Közösség

Tilos a burka

8089

Az elmúlt idők nagy visszhangot kiváltó rendelkezése volt Európában, hogy két állam is betiltotta a tradicionális muzulmán női viseletet, a burkát. A szankcionálás meglehetősen ellentmondásos és amibivalens. Van, aki a nők felszabadításának jelképét látja benne, mások éppen a méltóság csorbítását, többen az iszlámmal szembeni kollektív fellépés eszközét vélik felfedezni a törvényben. Kinek van igaza? A tisztánlátás érdekében megkerestük Rosta Gergely vallásszociológust, a németországi münsteri egyetem vallásszociológia tanszékének docensét, aki válaszolt a kérdéseinkre.

A burka, ill. a nikáb viselésének törvényi szabályozását Olaszország a 70-es években korlátozta, idén tavasszal Franciaország, majd pár héttel ezelőtt Belgium is betiltotta az a hagyományosan muzulmán női viseletnek számító öltözéket. Milyen megfontolások állnak a döntés mögött és miért éppen 2011-ben fogadta el két európai állam is a burkatörvényt?

Nem csak az említett nyugat-európai országok korlátozzák a burka viselését, bár általános tiltással tényleg csak itt találkozni. Spanyország egyes városai, pl. Barcelona vagy Lérida betiltották a burka viselését közintézményekben; Németország Hessen tartományában tilos a burka viselése a közigazgatásban ügyfelekkel érintkező dolgozók számára; Svájc egyik városában azonosíthatósági okokból nem fogadják az adó- és a bevándorlási hivatalokban a burkában megjelenő nőket. Ezen felül több ország (Hollandia, Nagy-Britannia, Ausztria) is törvényhozási szinten foglalkozott a burka viselését tiltó beadványokkal, de – egyelőre – a javaslatok nem kapták meg a szükséges támogatást. A burka betiltása mögött általában két fő indok áll. Az egyik éppen a nők jogainak védelme. A jogvédők egy része számára a burka a nők elnyomásának a szimbóluma a muzulmán világban, s szerintük a felvilágosult Európában ennek nincs helye. Kellő muníciót adott ennek az érvelésnek, s talán részben magyarázza a viták és tiltások megszaporodását is, hogy az afganisztáni talibánok az általuk uralt területeken – egyéb nőellenes intézkedések mellett – kötelezővé tették a burkát a nők számára. A másik fő érv a személy azonosíthatóságához fűződik. Ezt főleg a burkának a közintézményekben, a hatóságokkal szembeni viselésének tiltása mellett szokás felhozni. Emellett több „kisebb” érv is fel szokott merülni, így pl. a burka viselésének bizonyos hátrányos egészségügyi hatásai is lehetnek, vagy nehezíti a testnevelésórán történő részvételt. Nehéz kérdés, hogy a viseletet miért épp most tiltották be több országban. Bizonyos, hogy ez egy hosszabb folyamat eredménye, amelyben konkrét eseményeknek, így szeptember 11-ének, a 2004-es spanyolországi vonatrobbantásoknak vagy Hollandiában Theo van Gogh filmrendező brutális meggyilkolásának ugyanúgy szerepe van, mint általában a muzulmán kultúrájú kisebbség integrációs nehézségeinek a mindennapokban.

Meglehetősen paradox a törvény, hiszen a hivatalos indoklások szerint szükség van rá, mert a burkaviselettel nem azonosítható az állampolgár, így leginkább az európai demokrácia védelmében fogalmazódhatott meg. Ugyanakkor az egyik legantidemokratikusabb lépés, hiszen alapvető modern alapelveket, a női méltóságot, a vallásszabadság gyakorlását korlátozza.

Az egész helyzet paradox, ami talán abból fakad, hogy alapvető jogok ütköznek egymással: a szabad vallásgyakorlat, sőt, az önrendelkezés (jelen esetben az öltözék szabad megválaszásának) szabadsága  a nők egyenjogúságával és méltóságával, valamint éppen az önrendelkezéssel (azaz hogy valóban szabadon választhassák meg az öltözetüket, ne pedig családi, közösségi nyomás, vallási előírások hatására). A helyzet paradoxiáját csak erősíti, hogy akik Európában a burkát viselik, azok egy jó része valóban kiáll a burka viselése mellett, mivel ebben nem elnyomatásuk, hanem identitásuk kifejezésének egyik formáját látják. Akik viszont valóban külső kényszer hatására hordják ezt az öltözéket, azok hangja ennek megfelelően nem hallatszik a burka körüli vitában, mivel nem mernek és nincs is lehetőségük közvetlen környezetük ellenében nyilvánosan állást foglalni. Maguk az iszlám szervezetek sem egységesek e kérdésben, hiszen a burkát csak egyes radikális irányzataik várják el. Ékes példa erre az az ügy, amelynek nyomán az idézett hesseni tiltás született. Egy szülési szabadságáról visszatért muzulmán városházi ügyfélszolgálati alkalmazott a korábbi fejkendőjét burkára cserélte, heves vitát kiváltva ezzel. Ebben a vitában a hesseni Iszlám Vallási Közösség arra az álláspontra helyezkedett, hogy a burka viselésével az illető túlfeszíti a többségi társadalom toleranciáját, és letér az iszlám középútjáról. Meg kell jegyezni, hogy Németországban a muzulmánok többségükben a szekularizáltabb Törökországból származnak, míg az illető hölgy észak-afrikai arab gyökerekkel bírt.

Az érem másik oldala, hogy a vitában megszólaló feministák többnyire azon az állásponton vannak, hogy ez esetben a nők jogainak védelme csak egy hangzatos álca, amely mögött valójában az iszlámmal szembeni fellépés húzódik. Szerintük az államnak nem a burkát kellene betiltania, hanem azt kellene garantálnia, hogy a nők valóban szabadon választhassák meg öltözetüket. Amennyiben a burka ténylegesen az elnyomás szimbóluma, úgy valójában ez csak a felszín, hiszen emögött általában a nők alapjogainak, pl. a szabad mozgásnak, szabad házasodásnak, szabad foglalkozásválasztásnak stb. patriarchális alapú korlátozása is meghúzódik. Bizonyosan nehezíti a tisztánlátást, hogy – tudomásom szerint – nem létezik olyan vizsgálat, amely maguknak a burkát viselőknek a helyzetét és a kérdéssel kapcsolatos álláspontját próbálta volna meg feltárni.

Mi a legrosszabb, ami egy burkát viselő nővel történhet, amennyiben nem hajlandó alávetni magát a törvénynek? Előfordulhat, hogy pár személlyel példát statuálnak a helyi hatóságok, majd egy-két év múlva senki sem emlékszik a törvényre és minden megy tovább a maga medrében?

Úgy tudom, alapvetően néhányszáz eurós pénzbirság szabható ki a burka viselése esetén azokban az országokban, ahol ez tilos. Fontos megjegyezni, hogy Franciaországban azok a férfiak, akik nőket a burka viselésére kényszerítenek, jóval súlyosabb, 30.000 euróig és egy éves szabadságvesztésig terjedő büntetéssel kell hogy számoljanak.

Magam nem hiszem, hogy itt csupán példastatuálásról volna szó, hanem valóban egy olyan folyamat egyik állomásáról, amely arról szól, hogy a nyugat-európai társadalmak egyik erősödő társadalmi problémája az eltérő kultúrájú kisebbségek társadalmi integrációja, illetve ennek hiánya. Egyre többen vélik úgy, hogy a nyitottság és tolerancia önmagában nem elegendő, ha szerintük a kisebbség, vagy annak egyes csoportjai részéről az integráció igényének minimális szintje sem tapasztalható. Hogy ebben az ügyben valóban a burka betiltása-e a legjobb, vagy a legfontosabb lépés, az egy másik kérdés.

Franciaországban 400-2000 körüli, Belgiumban pedig mindössze 270 nőt érint a törvény, ennyien tartozhatnak Mohamed próféta követői közé, közülük is a radikális vallásgyakorlók közé.  Mégis miért ilyen fontos egy európai viszonylatban elenyésző számú vallási közösség szokásainak szankcionálása? Esetleg ez egy kollektív "erőfitogtatás" az iszlám részére?

Az említett országokban a muzulmán kisebbség mérete jóval nagyobb néhányszáz főnél. Franciaország lakosságának 9%-a muzulmán, Hollandiában 5%-os, Belgiumban 4%-os az arányuk. Az iszlám azonban legalább annyira nem egységes vallás, mint a kereszténység, és az említett kisebbségek döntő része nem tartozik a burkát is megkövetelő fundamentalista irányzatokhoz. A burka elleni fellépés tehát ténylegesen valóban elenyésző számú embert érint. A szimbolikus üzenet azonban ennél általánosabb: a nyugat-európai társadalmak egyre kevésbé tolerálják, ha a bevándorlók, a vendégmunkásként vagy menekültként az országba érkezők a legkisebb mértékben sem igyekeznek igazodni a többségi társadalomhoz, illetve ha ezen csoportok szélsőséges képviselői a társadalmi terrorakcióikkal aláássák a társadalmi rendet. Az állami tiltások mögött nyilván napi politikai, politikusi népszerűségi érdekek is húzódhatnak, de ezek ágyazata a közhangulat. Egy példa: tavaly egy öt nyugat-európai országra kiterjedő kérdőíves felmérést végzett a Münsteri Egyetem Vallásszociológiai tanszéke, ahol magam is dolgozom. A téma a vallási kisebbségekk szembeni tolerancia volt. Azzal az állítással, hogy „Lányok viselhessenek fejkendőt az iskolában, ha ez része a vallási tradíciójuknak”, a hollandok 41, a németek 70, a franciáknak pedig 88%-a nem, értett egyet! És itt nem az egész testet elfedő burkáról, hanem csupán a fejkendőről volt szó. Ugyanezekben az országokban a lakosság több mint 70%-a egyetértett azzal, hogy a muzulmánoknak alkalmazkodniuk kell az ország többségi kultúrájához. Tehát a burka betiltása valóban csak a jéghegy csúcsa, ami mögött az iszlámmal szembeni általános ellenérzések húzódnak.

Ezzel a törvénnyel ellentétes hatás is elérhető és a társadalom szemében megbélyegezheti az egész iszlám közösséget.

Nem vagyok biztos benne, hogy ez minden esetben a törvényalkotó valódi szándéka ellen volna. Az ilyen típusú kezdeményezések mindenesetre arra alkalmasak, hogy az iszlám európai helyéről, illetve a kisebbség és a többség viszonyáról szóló vitának új muníciót adjanak. Ebben maguknak az iszlám helyi szószólóinak is fontos szerepük van. Minden országban heves viták kísérik a burka betiltásáról szóló tervezeteket, s mint említettem, nem mindenütt a burkaellenesek kerekednek felül.

Véleményem szerint a burka betiltása is része annak a szempontváltozásnak, amelyben a török, arab, azaz egy más nemzethez tartozó kisebbségekre immár mint muzulmánokra, az iszlámhoz tartozókra, azaz egy eltérő vallás és egy eltérő kultúra képviselőire tekintenek. Ez pedig egyenes út a saját kultúra fenyegetettségének érzete, és az idegen hatásokkal szembeni védelmének igénye felé.

A megbélyegzés lehetősége annyiban áll fenn, hogy a többségi társadalom általában gyengén tájékozott a vallási kisebbségek belső különbségeit illetően, így könnyen összemossa a muzulmán vallást az iszlám fundamentalizmussal. Márpedig a burka betiltása az utóbbi ellen irányul, nem vallás egésze ellen.

Várható-e az iszlám fundamentalisták erőteljes válaszreakciója a törvények kapcsán?

Ezt nehéz megjósolni. A burkatörvényeket magukat is reakciónak tartom, az iszlám fundamentalisták elleni fellépésnek. A reakciók gyakran váltanak ki ellenreakciót. De hogy egy esetleges következő, iszlám terroristák által elkövetendő terrortámadás mögött milyen mértékben húzódna meg ez okként, azt nem tudom megmondani.

És végül: Angela Merkel és több politikus is nemrégiben kijelentette, hogy a multikulturális társadalom megbukott. Ennek egyik jele jele lehet a burkatörvény is. Mit gondol erről az kijelentésről?

A multikulturális társadalom Nyugat-Európában nem koncepció, hanem tény. Ennek belátásához elég egy sétát tenni Párizs bizonyos részein, vagy Berlinben felmenni a volt NDK ékességének számító tévétorony kilátószintjére, ahol a különböző városrészek felé mutató táblácskák az adott városrészben lakó külföldiek arányát is megmutatják – ritkán egyjegyű számmal. Amiről ezek a politikusok Merkeltől Cameronig beszéltek, az nem ennek a ténynek a tagadása, hanem annak megfogalmazása, hogy a különböző kultúrák társadalmi együttélése nem csupán a többség korlátlan és passzív toleranciáján, hanem a kisebbség integrációs törekvésein is kell, hogy alapuljon. Gondolatmenetükben az integráció hiánya szeparációhoz vezet, amely melegágya a fundamentalizmusnak. Meg kell jegyezni ugyanakkor azt is, hogy az integráció nem egyenlő a kulturális önazonosság feladásával. A burka betiltása illeszkedik ebbe a gondolatmenetbe, mint egy olyan jelenség elleni küzdelem, amely erősíti az elszigetelődést, s ezáltal megnehezíti a társadalmi beilleszkedést és érvényesülést.

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások