Divat

Szexszel lázadnak

8331

Az elmúlt szezonok fokozott figyelemmel fordultak a fétiskellékek, a hozzájuk kapcsolódó anyaghasználat és vonalvezetés felé. Idén Alexander McQueen és Louis Vuitton is inspirálódott az alternatívnak tartott szexuális irányzatból, a csipke, a bőr, a fűzőszerű megoldások vissztérni látszanak a rivaldafénybe. Divattörténeti és -szociológiai ismereteinket bővítendő megpróbáljuk elmagyarázni, hogyan lesz az antidivatból több ezer dollárt érő dizájnerkollekció.

A csoporthoz tartozás elégedettséggel tölt  el minden embert, kedvenc közhelyünkkel élve, az ember társas lény, így folyamatos visszaigazolásra van szüksége. Státuszunktól és társadalmi osztályunktól függetlenül kell egy platform, ami nézeteinket legitimálja, konform módon, kritika és kétség nélkül feloldódhatunk az abba vetett hitünkben, hogy amit gondolunk, az jó és helyes. Erre épít a divat, aminek legfontosabb terjedési mechanizmusa az utánzás gyakorlata, tehát a sok, majd még több ember együttes és szimultán cselekvésére. A divat és az erkölcs összefonódása régre nyúlik vissza, gondoljunk csak az adakozás, a segítségnyújtás intézményére, de nagy történelme van a szexualitás és a moralizálás közös nevezőre hozásának is.

Elég csak arra gondolni, hogy a huszadik század előtt nem volt illdomos hálószobatitkokról fecsegni, a szexualitás csak a fogyasztói társadalomban lett expanzív. Ezt álerkölcsnek is nevezhetjük egyébként, mert a szokások és illemrendszerek, tanok betartása koronként és kultúránkánt eltérő, ezért nem összetévesztendő a valódi erkölccsel. A divat és az erkölcs ellenben közösen fejlődnek, egyik meghatározza a másikat vagy kölcsönös hatásuknak köszönhetően hoznak létre új hullámokat a társadalomban. A külcsín, tehát a forma (értsd, a divat) azonban nem előzheti meg az erkölcsöt, magyarul a prioritást nem jelentheti például az öltözködés, mert az valójában "nem számít". Mégis, társadalmi lény legyen a talpán, aki szélsőségesen nonkonform módon a közerkölccsel ellentétes viseletbe burkolja magát, a közvélemény, az emberek részéről várható “szankcionálás” ugyanis sokkal nagyobb "ráfizetéssel" jár, mint a valódi egyéniség felvállalása. Az etikett, az illem egy közös nyelvrendszer, mely segít eligazodni az adott kultúrában, idomít az aktuális normákhoz.

Antidivat-mozgalmak gyakran feltűnnek, ilyen volt például a hippik ideológiája, aztán ott a feminizmus, ezek idővel a tömegdivatba asszimilálódtak, de tévedés lenne azt hinni, hogy nyomtalanul tűntek el a kollektív tudatból. A hetvenes évek ifjúsági szubkultúrái ugyan a kilencvenes évekre felszívódtak, de a kétezres évekre átadták helyüket egy teljesen más csoportnak, az ún. online hippik buzgálkodásának.

Érdekes módon a punk azonban hosszú évekig tartani tudta a fősodorral szembeni létét. Az anarchizmusra, a “semmi hatalmat senkinek”-elvére építő ideológia alapozta meg a fetisizmust az egyértelmű külső jegyekkel: a test elcsúfítása, bántalmazása sem állt távol a punkoktól, a bőr, a csat, a szegecs elfogadott anyagok voltak, a szexualitás agressziójával kéz a kézben. A fétissel megtörtük a tradicionálisnak és normálisnak mondott szexualitás ideáját, a test eszközként jelent meg, de a látszattal ellentétben mégis annak felszabadítására tevődött a hangsúly a hetvenes évektől.

Ebben a témában a divatvilág, a tervezők nyitott gondolkodásmódja elengedhetetlen, hiszen az ő közegük az elsődleges megjelenési formája egy - paradox módon- olyan külsőségekre építő társadalmi változásnak, melyben legkevésbé sem a felszín a lényeges. Jean-Paul Gaultier fűzőmániája a hetvenes években elkezdődött és talán mondanunk sem kell már, hogy Madonna Blond Ambition elnevezésű turnéjáig simán kitartott (a kilencvenes évek elejéig), ahol az énekesnő a nevezetes csúcsos fűzőben provokált. Az már csak hab a tortán, hogy férfiaknak is kezdettől fogva tervezett couture-darabokat Gaultier.

Vivienne Westwood, akit a “punk-nagyiként” tartunk számon, lassan 70 éves, de a nevéhez köthető az Angliában kibontakozó punk szubkultúra megannyi jellegzetessége. Ő tervezte a Sex Pistols fellépőruháit is, megtervezte az anarchia egyezményes jelét, illetve kétszer megválasztották az év dizájnerének. Az agresszív szexualitás, ami a punk mozgalommal lett egyáltalán beszédtéma, mára simán editorialok, kollekciók inspirációs forrása, a cikk elején említett, high fashionben utazó vállalatoknál is, ebben pedig Westwoodnak elévülhetetlen érdemei vannak.

Idővel minden szubkulturális jelenség eltűnik vagy asszimilálódik a tömegkultúrában. Ebből azt gondolhatnánk, hogy akkor semmi értelmük sincs, de ez nem lenne igaz, mert a hatásuk nagyon is érezhető, a felsőbb rétegek, az elit ugyanis kisajátítja magának az irányzat jellegzetességeit, mely aztán “lecsordogál” a társadalom alsóbb rétegeibe is. Ekkor viszont már a felsőosztály részére nemkívánatossá válik a trend, így annak minden jegyétől megszabadulni igyekszik. A fétisdivat a betegesnek titulált szexualitás sötét vereméből végre előkecmeregni látszik, üzenete pedig egyértelműen a transzneműség, a “mindenki másképp csinálja” jegyében került napirendre és a homo-, valamint transzszexuális közösség berkeiből eredeztetjük ugyan, de egyfajta görbe tükörként felvillantja annak a tényét, hogy a magát normálisnak tituláló heteroszexuális többség sokszor a legperverzebb -a képmutatás jótékony homályában.

Lady Gaga, Katy Perry és Christina Aguilera csak pár név az elmúlt évekből, akik fétisimázst építettek a nevüket viselő brand köré és nem titkolt összefüggés, hogy mindhárom sztár híres a nyitottságáról és a queer-közösség szószóljaként tartják őket számon. A társadalmi nem megválaszthatóságának hangsúlyozása mellett úgy látszik, a fétisdivat is a közbeszéd mindennapos tárgya és a ruhatárak (az eredetinél jóval szofisztikáltabban) meghatározó alakítója lehet és egyre jobban körvonalazódik, hogy a szexuális felszabadulás eddig feltáratlan területeire kalandozik az elkövetkező évtizedekben.

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások