HotCot

Megzenésítette a Starbuckst, kirúgták

8260

Pár hónapja az internet kisebb hőse lett Cristopher Cristwell, ma pedig méginkább az. A fiatalember a Starbuck pultosaként dolgozott, tehát a kávézó táplálékláncának legalján, minimálbérért - bár tudjuk jól, ez odakint kicsit mást jelent, mint errefelé. A fiú egyébként gitározik, énekel és - szerencsére - dalszöveggyártásban sem utolsó, ihletként pedig ott voltak a vevők és a gyorséttermi viszonyok, mindkettőre kellően pipa volt. Így született a nagyszerű Starbuck-gyalázó Dal, amely nem tesz mást, mint egy pultos szemszögéből boncolgatja a napi eseményeket és pszichológiailag kifejezetten hitelesen le is festi, ami Chris elméjében végbemegy egy-egy nap. Nem volt szép gesztus: főleg a vendégekkel volt baja de maga a kávézó is megkapta a magáét, javarészt az egészségtelen cuccok miatt. Az egész nagyjából olyan lett, mint egy Bëlga-szám akusztikus verziója. A Starbucksnak a jelek szerint beletelt pár hónapjába, mire felfedezte az azóta mémmé vált slágert, amelyet Chris ráadásul egy szál egyenkötényben ad elő.

A napokban annak rendje és módja szerint kirúgták, méghozzá műszakja közepén. Ez azért is furcsa, mert a cég akkor már egy hete tudott a videóról, kérdőre is vonták, de még hagyták dolgozni. Chris állítja: a maga módján még szívességet is tett a Starbucksnak, és különben is ez az egyetlen módja, hogy a hierarchia alján állók helyzete valamelyest javuljon. A YouTube-kommentelők mind méltatják a dal humorát és életszerűségét, bár van, aki megjegyzi: vicces, hogy a 25 éves fiú azokat szidalmazza, akik nem tesznek mást, mint betérnek a kávézóba és elvárják, hogy végezze a dolgát. Arra azért kíváncsi leszünk, hol talál ezentúl munkát a dalszerző-énekes - a vendéglátós karrierjének alighanem vége, de sebaj, várja a standup-színpad.

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások