Közösség

A magamutogatáshoz ennek semmi köze

8285

Sokan kinézték az íróvilágból, még akkor is, amikor a tarisznyás kékharisnyák kora már lejárt. Szereti az őrült ruhákat, hajakat, alteregókat, de azért mégiscsak a mű, a végeredmény fontos. Karafiáth Orsolyával beszélgettünk.

Nemrégiben kezembe került egy 2001-es Szép Versek kötet, ha nem olvasom a fotód alatt a neved, nem ismerlek meg. Ott egy teljesen átlagos bölcsész néz velem szembe. Egyszer csak kibújt belőled a díva. Mióta lappangott benned?

Már egészen korán, csak amikor publikálni kezdtem, még úgy gondoltam, nem árt egy kicsit idomulni, közegkompatibilisnek tűnni. Az amúgy is egy régebbi fénykép, ha jól emlékszem, 1998-ban csinálták, nagyjából akkor, amikor még csak két-három éve publikáltam, aztán azt az orcát futatták évékig, hiszen macerás mindig újrakonstruálni valakit. 2001-ben, már ahogy visszaemlékszem, és ahogy a fotók is bizonyítják, régen boában és tüllben futottam a köröket a színpadokon és igenis adtam arra, hogyan jelenjek meg. Sokan kárhoztattak és kinéztek (nem maguknak) amiatt, hogy hangsúlyoztam, igenis fontos a kép, amit közvetítünk magunkról – ez akkoriban még nem volt divat. 1999 –ben azt hiszem, én voltam az első, akivel divatanyag készült, az akkori Joy magazinba, ahol Karádynak maszkíroztak az én saját kérésemre. Rájöttem, hogy nem elég a szöveg, ha ki akarok lépni a publikum elé, kell egy megkonstruált arc, egy képmás, ami könnyen azonosítható. Ezután rám haraptak a fotósok és szerencsére egy –két tervező is: könnyebb lett a dolgom, mivel szeretem a változatosságot, ezt a formát is mindig megcsavartam egy kicsit.

Sokakban él az a tévhit az író-költőnőkről, hogy slampos kékharisnyák. Könyvespolcok előtt pózolnak rossz retró pulcsiban. Csúnya nők, akik frusztrációikat írásba fojtják.

Ez a kép azért meglehetősen fals. Bár az én időmben még valóban divatos is volt a bölcsészkaron írónőnek látszódni: hosszú ruhákban, tarisznyával a vállon, de ez már jó pár éve a múlté. Elég megnézni a kortársaimat, sok a csinos és stílusos nő közöttük. Soha nem felejtem el, mikor 1999 –ben a Soros ösztöndíj kiosztásán odajött Menyhért Annához és hozzám egy irodalomtörténész, ezekkel a mondatokkal „ Nohát, ti milyen csinosak vagytok! Tíz éve még nem így néztek ki az alkotók.” Nagyon jól esett, mivel direkt az eseményre vettem egy feltűnő kék ruhát, amit átalakítattam kicsit őrültebbre, és lám, észrevették! De ezek a változások, elmozdulások törvényszerűek. Ha tudomásul vesszük, hogy a kortárs irodalom hozzánk és rólunk szól, nem mehetünk el egyéb változások mellett sem.

Fotók: Neményi Márton

Szóbeszéd tárgya vagy. Gyakran mondják rólad, Karafiáth celeb, médiaarc, exhibicionista. A költő költsön, ne magát mutogassa, hanem a szövegeit.

Mindenki azt mond, amit akar, én, pedig nyílván generálom is, hogy beszéljenek rólam. Nem teljesen tudatosan persze, néha én is megdöbbenek, hogy egy-egy akcióm után (ahol nem is számítottam komolyabb visszhangra) micsoda lavina indul el. Ellenben, aki vállal fura fotózásokat, felszólal közügyekben és rendszeresen megírja véleményét nagy példányszámú magazinokban, nyilván el akar érni vele valamit. Ennek amúgy semmi köze a személyes exhibicionizmushoz, vagy legalábbis kevés. Amikor kitalálok például egy izgalmas és többrétű projektet, legkevésbé sem csak a saját személyem izgat: a végeredmény fontosabb. Lassan szerencsére kezd elfogadottabbá válni a nézet, hogy igenis kellenek az egyéb csatornák is ahhoz, hogy a népszerűségét vesztő irodalom erőre kapjon. Szerintem ebben a dömpingben igenis provokatív gesztusokra van szükség ahhoz, hogy az emberre és utána a dolgaira is felfigyeljenek.

Milyen kislány voltál? Már akkor szerettél különböző jelmezekbe bújni?

Nagyon is, már gyerekként rettenetesen izgattak a jelmezek, és a hétköznapi játékok is. Anyukám varrta a ruháim zömét, az iskolatársaim nagy mulatságára. Mindenki egyentornacuccban volt, én pingvines, bolyhos, égőpiros melegítőben. Mindenkinek rendes kabátja volt, nekem csillagos, nagyszabású csoda. A ballagásra olyan puffos ujjú blúzt kreáltunk nekem, hogy megszólalt. Megtaláltam régi ruhaterveimet, mit mondjak, csodálatosak. Aztán, mikor kamasz lettem, elkezdtem visszavenni, épp a szülőkkel szembeni dac okán, és besimulni a többiek közé. Ám a gimi végén nagyot robbant a dolog, elkezdtem újra a saját utamat járni, ez van ma is. Imádom a turkálókat, a varrónőket megőrjítem, és szerencsére rengeteg izgalmas (néha direkt nekem tervezett) darabokat kapok a fiatal tervezőktől is.

Inspirálnak a ruhák, az öltözködés?

Már csak az, ha a szuper outfitem annyira feldob, hogy máshogy állok a világhoz. Meg jó kitalálni dolgokat, beindul a fantáziám. Vallom, hogy sokat adhatnak egymásnak különböző művészeti ágak képviselői: másfajta látásmódot, új megközelítést. Egy –egy fura anyag, rejtélyes szabásvonal, idegen szín hihetetlen asszociációkat indíthat el.

Szívesen cserélgeted a hajadat is. Számtalan parókád van. Hogy választod ki reggelente, hogy aznap milyen ruhába, milyen nőnek öltözöl?

A véletlen, például, hogy melyik darab tiszta, a hangulat, az alkalom, az idő dönti el. Hatalmas az alapanyag, az állandó szelektálások ellenére: kiegészítők, alapdarabok ékszerek, és igen, szenvedélyem a cipők, hajak. Könnyű egymáshoz passzintani a dolgokat, a mennyiség vonz egyfajta minőséget is: ha tévedek, az eredmény egy fura és szórakoztató tévedés lehet. Őrzök sok mindent: gimis ruhatáramból is vannak meg kincsek, meg sokszor át is alakíttatok, variálok, így nem vagyok az a nő, aki sírva fakad reggel, hogy jaj, nincs egy rongyom sem. Sokan azt hiszik, hogy iszonyú töprengés előzi meg, míg kitalálom az aznapomat. Hát, nem. Egyetlen villanás és összeáll a kép.

Sok divatbemutatón vettél részt. Tari Zsófi Hógömb gyűrűjével villantottál, Panyi Zsuzsi gyűrűt nevezett el rólad.  Most Szilas Rita Gép – Írónő projektjének első antik írógéptáskájával készül rólad fotósorozat. Cigánykártya kötetedből pedig könyvtáska lesz.

És még sorolhatnánk: állandó modellje vagyok fotókon és bemutatókon Németh Anikónak a Manier szalonban, és fontos kapcsolat Tóth Virág is, akinek azóta a ruhakocsmájában folyamatosan esteket szervezünk, nyáron Zoób Katival is együttműködtem a Tesxtúra kiállításon, nemcsak a szövegemet adtam, hanem Verebics Katival együtt mi nyitottuk meg a kiállítást. Imádom ezt csinálni, és remélem, lesz még sok ilyen alkalom az életemben. Az élő bemutatókat néha jobban bírom, mint a lassú fotózásokat, ám ott az elkészült képek megvigasztalnak: megérte. Szilas Rita Gép –írónő projektjét nagyon jónak tartom. Örömmel jöttem a fotózásra és örömmel látom, hogy a többi írónő is kedvet kapott a játékhoz. A Cigánykártya küllemét nagyon szeretem, és a belőle készült könyvtáska elmaradhatatlan darabom lesz.

Újra egyetemista leszel, pszichológiát fogsz hallgatni. Letészed a lantot, nyugodjék

Dehogy teszem. Csak kipróbálok valami mást is mellé. Évek óta újságíróként dolgozom, sok cikket kell írnom pszicho témában, feléledt bennem az érdeklődés a dolog iránt. Addig szeretnék tanulni, amíg még van agyam, és amíg látom, hogy a megszerzett tudással kezdhetek is valamit. Meg ez az egész ha másra nem is, önismeretem elmélyítésére jó lehet, segíthet árnyalni az általam teremtett figurákat, más életmodelleket is megmutathat. A tanulás híve vagyok, fontos, hogy folyamatosan képezzük magunkat, készen álljunk a megújulásra. Minden plusz csak gazdagít minket.

Mi újság a zenekarod háza táján?

Most a Fekete Macska projektem fut, a lemez 2009 telén jelent meg az EMI/ Hunnia Records gondozásában. Tóth Evelin az örök énekesnőm, mi ketten vagyunk a fix tagok, de újabban fellép velünk Both Miklós is (Napra zenekar) és Darvas Kristóf. Műfajunk sanzonpunk, és most ősszel is vannak szuper fellépéseink. Itt vetítünk, én fel is olvasok közben, egyszóval, ez inkább egy zenés irodalmi performance, amit mindig csinálunk, örökké meg – megújulva. Most éppen új dalokat írok, mert egy újabb zenekar alapításában vagyok, ahol én is énekelnék, de ez még titkos, meglátjuk. Nagyon szeretek zenészekkel dolgozni, ugyanúgy inspirálnak, mint a fotósok, festők, grafikusok, divattervezők.

Írsz, énekelsz, színházazol és még rengeteg mást is csinálsz. Honnan a szufla?

Ha kevés dolgot csinálok, szétesem. Lusta dög vagyok, de ha bejön egy ötlet, és ráharapok, nincs megállás.

Most min dolgozol?

Írom a színdarabom, a Macskadémon könyvváltozatát, egy regényt és persze verseket is, valamint két darabot próbálok gatyába rázni.

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások