Mi ez?

Az ártatlan Báthory

8393

Dr. Szádeczky-Kardoss Irma 1993-ban jelentette meg Báthory Erzsébet igazsága című jogtörténeti könyvét. A több évtizedes kutatás meghozta sikerét. Juraj Jakubisko szlovák filmrendező Báthory Erzsébet című filmje ezen a tudományos munkán alapul. Igazságot szolgáltathatunk-e több száz év távlatából? A Cotcot Dr. Szadeczky Kardoss Irma jogtörténészt faggatta.

Miért pont Báthory Erzsébetre esett a választása?

Nagy Lászlónak A rossz hírű Báthoryak című könyve kapcsán kezdett egyre inkább érdekelni Báthory Erzsébet és az ellene indult eljárás. Jogtörténeti oldalról még senki sem vizsgálta alaposan ezt a sztorit. Bennem a jogérzék rezonált az úrasszony elleni vádaskodásra. Lehetetlennek tűnt mindaz, amit Báthory Erzsébettel szemben tényként sorakoztattak fel vádlói. Végül a kutatás tapasztalatai igazolták a kétségeimet.

Évszázadok teltek el és egyetlen történész sem kérdőjelezte meg a vérontó kegyetlenséget. Legfeljebb a 19. században - tipikusan női betegségként - divatossá vált egzaltált terheltségben, a tébolyban kerestek rá magyarázatot. Ma már bárhol megemlítjük a nevét, a legtöbbek szadista, elmebeteg, vérszomjas grófnő alakjára asszociálnak. A „véres” Báthory Erzsébet legendája nagyon élénken él a köztudatban. Számtalan írót és filmrendezőt megihletett. Könyvével sikerült lerombolnia az ítéleteket?

Juraj Jakubisko szlovák filmrendezőt könyvem késztette „az ártatlanul meghurcolt magányos asszony” történetének, „a legenda másik arcának” megfilmesítésére. Azt kétségtelen meggyőző erővel sikerült filmre vinnie, hogy Báthory Erzsébet nem kegyetlenkedett, nem vérszomjas vámpír volt, hanem gyógyított. Ugyanakkor az alkotói fantázia elragadtatásában - vagy talán a mecénási elvárások hatására - a protestáns úrnőből egy gyóntatószékben paráználkodó reneszánsz cédát formált. Bizonyára használt a film eladhatóságának, avagy remélt sikerének a túlfűtött erotika, a leszbikus csókok, ezek azonban újabb torzképet festettek Báthoryról. Így a filmnek sikerült a „legenda harmadik arcát” is megrajzolnia.

Tanulmányaiban és a könyvében is kifejti, hogy Báthory Erzsébet ellen nem folyt per, még is megfosztották a szabadságától.  Hogyan bizonyítja ártatlanságát? Igazságot tudunk - e tenni több mint 400 év távlatából? Már nincsenek tanúk, csak a legenda. Vannak hiteles dokumentumok, amelyek segítették a kutatását? Mi igazolja hitelességüket?

Levéltári kutatásom egy hatalmasra duzzasztott tanúvallatási dokumentáción alapul. Ez akkor a pert előkészítő előzetes tanúvallatás volt, ami mai fogalmaink szerint a „nyomozásnak” felel meg, mely végül is azért nem vezethetett perbeli vádemeléshez, mert több száz tanú vallomása se volt alkalmas Nádasdyné Báthory Erzsébet állítólagos bűnösségének bizonyítására. Az óriási iratanyagot átvizsgáltam betűről betűre, sorról sorra. Tízéves kutatómunka előzte meg a könyvet. Szlovákiában, Magyarországon egyaránt utána jártam a Báthory-ügyet érintő iratanyagnak. Thurzó György nádori levéltárát és a Thurzó család levéltári hagyatékát is áttanulmányoztam. Ezek az iratok korabeli és formailag hiteles dokumentumok, nem hamisítványok. A tartalmuk azonban - a tényállás, vagyis a történtek tekintetében - nem állja ki a hitelesség próbáját. Legalábbis Bátorhy Erzsébet bűnösségét illetően. Ellenben határozott bizonyítékai a súlyos jogsértések sorozatának, a koncepciós célzatnak és e célzat hamis, konstruált eszközeinek.

Báthory Erzsébetet per nélkül „ítélték el”, valójában per és ítélet nélkül száműzték a saját várába ugyan, melyet el nem hagyhatott soha többé, tehát szabadságától megfosztották. Őt magát soha nem hallgatták ki, mert erre csak a jogszerű perben lett volna eljárási lehetőség. Mivel per nem indult ellene, gyakorlatilag nem engedték szóhoz jutni saját ügyében. Egyes álláspontok ezt protekciós eljárásnak tekintik és Thurzó György cinkos méltányosságának tulajdonítják, mintha evvel Báthory Erzsébetről és a családról akarta volna elhárítani a szégyenteljes ítéletet és annak jogkövetkezményeit.

Miért kérdőjelezi meg ezt az állítást?

Abban az óriási felhajtásban, országos hírverésben, ami Thurzó irányításával folyt, semmiféle tekintélykímélő protekció nem fedezhető fel. A nádor indítékai között politikai és egyéni indítékok egyaránt szerepelhettek. Van, aki vagyonszerzési indítékokat feltételez. Talán ilyen motivációi is voltak, de erre a peranyagban nincs következtetési alap. Mindenesetre nagy hírverésű rágalomhadjáratot folytattak az özvegy ellen a nádor által gyilkosság vádjával elrendelt nyomozás párhuzamában.

A vád megalapozatlansága azonban avval a kockázattal járt, hogy ha egy szabályos perben nem sikerül a vád szerinti bűnösséget bebizonyítani, akkor a korabeli szabályok szerint a hamis vádaskodóra hárult volna ugyanaz a jogkövetkezmény - vagyis büntetés -, amivel a jogsértés Báthory Erzsébetet környékezte. Az alaptalan vád ezért magát a nádort, azaz Thurzó Györgyöt tette volna méltatlanná a nádori tisztség betöltésére, így a saját jogsértő önkénye akár a hivatala elvesztésébe is sodorhatta volna. Végül is ennek elkerülése érdekében eszközölte ki Thurzó a jogszerű per lefolytatását.

A Báthory ellen felhozott tanúvallomások hitelességében miért kételkedik?

A vallomásokat tortúrával, kínvallatással csikarták ki Báthory Erzsébet gyógyító személyzetének négy tagjából, akiket az ellenük indított perben az úrnő „bűntársaiként” emlegetnek. Hármójukat a statáriális gyorsasággal lefolytatott boszorkányperben hozott ítélettel azonnal likvidálták, nehogy valaha is elmondhassák az igazságot arról, hogy nem kínzás folyt Báthory Erzsébet környezetében, hanem gyógyítás, aminek haláleseteiből konstruált a nádor vérontási vádat.  Tudomásunk van egy ötödik „bűntársról” is, akit külön perbe fogtak, s mint boszorkányt, őt is kivégezték.

A kínvallatások nem a nagy nyilvánosság előtt zajlottak ugyan, de az emberek szembesülhettek azokkal a félholtra gyötört szerencsétlenekkel, mikor a vesztőhelyre vonszolták őket. Ez óriási félelmet váltott ki a többi tanúból is, azt hiszem, nem szorul magyarázatra, hogy miért. A tudatos megfélemlítés és a hamis hírverés nagy szerepet játszott a tanúzásban.

Mit tudhatunk Báthory úgynevezett bűntársairól? Mivel vádolták őket?

Az iratokból kiderült, hogy összesen öt embert, négy asszonyt és egy férfit nyilvánítottak az úrnő bűntársának. A férfit deákként említik, ami valószínűsíti, hogy írástudó ember volt. Valószínűleg ő kezelte az orvosi könyveket és recepteket. A nőket a tanúk rendszeresen vénasszonynak nevezték, ami akkor nem vagy nemcsak az életkort, hanem a gyógyításban való jártasságot, tudományt is jelezte. Ezt más boszorkányperek is tanúsítják.  Báthory Erzsébet birtokain nagyon komoly és szervezett gyógyítás folyt, főként a járványok idején. (Zárójelben jegyzem meg, hogy már jóval korábbi időből is vannak adatok a betegekről való gondoskodás szokását és kötelezettségét jelző földesúri kórházalapításokra.) Mint minden gyógyító tevékenységnek, úgy a Báthory Erzsébet udvarában folyt gyógyításnak is vannak menthetetlen halálesetei. Ezek szolgáltak a nyomozást emberölés gyanújával elrendelő nádori intézkedés alapjául.

Háború idején a férfinép hadba vonult, s velük az orvosok és a férfibetegségeket gyógyító borbélyok is. Ilyenkor az otthon maradt úrnő feladatává vált az irányítás, neki kellett gondoskodnia az egész uradalomról, nemcsak a gazdálkodásról, olykor még a sebesültek gyógyításához szükséges feltételekről is (például a gyógyszerek, gyógyfüvek, gyógytapaszok biztosításáról, vagy a kötszerhigiéniáról). Mindez speciális szakértelmet és szervezettséget igényelt, kivált a háború és a járványok idején.

Báthory Erzsébet és belső emberei elegendőek voltak a szervezett gyógyítás lebonyolításához? Boszorkányper is folyt a vádlottak ellen?

Az iratok azt tükrözik, hogy Báthory Erzsébet a belső személyzetén kívül sok „külsős” füvesasszonyt foglalkoztatott, akik a gyógynövényeket gyűjtötték udvara számára. Ez is afféle bűbájos mesterségnek számított, s az egykori boszorkányperek nyomán mindenki számára ismert tény, hogy mennyi ártatlan embert égettek meg máglyán, mert gyógyfüveikkel gyógyítottak. Előbb már említettem a kötszerhigiénét.  Az úgynevezett bűntársak egyikét rendszeresen „mosóné” néven emlegetik a kihallgatottak. Ez arra utal, hogy a gyógyszemélyzet tagjai között ő volt a kötszerek, ruhák fertőtlenítő tisztántartásának felelőse.

A másodikként említett boszorkányper vádlottját a majorosné foglalkozással emlegetik. A nevéből következtethetünk arra, hogy az említett nő az egyik uradalmi majorságot irányította, ahol állattenyésztés folyt. (Abban a korban egyébként az aprójószágot is majorságnak nevezték.) Márpedig aki állattenyésztéssel foglalkozik, annak az állatok betegségeihez és azok gyógyításához, következésképp a gyógyfüvekhez is értenie kell. Így mind a „mosóné” mind a majorosné esete azt jelzi, hogy Báthory Erzsébet környezetében nem vérontás, hanem gyógyítás folyt.

Az úgynevezett bűntársak közül csak egy úszta meg a kivégzést - és talán a nagyon kegyetlen tortúrát is -, feltehetően azért, mert a nevéből ítélhetően (Beniczky Katának hívták) Thurzó György nádor familiárisainak körébe tartozott a családja. Az előbb szó esett a feltételezett nádori protekcióról. Ha volt valaha is ebben az ügyben nádori protekció, akkor az legfeljebb ennek a nőnek a sorsában vélelmezhető, de ez sem a nádor önös érdekeitől mentesen. Hiszen ha az ő familiáris köréből került volna ki a gyilkosnak hírlelt Nádasdyné egyik „bűntársa”, az a familiáris körön keresztül magát a nádort is kompromittálta volna. Ezért aztán ez az asszony szép csendesen eltűnt mind a bűntársak közül, mind az iratokból.

Mit ért tudatos hírverés alatt? Mi inspirálta Thurzót leginkább az úrasszony rágalmazásában?

A jogsértő eljárás egyik bizonyítékprodukáló eszköze volt a tudatos hírverés, aminek nyomai valamennyi iratban kimutathatók. Thurzó Györgynek ehhez éppen a saját sógornője adott bravúros ötletet. A nádor unokatestvérének, Thurzó Szaniszlónak a felesége, Listhius Anna Rozina valóságos szadista kegyetlensége ugyanis abban az időben forgott közszájon. Kegyetlensége a szolgák és szolgálók verésében és veretésében nyilvánult meg.  (Amúgy boszorkány praktikákkal is foglalkozott.) Egyik legbrutálisabb tette az volt, amikor egy szolgáló csecsemőjét falhoz verve megölte, mert az sírt. Családtörténeti adatokból következtethető, hogy Thurzó Szaniszlóék akkoriban veszítették el egyik gyermeküket, így feltehető, hogy a pszichés trauma is közrejátszott a szörnyű cselekedetben. A nádori sógornő kegyetlenségére egy későbbi perben derült fény, amelyben 6-7 megölt vagy megrokkant áldozatról vallanak a tanúk. Thurzó György viszont családon belül már a Báthory-ügy idején is jól ismerhette ezeket a kegyetlenségi eseteket, és tulajdonképpen nem is tett mást, mint hogy a róluk járó szóbeszédet a tettes „átnevezésével” átirányította Báthory Erzsébetre.

Koholt vádak ezek is Listhius Anna Rozina ellen?

A Listhius Anna Rozina elleni per adatai valóságos szadizmust valószínűsítenek. Súlyos egzaltáltság, mondhatni elmegyógyászati eset tüneteit mutatják. Időszakonként kényszeresen tombolt, hullámokban tört rá a kegyetlenkedés.

A hírverés rosszindulatú pletykák áradata. Miért hittek neki a kor bírái?

A már többször hangsúlyozott hírverésnek abban áll a jelentősége, hogy a korabeli jogéletben a köztudomásnak bizonyítéki értéke volt. Köztudomás pedig nemcsak valóságos tények tapasztalatán alapulhat, hanem hírveréssel, pletykával is gerjeszthető. Amiről pedig az emberek sokat beszélnek, az egyszerre csak köztudomássá válik, és máris bizonyítéknak tekinthető. A hírverés tehát ezt a célt szolgálta a Báthory Erzsébet elleni nyomozásban.

Előkerültek holttestek is az eljárás során. A tetemeken kék ütésnyomok sérülések látszottak. Hogy magyarázza mindezt?

A hatalmas tanúkihallgatási anyagban változó az úgynevezett áldozatok száma. Volt aki 600 áldozatról beszélt. Ugyanakkor azokból a szerencsétlenekből, akiket „bűntársakként” vallattak, mindössze 36 halálesetet tudott kikínozni a tortúra. Már a korabeli közvéleményben is nyomai vannak a tortúra alatt tett vallomás hiteltelenségének. Mármost, ha a tortúra „csak” 36 halálesetet produkált, akkor az elképesztően hatalmas differencia is a hírverés eredményének tekinthető. Ez a legfeljebb 36 haláleset pedig a gyógyítási tevékenység sikertelenségével függ össze, és nem az állítólagos vérontó kegyetlenséggel. Dokumentált tény, hogy a halálesetek időszakában több súlyos járvány is dúlt az országban. Az a 7-8 nő is járványra utaló körülmények között halt meg, akiknek „megölésére” épült a nádor tettenérési terve. Thurzó egyikük exhumált holttestének közszemlére tételével konstruálta azt a teátrális áltettenérési szituációt, amelyet sokan még ma is a kegyetlenség „lebuktató” bizonyítékának vélnek.

Azt pedig, hogy a gyógyító tevékenység némi jegyzőkönyvi csúsztatással kegyetlenségnek tűnjön, az is lehetővé tette, hogy a korabeli orvosi gyógyító eljárások és receptek is gyakran alkalmaztak kegyetlen módszereket. Például a sebek, marások, gennyes kelések kivágása, kiégetése, fájdalmas tisztítása, vagy reumás betegség méhcsípésekkel, csalánnal való gyógyítása. Vérontó érvágás, fájdalomokozás is napirenden lévő gyógymód volt, mert úgy vélték, hogy egyes betegségeket a „rossz vér” idéz elő, a nagy fájdalom pedig magához téríti az eszméletlen beteget, még a szélütöttet is, netán avval is, hogy olyan testnedvek kiválasztását idézi elő, amelyeknek a szervezetből való távoztával helyreáll a szervek egészséges működése. Íme a „méregtelenítés” sajátos korabeli elképzelése. Bonfininél olvasható, hogy a királyi orvosok közreműködő jelenlétében próbálkozott így Beatrix  királyné a haldokló Mátyás király eszméletre térítésével. Javarészt ilyen gyógymódok jelennek meg a jegyzőkönyvek „kínzási-kegyetlenségi” adataiban is.

A legendát később egyes történészek leszbikus szerelemmel, tébolyult elmével is megspékelték. Mi erről a véleménye?

Érdekes tény, hogy Báthory Erzsébetről saját kora nem tesz említést. Kortársai tisztában lehettek azzal, hogy Thurzó nádor jogsértő önkényének áldozata.  1729-ben a rekatolizáció erőteljes hulláma idején egy jezsuita szerzetes, Thuróczi László költött elrettentő tanmesét a nagyasszony „esetéből”, miszerint aki elhagyja az igaz katolikus hitet, könnyen válhat olyan perverz szadistává, mint amilyen a református Báthory Erzsébet volt. Hosszú időre ez a tanmese vált, az úgynevezett vérfürdővel együtt a Báthory Erzsébet bűnösségéről szőtt hipotézis alapjává.

Sajátos, hogy a tudományos elmélkedések hosszú ideig nem tulajdonítottak jelentőséget annak a világ kezdetétől nyilvánvaló tapasztalati ténynek sem, hogy a gyorsan megalvadó vérben képtelenség fürdőzgetni.  Ellenben mindenféle tudományos és tudományoskodó magyarázatot kerestek és alkalmaztak a vérontó kegyetlenségre. Így merült fel a 19-20. századforduló kísérletező tudományában tébolyként divatlábra kapott „női” elmezavar, ami azután a különféle aberrációs útvesztőkön át még a 20. századvég másik divattünetéig, a női exhibicionizmusig, majd a leszbikus szindrómáig is eljutott. S ezekkel az újkeletű teóriákkal is Báthory Erzsébet nyakába varrtak egyet s mást, aminek nyomait az említett Listhius Anna Rozina perének irataiban eredményesebben kereshették volna.

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások