Mi ez?

Ne szégyelld a melled!

8102

Bitty! Bitty! Aki nézte a Little Britaint (lehetőleg eredeti nyelven), az pontosan tudja, mit jelent ez. A ránézésre normális, huszonsok éves fiatal nyaggatta ezzel az anyját teljesen véletlenszerű helyzetekben. A haladó gondolkodású, a gyermekgondozási trendeket figyelemmel kísérő anyuka ilyenkor kötelességtudóan az ölébe vette a csemetét és a lehető legtermészetesebb módon megszoptatta, közben pedig folytatta a cseverészést, vagy bármit, amit éppen akkor csinált.

Bár politikailag nem éppen korrekt példa (főleg úgy, hogy tegnap volt a szoptatás világnapja), azt jól illusztrálja, mekkora divat a szoptatás, mint ideológiai statement. Nem mintha akárcsak sugallni is szeretnénk, hogy bármi baj lenne azzal, hogy egy nő a saját testéből eteti a kicsijét (sőt!), de az biztos, hogy a mai napig vörösödő fejjel térnek ki a közszereplők azon problémakör elől, hogy bizony vannak nők, akik nem szégyellik mindezt mások előtt tenni.

A nyilvános szoptatásról még most, 2011-ben is (amikor is átlagosan minden negyedik kattintásra jut egy jó eséllyel női emlőket is felvonultató pop-up ablak) alapvetően két álláspont uralkodik a többség fejében: a hippi életforma idegesítő deklarációja, illetve szükségtelen magamutogatás. „Nem hiszem el, hogy nem talál erre egy normálisabb helyet, mint a gyorskajálda/buszmegálló/váróterem”. (Pedig nem, de erről később.) Érdekes, hogy egy diszkréten lezavart szoptatás láthatóan nagyobb megütközést és zavarodottságot kelt, mint a késő este a fás-bokros részeken pisilő részeg férfiak látványa.

Hol a hiba a képen?

A szoptatás mindettől függetlenül jó dolog, akinek van rá lehetősége, ne hagyja ki. A WHO ajánlása szerint egy csecsemőt fél éves koráig kell szoptatni (az a legjobb, ha másra nincs is szüksége), de utána is érdemes folytatni, akár 2-3 éves korig. Az anya betegségeinek megfelelően a tej ellenanyagokat tartalmaz, így erősíti az immunrendszert, a gyerek jóval kisebb eséllyel lesz allergiás, asztmás, rákos, az anyatej emellett gyulladáscsökkentő. Az anyának is jót tesz, vastagítja a köteléket közte és gyereke között, megelőzi a szülés utáni depressziót, a mellrákot, a csontritkulást és persze nagyon jó érzés. Az anya teje mindig megfelelő hőmérsékletű és egy háromfogásos ebéd csecsemőverzióját tartalmazza. Mindezért aztán igazán nem nagy ár a megereszkedett mell. A tartós szoptatás mellett már sztárok lobbiznak, amely tevékenység tartalmazza a nyilvános aktust is, lehetőleg kamerák előtt.

Ehhez képest a felmérések zavarosak: a Semmelweis Egyetem kérdőíves kutatásából kiderül, hogy az anyák hetven százaléka hat hónap után sem hagyja el az anyatejet, míg egy másik kutatásból az derül ki, hogy Magyarországon tíz félévesnél idősebb gyerekből csak négyet szoptatnak. Szokás emlegetni a tápszerlobbit – és persze, tudjuk, milyenek a multik, de ha egyszer elégedett csecsemőket mutogatnak a reklámban, és azt sugallják, hogy ezzel tesszük a legjobbat a gyereknek, ugyan ki folytatná a szoptatást ezek után nyugodt lelkiismerettel? Sajnos nem elegen.

Főleg nem úgy, hogy ugye nem lehet akármikor, akárhol szoptatni – márpedig egy csecsemőnek hiába mondjuk, hogy nyugodjon meg, mindjárt otthon vagyunk, vagy legalább várjon fél órát, mire találunk egy pelenkázót. Toledóban (Ohio) pár éve egy plázából utasítottak ki egy anyukát, mert látható helyen szoptatni mert. Törvényileg ugyan kifejezetten nem tiltják – például Magyarországon sem –, ám a határ a közszeméremsértés és a mások által is látható szoptatás között végtelenül elmosódott.

Érdekes kísérletbe fogott a világnapon Szél Bernadett LMP-s politikus: kilenchónapos kislányával egész délelőtt hivatalokban, közintézményekben próbálkozott a szoptatással. Persze nem provokatív jelleggel, egyszerűen megkérdezte az ott dolgozókat, hol tudná megejteni. Kiderült: egy szoptató kismamának egyszerűen lehetetlen boldogulni ilyen körülmények között. Bár a legtöbb helyen empatikusak voltak – elvégre Magyarország gyerekbarát hely, ha csecsemőt látunk, valahogy elfelejtünk gorombáskodni -, a dolog sehogy sem jött össze.

Szél Bernadett és kislánya (fotó: Neményi Márton)

Egy kórházban először egy vizsgálóasztalt, egy kartotékozó helyiséget, végül egy betegekkel teli kórtermet ajánlottak fel a megkérdezett osztályok (mindenki nagyon kedves volt), kifejezetten erre kialakított, vagy egyszerűen csak kényelmes hely nem volt. Az önkormányzatban a mosdóba tessékelték, a postán közölték, hogy itt ilyesmire nincs lehetőség, „egyébként is csak három percig vannak itt az emberek”, ki kéne bírni. Egy bankban hosszas tanácskozás után felajánlották neki az egyik folyosó hátsó szegletét, ahol még mindig szem előtt lett volna.

Szél szerint nem radikális reform kell, csupán egy-egy külön helyiség vagy eldugott zug minden érintett intézményben, egy székkel vagy fotellel, asztallal, kukával és persze az egész lehetőleg legyen koedukált, hogy jöhessen az apuka is (ne úgy, mint az általában a nő vécékkel összekötött pelenkázók). Addig pedig – bár ezt nem mondta ki – marad a mások előtt szoptatás, vagy a mindenki számára elfogadható látványt nyújtó cumisüveg, tápszerrel.

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások