Lélek

Mégsem vagyunk monogámok?

8350

Nem kell humánetológusnak lennünk, hogy lássuk, manapság párkapcsolati kultúra tekintetében igen erőteljesen érvényesül a kinek a pap, kinek a papné elve. Vannak, akik az élethosszig tartó monogám kapcsolatra esküsznek, mások monogámok ugyan, de néhány évente új kapcsolatba kezdenek, és persze olyanok is vannak, akik egyéjszakás kapcsolatokban utaznak - és még hosszan lehetne sorolni az alternatívákat. Nincs is ezzel semmi baj, hiszen így mindenki a habitusának megfelelő mederbe terelheti a magánéletét. Ez a sokszínűség azonban újra és újra felveti azt a kérdést, hogy akkor mi a helyzet a monogámiával, és úgy általában véve milyenek az ember ’párzási szokásai’.

A kutatások szerint az a stratégia, amelyet valaki a párválasztás frontján választ, az legalább annyit elárul róla, mint a társadalomról, amelyben él. Vannak, akik a hosszú távú kapcsolatot preferálják egyetlen partnerrel, mások viszont nem találják kielégítőnek a monogám életstílust, és szüntelenül újabb partnereket igyekeznek meghódítani. A pszichológus szerint nincs ebben semmi rendkívüli, hiszen arról van szó, hogy a biológiai és társadalmi érdekek ellentétben állnak egymással. „Mielőtt egy bonyolult helyzetet próbálnánk túlságosan leegyszerűsíteni, arról van szó, hogy alapvető ellentétek feszülnek a biológiai szükségszerűségek és a társadalmi elvárások között.” – mondja. A biológiai érdekek ugyanis azt diktálják, hogy minél többször szexeljünk és lehetőleg minél több partnerrel, hiszen így lesz nagyszámú, változatos génállományú utód, ami ugyebár nem elhanyagolható szempont a fejfenntartás szempontjából. A társadalom stabilitását azonban veszélyezteti mindez, ezért a társadalmi erők a monogámia felé terelik az embereket. Alapvetően tehát nem vagyunk monogámok, de társadalmi érdekeink azt kívánják, hogy azok legyünk.

Épp ezért a társadalom egynémely törvényének alapvető célja, hogy a párokat hűségre kényszerítse, illetve a legtöbb társadalomban olyan szokások honosodtak meg, melyek arra szolgálnak, hogy elősegítsék a gyerekvállalást, ugyanakkor korlátok között tartsák a szexuális vágyakat. „Hétköznapjaink teli vannak formális és informális szabályokkal, amely mind-mind arra szolgálnak, hogy egy ösztönt próbáljunk uralni, mivel a társadalom, mint olyan, rég megtanulta, hogy ezen ösztön szabályozása nélkül komoly problémák léphetnek fel működésében. Az ilyen helyezetek pedig soha nem szolgálták sem a törzsek, sem pedig a nagyobb, társadalomszerű szerveződések érdekeit. A szabad szerelem alapján működő társadalom nem létezik. Vannak olyanok, amelyek nem túl szigorú szabályokat alkalmaznak, de a legtöbbjüknél pont az ellenkező igaz, mivel úgy vélik, ez a legjobb módja annak, hogy biztosítsák a társadalom fennmaradását.” – mondja a pszichológus.

Nem meglepő hát, hogy a házasság globálisan bevett gyakorlatként jelent meg a az emberi civilizációban. A definíciója már eleve magában hordozza a monogámiát, hiszen még többnejűség esetén is pontos szabályok rögzítik a férj kötelezettségeit nejei felé. Ugyanezen elvnek köszönhető, hogy a házasságtörés - vagyis a szexuális jellegű exkluzivitás szabályának megszegése - régóta erkölcsi bűnnek minősül, a történelem során - a főbb egyházakkal egyetértésben - nemcsak erkölcsi, hanem törvény előtti bűnnek is számít.

Legalább ilyen izgalmas kérdés, hogy mi történik, ha ezek a társadalmi korlátok lazulnak, és megjelenik a párkapcsolati sokszínűség, ami sok esetben a poligámiával egyenlő. Igaz, hogy a fogamzásgátlásnak köszönhetően ennek nem feltétlenül lesz áttekinthetetlen utódlás a végeredménye, de ilyen szempontból mégiscsak a társdalom érdekei ellen szól. Kompromisszumos megoldás lehet az az általánosan elterjedt gyakorlat, hogy több partner után állapodunk meg, és élünk monogám kapcsolatban, szerencsés esetben életünk végéig. Persze a válási statisztikák és a félrelépéssel kapcsolatos kutatások eredményei ellentmondani látszanak annak, hogy létezne össztársadalmi szinten monogámia. A házasságoknak több mint fele ugyanis válással végződik, míg a házasságban élők 15-18 százaléka csalja meg a párját. Hogy van-e kompromisszumos megoldás a biológiai és a társadalmi érdekek egyensúlyba hozására, egyelőre a jövő zenéje, addig pedig kinek a pap, kinek a papné.

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások