Mi ez?

Szabad a vásár!

8096

A nyár kicsit elszontyolodott, de nem szaladt el. Szerencsére az esőzések ellenére is egymást érik a különböző vásárok, szabadtéri rendezvények. Budapest bazár hangulatot ölt, és talán mi is jobb kedvre derülünk egy kis kincsvadászat során. A Wamp és a Guba mellett havonta egyszer a Margitszigeten, a Holdudvar teraszán is „Szabad a vásár”. Scheringer Barbara és Hajgató Sára ékszertervezők közös kezdeményezésének eredményeként született meg ez a viszonylag fiatal design és kézműves piac.

„Nem akarunk konkurálni a jól ismert designrendezvényekkel. Nem is tudnánk felvenni velük a versenyt, de egyáltalán nem ez a célunk” – mondja Hajgató Sára. „Amikor kitaláltuk a Szabad a vásár projektet, egy újabb lehetőséget szerettünk volna teremteni azoknak az alkotóknak, akik még nem jelentek meg a vásárlóközönség előtt. Természetesen ismert ékszerkészítők is megtalálhatók nálunk, hiszen ők is megragadnak minden alkalmat, hogy képviseltessék magukat, és minél többekhez eljusson a hírük, megismerjék termékeiket.”

„A Margitszigeten egész más vevőközönségre találtunk. Itt sokféle ember megfordul, nem csak a design vásárok törzsközönsége.  Vannak közöttük olyanok, akik most találkoznak először ezekkel az ékszerekkel, táskákkal, tárgyakkal. Nem hallottak róluk, nem járnak design vásárokra. Számukra megnyílt egy új világ, felfedezték az egyedi termékek szépségét és talán vissza fognak térni újra.  Célunk egyfajta közösségszervezés is, összefogás, ’céhes tömörülés’, hogy segítsük és támogassuk egymást, és minél szélesebb társadalmi rétegeket nyerjünk meg a kézműves és design termékeknek”.

Egy kis ízelítő

Ringu textilékszerei igazi nyári darabok. Pillangókkal és vadvirágokkal. Színesek, különlegesek. Remek öltözék-kiegészítőként funkcionálnak. Az egyszerű póló-farmer viseletet is nőiessé varázsolják.

 

 

 

 

 

 

Az Artesan egy lakberendező és egy közgazdász közös kalandjának indult. Elsősorban az otthonteremtés köré csoportosítja termékeit. Kuriózumnak számítanak organikus pamutból kézi horgolással készült állatkáik.

 

 

 

 

 

 

Erabera táncosnői nemcsak kislányszíveket ejtenek rabul, romantikus lelkeknek igazi főnyeremények.

 

 

 

 

 

 

 

Tündeműhely ékszerkollekciói finom csipkékből és számtalan apró virágból születtek.

 

 

 

 

 

 

 

Tuskecske neve önmagában is bizarr. A századelő bujaságát vegyíti merész elképzeléseivel. Kitűzők, nyakláncok és gyufás skatulyába préselt csendéletek sorakoznak a standján.

 

 

 

 

 

 

Mimóza virágkitűzői és bojt nyakláncai extrák és szolidak is. Attól függ, ki hogyan ékesíti velük magát.

 

 

 

 

 

 

 

Vadjutka standja mindig tartogat valami meglepetést. Most vintage ékszerekkel és romantikus virágokkal rukkolt elő.

 

 

 

 

 

A vásár szervezői a gyerekekre is gondolnak. Külön gyereksarokkal várják a legfiatalabb vendégeiket, ahol mindenféle izgalmas kézműves kalandok várják őket.

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások