Divat

Street fashion a fotózásban

8282

A street fashion-fotózás műfaja annak idején a New York Timesban indult, Bill Cunningham On the street című rovatával, Scott Schuman csak ezután lehelt életet Sartorialist című blogjába. Sok kritika éri a mai utcadivat-fotósokat a képek művi beállításai, a túlzott megkomponálás okán és valóban, ez nem volt mindig így. Mikor a műfaj szárnyakra kapott, eredetileg egy olyan platformak tervezték, ahol nem számít a kor, a nemzetiség, a pénz, a státusz, az osztály; mégis bárki lehet stílusos egy kreatívan és spontán összerántott szettben. Éppen a street fashion ártatlansága, tervezetlensége és bájos esetlensége tette olyan szerethetővé a utca emberéről készített divatfotókat. Senki sem akart egy privát editorialt készíttetni a fotóssal, aki megállította. Reggel felöltözött az ember és reménykedett, hogy jártában-keltében valaki felfigyel a stílusára és talán lefényképezi (ezek a megállapítások a külföldi street fashion-kultúrára vonatkoznak elsősorban, bár ez a steril hozzáállás nálunk is egyre terjed). Számos fotográfus dolgozik a mai napig az “ősök” közül, Helsinkiben és Mexico Cityben például, ahol nem olyan fényes és arisztrokratikus a divatvilág, mint mondjuk Párizsban.

Kialakult a street style-celebség, amiben persze a fotósoknak is nagy részvállalásuk volt. Elég az Elle stylistjára, az egyébként őrülten ízléses Kate Lanphearre vagy a japán Vogue szerkesztőjére, Anna Dello Russora gondolni. A szakma szűk rétegén kívül nem sokan ismernék egyébként őket, de hála a fényesre polírozott szetteknek, a hibátlan stílusérzékkel passzintott, egyébként össze nem illő daraboknak és az állandó készenlétben élő streetfotósoknak- Kate-ből és Annából fashion-celebritások születtek. Persze nem csak róluk van szó. Az aszfalt divatikonjai trendbemutatókra járnak, frizurát, sminket és külön ruhát készíttetnek bizonyos eseményekre, a fotósok meg igencsak jól járnak minden egyes fashion-celebritásról készült képpel, hiszen a megrendelő (újság, online magazin) busás árat fizet egy-egy éppen felkapott stílusikon fényképéért.

Persze rengetegen másolják őket és szeretnének  részesei lenni a látszólag gondtalan és rengeteg glamourral kecsegtető világnak. A divatbemutatókon állítólag ádáz harc dúl a selfmade fashionisták között azért, hogy ki viseli az aznap esti top-összeállítást. A stílusvadász fotósok legújabb alanyai valószínűleg a divatcelebritások és a kényszeredetten erőlködő dizájnerbábuk közötti útról kerülhetnek ki.

S hogy mi a helyzet nálunk? Koránt sem olyan nagy a lemaradásunk, mint az általában lenni szokott, köszönhető ez persze annak, hogy elsősorban internetes műfaj a street fashion-fotózás. Az teljesen evidens, hogy kevéssé vagyunk bátrak nyugati szomszédainkhoz képest, de itt most nem is ezen van a hangsúly. Az a bátor réteg a huszonéves fiatalok között, amelyik már merészen követi a mix&match-et és szemrebbenés nélkül töri meg a terek öltözékeinek egyhangúságát, nos közöttük is sok olyan egyéniség akad, aki jól láthatóan komoly időmennyiséget szán a külseje megtervezésére, a saját magáról készült fényképek gondozására és azok feltöltögetésére különböző street fashion-oldalakra. Így nálunk is pont az vész el, ami az utcai divatképek fő küldetése lenne, olyan emberek fényképezése az utcán, akik jól érzik magukat a bőrükben. A Cotcot Street Fashion rovatának is ez utóbbi a célja, így továbbra is igyekszünk nektek bemutatni sokféle történetű, származású, stílusú embereket.


A New York Times cikke alapján

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások