmondta, hogy Magyarország minden lehetséges hibát, amit csak lehetett elkövetett. az alacsony életszínvonalat emelni próbálta de közben elszállt a költségvetés. a magas költségvetési hiány miatt az állam eladósodott, ráadásul a külföld felé és devizában, mellette a cégek és az emberek főként svájci frankban, ami mára óriási tehertétel lett. ha az állam csökkenti a hiányt (megszorítások) akkor válság, ha nem akkor pénzügyi csőd lesz.
ezért azonnali strukturális reformokkal hatékonyabbá kell tenni az állam és a gazdaság működését, csökkenteni az államadósságot (megjegyzem szerintem meg kell szüntetni, nem csökkenteni) és a hiányt, újabb eladósodás nélkül segíteni a növekedést, kisegíteni az embereket és cégeket a devizaadósságból, és mérsékelni az állam külső pénzügyi függését. vonzó befektetési környezetet (törvényhozás) kialakítani, ösztönözni a termelő beruházásokat (megjegyzem erre költöttem volna a magánnyugdíjpénztárak államosításából befolyt ezer milliárdokat, nem államadósság csökkentésre), csökkenteni a termelésre rakodó terheket, csökkenteni a jövedelmeket terhelő adókat és a fogyasztási adók emelésével stabilizálni a költségvetést. minden rendelkezésre álló eszközzel növelni a foglalkoztatást, mert e nélkül képtelenség kijönni a csapdából, ugyanis újból zuhanna a fogyasztás és nem fordul pozitívba a beruházás. az új munkahelyek döntő többsége... a multikkal ellentétben... a kisvállalkozásokban (kkv szektor, agrárium) jön létre, ezért a jövőben ide kell összpontosítani az adózási és beruházási támogatásokat.
vagyis... fogyasztás (vállalati és családi)+ beruházás + költségvetési kiadás + nettó export = GDP, több ember + magasabb termelékenység = növekvő GDP.
a pénzügyi válság a világban akár 2020-ig is eltarthat, az eurozóna nem marad fenn a mai formájában, az eu (de a világ is) növekedési válság elé néz, így számunkra csak itthon van megoldás, és sehol máshol.
2020 után, akárcsak a 4o-es években, már jobb lesz, ezt kell megnyerni úgy, hogy közben már nem veszíthetünk többet.

ha van kedved és időd... ezt esetleg vitaindítónak is tekintheted :)
08:57
82
Nov
19
ismeretlen válasza írására:
,,tényleg ennyire hülye vagy... vagy csak rájátszol? :)"

Végül is leo, féltucatnyi ember tökéletesen elégséges mintavételi keretnek számít egy több milliós népesség esetében ahhoz, hogy a saját nagypofájú baromságodat az ő felhasználásukkal kiterjeszd a fél világra...

,,ááá fáradt vagyok én ehhez... meg sem próbálom már elmagyarázni."

Még ha csak fáradt lennél hozzá...
09:47
83
Nov
19
ismeretlen írta:
...akkor tkp. kié lett az utolsó szó? :)
09:57
84
Nov
19
ismeretlen válasza írására:
Na, ez érdekes volt. Sok tekintetben egyet is értek a leírtakkal, DE:

,,az emberiség minden pénze és kollektíven megtermelt vagyona eltűnik egy gigantikus, pénzügyi fekete lyukban! ezt kell most megállítani."

Meg kell állítani? Ebben őszintén szólva kételkedem. Pont az az ,,illúzióvagyon" fog eltűnni, az a töménytelen mennyiségű üres, valójában értéktelen kamatpénz (hitel és betéti), aminek a létrehozásáért senki se mozdította a kisujját sem, egy fia emberi munka sincs mögötte (mert a ,,pénz dolgozott", szaporította önmagát), de országok tucatjait tudják vele tönkretenni...

De ezek a kamatpénzek egy természetellenes, ember által kitalált folyamat révén jöttek létre (az eredeti tőke kamatozott), amely folyamatra a természetben semmilyen példa nincs, és amely folyamat a természet alapvető törvényeivel ellentétes...

Egyszerű példával élve: ha egy gazdálkodó elad 10 tonna búzát, és az érte kapott pénzt berakja a bankba, akkor az a pénz ott az ő bármilyen érdemi munkája nélkül kamatozni fog, gyarapodásnak indul, de ha a 10 tonna búzáját rakná be a gabonatárolóba, az nem fog kamatozni, x év múlva nem lesz belőle 20 tonna búza, csak akkor, ha kimegy, és szánt-vet-arat (dolgozik), elveti a 10 tonna búzája egy részét, és a munkája, illetve más véges erőforrások (termőföld, víz, idő, stb) felhasználásával TERMEL mellé még magának búzát.

Ennek a bolygónak minden egyes erőforrása véges (maga a Föld bolygó is véges számú atomokból áll, nem végtelen), semmiből sem áll rendelkezésünkre végtelen mennyiség, még a megújuló energiaforrásoknak is van egy maximális kihasználhatósági kapacitása...és ahogyan a közelmúltban volt is róla cikk, az emberiség már szeptemberben elérte az évi fejkvótájának határát, és már a jövő évi ,,fejadagokat" éljük fel.

A Föld (és az általa nyújtott véges mennyiségű, illetve véges kapacitású megújuló energiaforrások) nem növekszik, nem kamatozik, mint az ember által kitalált pénz.

Ez, a Föld erőforrásainak végessége hatalmas ellentétben áll azzal, ahogyan az ember az általa végtelen mennyiségben (munka nélkül, valódi mögöttes tartalom nélkül) teremtett végtelen kamatpénzzel véges javakat próbál végtelen mennyiségben megvásárolni...ez fizikai lehetetlenség. A fizikát, a természetet pedig semmilyen közgazdasági kuruzslással, varázslással nem lehet megkerülni.

Az emberiség egy irgalmatlanul hatalmas hibát követett el akkor, amikor az aranypénz-rendszer megszüntetésével többé már nem értékmérő eszközként, jelképként használta a pénzt, hanem elkezdte nyersanyagként használni (amire természeténél fogva alkalmatlan) és a kamat révén végtelen mennyiségben szaporítani...ennek vége kell hogy legyen, mert természetellenes. A Természetet pedig sehogy nem lehet megkerülni.

Az a vagyon, amit pedig VALÓJÁBAN megtermeltünk, ami valódi, kézzelfogható, nem fog eltűnni. Egy több milliós iroda- vagy lakóház nem fog egyszerűen köddé válni, csak azért, mert a tulajának elszáll x millió kamatpénze. A termelő eszközök (ásó-kapa-traktor-gyártósor-stb.) nem fognak egy hangos pukkanás kíséretében semmivé válni csak azért, mert kidurrannak a kamatpénz- és hitellufik.

Egész egyszerűen össze fog omlani a jelenlegi rendszer (nem tehet mást, mert természetellenes alapokon nyugszik)...Akik pedig ennek a kamatpénz-illúzióvagyonnak a haszonélvezői vagy függői voltak, szépen megdöglenek a rendszerükkel együtt (ha pechünk van, akkor előtte még ránk szabadítják a nukleáris holokausztot).

,,(megjegyzem szerintem meg kell szüntetni, nem csökkenteni)"

Egyet értek. De nem csak a miénket. Mindenki más adósságát el kell törölni, amennyiben már az eredeti, legelőször felvett összegnek megfelelő összeget visszatérítette, és már csak a felvett hitelének önmagát féktelenül, természetellenesen és jogtalanul szaporító kamatait fizeti...

,,(megjegyzem erre költöttem volna a magánnyugdíjpénztárak államosításából befolyt ezer milliárdokat, nem államadósság csökkentésre)"

Megjegyzem, magánemberek megtakarításait senkinek semmilyen joga nem lett volna önkényesen elrabolni...ez a magántulajdon tiszteletének teljes hiánya (kommunizmus).

,,az eurozóna nem marad fenn a mai formájában,"

Nem hogy az eurozónáé, de az egész emberi civilizáció fennmaradása sem lehetséges a mostani formájában...
11:12
85
Nov
19
ismeretlen válasza írására:
Itt nincs olyan:)
11:12
86
Nov
19
ismeretlen válasza írására:
én: "az emberiség minden pénze és kollektíven megtermelt vagyona eltűnik egy gigantikus, pénzügyi fekete lyukban"
Te: "Az a vagyon, amit pedig VALÓJÁBAN megtermeltünk, ami valódi, kézzelfogható, nem fog eltűnni. Egy több milliós iroda- vagy lakóház nem fog egyszerűen köddé válni"
:) az Úristenit neki... ezt képletesen mondtam!

"Megjegyzem, magánemberek megtakarításait senkinek semmilyen joga nem lett volna önkényesen elrabolni...ez a magántulajdon tiszteletének teljes hiánya (kommunizmus)."

ez a dolog megtörtént... az írásom nem arról szól, hogy a dolog jogos vagy sem, törvényes-e vagy sem (mellesleg törvényes volt, mert törvényt hoztak rá, ráadásul 4/5-ös többséggel)hanem arról, hogy az ebből befolyó pénzt mire költötték! mellékesen ebből majd 2500 milliárdot(!) adósság csökkentésre fordítottak, ami a GDP arányos államadósságot 82%-ról 77%-ra csökkentette ugyan, de csak ideig-óráig, mert a USraeli globalo-gazdi leértékelte a forintot az államadósság pedig szépen visszakúszott 82%-ra!
viszont ha ezt a pénzt a hazai tulajdonú kkv szektorba és az agráriumba fektették volna mára az adósságunk kb 75%-on állna. ugyanis ennyi pénzből a teljes, egykorvolt cukoripart, konzervipart, növényolajipart stb újjá lehetett volna építeni, az agráriumot felpörgetni a 80 évek szintjére, ami kb 500-800.000 munkahelyet teremtett volna, beleértve a hozzá kapcsolódó agrárgépgyártáson át külkereskedelemig bezárva. továbbá több százezer munkahelyet teremtettek volna a kisvállalkozások.
de nem ragozom... erre akartam utalni.
12:23
87
Nov
19
ismeretlen válasza írására:
,,én: "az emberiség minden pénze és kollektíven megtermelt ----vagyona---- eltűnik egy gigantikus, pénzügyi fekete lyukban"

Vagyon: a gazdálkodó alanyok birtokában levő javak és értékek összege-összessége. A vagyon fogalmába (a pénzen-pénztőkén kívül) bele tartoznak a tárgyi eszközök, gépek, berendezések, ingatlanok, szellemi tőke (pl Know-how-ok), és még egy rakás más dolog is, ami nem fog eltűnni. Az idézett részben te ezek között semmilyen különbséget nem tettél.

,,:) az Úristenit neki... ezt képletesen mondtam!"

Gyakorolnod kell még az ilyen ,,száz szavas mocsokságokat", mint a ,,képletesen mondás":)

,,(mellesleg törvényes volt, mert törvényt hoztak rá, ráadásul 4/5-ös többséggel)"

A rablás akkor is rablás, ha a wall street vagy tel-aviv (esetleg Peking) hazai bérencei 5/5-ös többségű ,,törvényekkel" legitimálják...(OV maga mondta, hogy ne azt nézzük mit beszél -értsd: törvénykezik- hanem hogy mit csinál -értsd: lop-).

Azt hiszem talán számodra is nyilvánvaló, hogy ebben az országban elég sok törvénytelenséget legitimáltak már mind baloldali, mind jobboldali kormányok a saját többségük és csicskáik segítségével összetákolt ,,többségi törvényekkel".

Ha a Bányászkirály meg a sleppje (akik kötve hiszem, hogy törvényes úton, csalás nélkül kerültek oda, ahova, így pedig nem is hozhatnak valódi törvényeket) hoznak egy 4/5-ös támogatottságú törvényt, aminek az értelmében az állam egyéb jellegű megtakarításaidat is lenyúlhatja ,,nemzeti érdekre" meg ,,államérdekre" hivatkozva, és utána lenullázzák a bankszámládat, az is törvényes lesz, mert ők csináltak rá egy törvényt, de hogy feléd nézve igazságos lesz-e????

,,adósság csökkentésre fordítottak"

Arra hát...Ciprusban, az Offshore-közi tenger homokos partjain...

,,viszont ha ezt a pénzt a hazai tulajdonú kkv szektorba és az agráriumba fektették volna mára az adósságunk kb 75%-on állna. ugyanis ennyi pénzből a teljes, egykorvolt cukoripart, konzervipart, növényolajipart stb újjá lehetett volna építeni, az agráriumot felpörgetni a 80 évek szintjére"

Ezzel is mind egyet értek, ugyanakkor el kell szomorítsalak, az átlag magyar gazda agráriummal kapcsolatos tudása kb kimerül annyiban, hogy hogyan kell 0 munkával a földtámogatások összeharácsolásával megélni (az ilyenek megölik egymást egy kanál vízben fél Ha földért...), vagy pedig még mindig az 1950-es évek mezőgazdasági módszereivel gazdálkodnának (termelékenységük: 0)...elenyészően kevés köztük az olyan, aki egyáltalán hallott az agrár-környezetgazdálkodásról...azokat pedig most (ahogyan minket is) szisztematikusan kicsinálja a bányászkirály sleppje, mert újra akarják osztani a pribékjeiknek a magyar termőföldeket, és ezzel együtt az azok után járó agrártámogatási pénzeket...(nincs már milyen állami vagyont ellopni a maszop után, hát akkor vegyük el az emberek magán nyugdíjpénztári pénzeit, zsigereljük ki a földtámogatási rendszert, építsünk narancsos nagybirtok-rendszert, lényeg, h tele legyen a pártkassza).

,,de nem ragozom... erre akartam utalni."

Körültekintőbb és pontosabb fogalmazással (vagyon fogalmának helyes használata) sikerülni is fog. Legközelebb.
14:11
88
Nov
21
indala válasza írására:
ezen még gondolkodom egy kicsit, de örömmel konstatálom, hogy értettem miről írsz:DDD hátha mégsem áll annyira magasan fölöttem az elméleti közgazdaságtan:D
10:21
89
Nov
27
toonami írta:
Ahhoz kepest, hogy egy "senki" a no jo sokat beszeltetek rola. Azert csak olyan sikereket ert el, amit nem sokan. Legalabb ezt ertekelni kellene. Barcsak en lennek annyira sikeres akarmiben, mint o.
01:56
Felhasználónév:
Jelszó:
Hirdetés