Közösség

Ezért nem kapsz munkát

8253

Válság van, akinek van munkája, általában örül neki, meghúzza magát és kapaszkodik bele, továbbá esze ágában sincs pont most fizetésemelésért lobbizni, ne adj’ isten engedményeket kérni. Ám a válság – és az egyéb, versenyre ráállt piacon tapasztalható folyamatok – a munkaadók oldalán is éreztetik hatásukat: soha még ennyire nem vigyáztak arra, kiket, milyen pozícióba és fizetéssel vesznek fel. Ez persze egyrészt jó is lehet, hiszen jobb eséllyel kerülnek valóban kompetens, rátermett személyek egy-egy posztra, másrészt rátesz pár lapáttal a munkahelyi diszkriminációra is – amelyből Magyarország sosem jeleskedett.

Éppen ezért nagyon aktuális az ilyen ügyekkel foglalkozó Egyenlő Bánásmód Hatóság (EBH) aktuális felmérése, amely nem fest éppen kedves képet a cégek, cégvezetők mentalitásáról és a hazai viszonyokról általában. A klasszikus közhelyek mind igazak: a nőknek, időseknek, szülőknek jelentősen rosszabbak az esélyeik, mint egy „rendes”, független, nem túl pénzéhes fiatal felnőttnek, ha pedig roma vagy, kis túlzással elfelejtheted, hogy rendes munkád lesz. Nézzük a részleteket.

Megkockáztatjuk, hogy mindenki hallott már az üvegplafon-jelenségről – ez az, amikor a nőknek ugyanabban a pozícióban, ugyanazért a munkáért kevesebb pénzt adnak, mint amit egy férfinak (adnának), méghozzá a felmérések szerint konkrétan tíz százalékkal. A jelenség természetesen létezik, de nem ilyen egyszerű: az üvegplafon csak a legnagyobb jövedelműek között érezteti hatását, azaz a nő cégvezetők általában sokkal kevesebbet kapnak, mint a férfiak. A különbség jóval több, mint tíz százalék, ez a szám az egész munkaerőpiacot átlagolva jön ki – úgy, hogy az olcsó munkákért általában ugyanannyit kapnak a nők, mint a férfiak. A férfiak fizetése gyorsan emelkedik, ahogy idősödnek, 40 év felett pedig stagnálni kezd. A nőké folyamatosan csökken, a mélypontot 40 év körül érik el, ekkortól az övék is változatlan marad.

Munkások bontják a Sziget nagyszínpadát (fotó: Neményi Márton)

A megkérdezett munkáltatók elmondták: egyre kisebb a hagyományos álláshirdetés-alapú szelektálás súlya és egyre fontosabb az informális megkeresés, a leinformálás és a személyes beajánlás. Kevesen interjúztatnak írásos teszttel, a köz- és versenyszférában (tehát a civil szervezeteket kivéve mindenhol) pedig rendre előfordulnak a diszkriminációt eredményező kérdések is (életkor, gyerekek száma, jövőbeni családalapítási tervek…). Lehangoló, hogy a munkáltatók, de még a HR-esek többsége sem tudja, hogy ezek a kérdések diszkriminatívak lehetnek, egyszerűen úgy gondolják, a leendő alkalmazott várható teljesítménye szempontjából fontos szempontokról van szó és kész. Főleg a nemet és az életkort nézik, a családi állapotot meglepően ritkán. Szinte mindig kíváncsiak azonban az egészségi állapotra, káros szenvedélyekre és a hobbikra.

A manapság egyre divatosabb rugalmas munkavégzés ügyében viszont nem állunk rosszul. Annyira nem, hogy a vidéken élők pontosan akkora eséllyel indulnak egy-egy városi állásért, mint azok, akik az adott városban laknak. A rugalmas munkavégzésre főleg a magyar és magántulajdonban lévő cégek vevők, a multik általában elzárkóznak – ami érdekes, mert külföldön sokkal inkább elterjedt ez a munkavégzési forma, mint itthon.

Parasztbácsi demonstrál a Parlament előtt (fotó: Neményi Márton)

Munkakeresési szempontból klasszikusan „hátrányos helyzetűek” a kismamák és a negyvenöt éven felüliek. Velük egyébként meglepően toleránsak, bár az anyákról a munkaadók jó része még úgy gondolkodik, „a nőnek az a dolga, hogy szüljön, engem is megszültek” – mondta Simonovits Borbála, az EBH kutatója. Az idősebekkel pedig főleg az a baj, hogy nehezen tanulják meg az új módszereket, nem boldogulnak a számítógéppel, cserébe lojálisabbak, terhelhetőbbek – legalábbis így gondolnak a HR-esek és a főnökök a negyvenöt fölöttiekre.

A legtöbb munkaadó nem érti, tulajdonképpen miért állítják, hogy a romák hátrányos helyzetben vannak a munkaerőpiacon – mondta el a tapasztalatait a kutató. A foglalkoztatók jó része úgy véli, a romák esetében nem az etnikai közösséghez tartozás, hanem a lustaság, a hozzáállásbeli problémák, az ápolatlanság vagy az alulképzettség a munkába állás legfőbb akadálya. A megkérdezettek közül sokan állították, hogy a romák maguknak köszönhetik hátrányos helyzetüket. Volt olyan munkaadó, aki nem tagadta, hogy az alkalmazottai nem szeretnének roma munkatársakkal együtt dolgozni. Máshol a romák felvételét a vásárlók akadályozzák, akik nem kedvelik, ha roma eladó szolgálja ki őket.

Mindemellett nagyot lendített a fogyatékos személyek foglalkoztatásán a rehabilitációs hozzájárulás. A fogyatékos személyeket bizonyos százalékban nem alkalmazó munkaadóknak ugyanis jelentős összeget kell ezen a jogcímen megfizetni. Simonovits Borbála találkozott olyan nyíregyházi céggel, amely valósággal „vadássza” a fogyatékos személyeket. Van olyan munkáltató, amely kiemelt fontosságúnak tartja a fogyatékkal élő emberek integrálását a társadalom és a munka világába, azonban a fogyatékos személyek leginkább a védett foglalkoztatóknál találnak állást.

A hajdúhadházi telep (fotó: Neményi Márton)

Erre jutott tehát a hivatalos szerv. Abban talán megállapodhatunk, hogy munkahelyi diszkrimináció mindig volt és mindig lesz, de küzdeni ellene természetesen kötelező. Az érem másik oldalaként azonban egész egyszerűen ide kívánkozik Jakab Andor keserű blogbejegyzése arról, hogy miért nem érdemes ma bármilyen vállalkozásba legálisan belekezdeni Magyarországon, főleg, ha az ember azt nem egyedül, hanem ne adj’ isten egy csapat élén gondolta el. Ha valaki nem olvasta volna: Andor nyíltan és durván diszkriminál, majd megmagyarázza és számokkal levezeti, miért teszi mindezt, a végére pedig valószínűleg egy felháborodott olvasó sem marad, aki ne adna igazat neki. A július végén született írás röpiratként futott végig a Facebookon, országos ismertséget hozva a közéletileg aktív marketingszakértőnek. Nem is szeretnénk idézni, tényleg kötelező. Így mindenesetre tényleg nehéz lesz felszámolni a munkahelyi diszkriminációt.

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások