Mi ez?

Vége a nyárnak

8180

(Most már mondhatjuk, hogy a) szokásos fesztivál utáni galériával számolunk be a Szegedi Ifjúsági Napokról, amely a buli célcsoportja számára hivatalosan is lezárta a nyarat. Ez két szempontból is stimmelt: egyrészt intézményileg (szombaton volt az utolsó nap, vasárnap már a hivatalos nemzeti tanévnyitót hallgattuk), másrészt meteorológiailag. Szegedre ugyanis negyven fokban értünk le, a helyzet pedig csak súlyosbodott, az első két napon csak a legmerészebbek mertek egyáltalán megmozdulni. A zenészek szabályos tócsákat hagytak maguk után, nagyjából az összes felkonf arról szólt, hogy ennek most már legyen vége, még a punkok is csak diszkréten pogóztak a profiljukba vágó koncertekre (Yellow Spots, HétköznaPI CSAlódások). Az utolsó napon azonban megtörtént a csoda: este borzongtunk, éjjel fáztunk és nagyon hálásak voltunk ezért annak, aki ezt intézi.

Fellépők, életképek, kemény pillanatok a galériában! (fotók: Neményi Márton)

A SZIN egyébként minden szempontból a szokásos volt, kicsit kevesebb fellépővel és látványosan kisebb közönséggel (meleg, válság, erős konkurencia...). Kedves, barátságos fesztivál volt, közvetlen arcokkal, a legszerencsétlenebb pillanatainkban is tárgyalóképesnek bizonyuló csaposokkal, körülöttünk pedig az ország talán legélhetőbb városával. Botrány nem volt, fotótéma annál inkább. Terápiás négy nap volt, máris hiányzik.

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások