Szépség

4 frizura nyárutóra

8104

Úgy gondoltuk, megmutatjuk nektek - ha eddig nem tettétek -, augusztusban milyen kánikulafruzurákat érdemes kipróbálnotok, dacára a rossz időnek. A négy frizura közül három szupergyorsan, kézügyesség és segítség nélkül is elkészíthető.

A fonott haj sok trenddel egyetemben nagy újrázó, mert jó pár évig volt száműzetésben. Évekig az eminens diáklányok sztereotípiáját erősítette, hogy 2011-ben ismét visszakerüljön az őt megillető vezető szerepbe. A lényeg az, hogy ne a szigorúan hátrafogott, merev fonatokban gondolkodjunk, hagyjunk lazán kószálni tincseket, sőt, a fonás nyugodtan sikeredhet szálkás hatásúra. Semmiféle kézügyességet nem igényel, így bárki elkészítheti. A Timosenko-féle koszorúval is próbálkozhatunk, ez már több technikát kíván és számos sztár is előszeretettel tekeri a feje köré ilyen módon a haját. Ha maradnánk szimplább kivitelezésnél, akkor viszont az oldalra húzott fonat mellett tegyük le a voksunkat, akárcsak Blake Lively.




A balerinakonty akár túlságosan ünnepinek is tűnhetne, de akárcsak a fonatok esetében, itt sem kell saját magunkat túl komolyan venni és nyugodtan lazíthatunk a precízen hátrasimított hajtömeg szigorúságán. Frissen mosott hajból kicsit bajosabb, de nem lehetetlen vállalkozás a feltűzés, amit úgy el kell abszolválnunk, hogy a magasan, tarkó fölött összefogott hajat a rögzítő gumi köré tekerjük, majd egy hullámcsattal rögzítjük. Semmilyen ördöngösség nincs a műveletben, próbálkozzunk bátran a fürdőszobatükör előtt. Az viszont tény, hogy okos döntés fodrászkellékesnél beszerezni egy spéci hajgumit ehhez a frizurához.


A hullámos haj divatja évek óta tombol, Britney Spears a kétezres évek elején elsők között indította el a trendet és azóta is védjegye a hosszú, szőke, hullámos haj. Házilag nyilván nem érhetünk el ugyanolyan eredményt, mintha hosszú órákat (és súlyos ezreket elköltve) ücsörögtünk volna a mesterfodrászatban, de megközelítőleges végeredményben azért bízhatunk. A hajlítható, habszivacs hajcsavaró rudacskák számos drogériában kaphatóak, de ha éppen nincsenek kéznél, az instant, otthoni gyorssegély is megoldást hozhat. Ez pedig nem vicc: alufóliából tépjünk le pár centis darabokat és hengergessük össze őket olyan hosszúságú pálcikákká, amelyekre bizton rá tudjuk majd tekerni a hajtincseinket.Ha ezzel megvagyunk, a fólia két végét hajtsuk egymásba és jöhet a következő tincs, ezzel fixáljuk a feltekert hajat.




+1: az idei nyár hajtrendjei sokkal megengedőbbek, mint az elmúlt években. A levegőn megszárított hajból is lehet frizura, kevés hullámosító spray-vel rásegíthetünk a tengerparti hatásra. Ráadásul ezzel a módszerrel kíméljük is a hajunkat, mely amúgy nyáron komoly igénybevételnek van kitéve a napsugárzás és a strandolás áldatlan hatásainak köszönhetően.

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások