Étel+Ital

Pikáns megoldások

8034

A Kulináris Értelmező Szótár szerint a chutney nem más, mint zöldségekből és/vagy gyümölcsökből készült sűrű - rendszerint csípős - indiai mártás. Szerencsére ma már hazánkban is egyre ismertebbé válik ez az ételféleség és egyre újabb variációi alakulnak ki. A chutney ugyanis rendkívül liberális műfaj: mindenki olyan zöldségből/gyümölcsből készíti, és olyan fűszerekkel turbózza fel, amilyen jól esik. Ez már önmagában is rokonszenvessé teszi ezt az ételféleséget, de ha hozzáteszem, hogy használható hús- és halételekhez mártásként, készülhet belőle mártogatós, díszíthetünk vele szendvicseket, ízesíthetünk salátát és társíthatjuk sajtokkal, de lehet egyszerűen csak pirítósra kenni, egyenesen kihagyhatatlan tétellé lép elő.

A chutney az indiai konyha egyik fontos eleme, a gyarmatosítás során azonban az angolszász országok is magukévá tették, és elterjesztették világszerte. Indiában mind a mai napig frissen készítik minden étkezés előtt, a nyugati verzió azonban több ponton is eltér az eredetitől. Első lépésként enyhítettek az intenzív fűszerezésen, hogy az európai ízlelőbimbókat se sokkolja le ez az ínyencség, majd elkezdték tartósítani, így ma már az üveges verzió számít alapértelmezettnek. Érdemes vele kísérletezni, ugyanis izgalmas és pikáns kompozíciókat alkothatunk egy-egy jól eltalált zöldség/gyümölcs és fűszer kombóval. Ráadásul az elkészítése is inkább türelmet igényel, mint komoly szaktudást és a tartósítása sem ördöngösség.

A mangós chutney az egyik klasszikus verzió, így a műfajjal barátkozóknak érdemes első körben ezt kipróbálni.

Hozzávalók: 1.5 kg (kb. 3 nagy) mangó, 1 nagy vöröshagyma aprítva, 1 zöld chili magtalanítva és aprítva, 5 dkg gyömbér reszelve, 2 tk. curry por, 2.5dl fehér borecet, 20 dkg cukor.

Elkészítés: A mangót megtisztítjuk, a húsát durva darabokra vágjuk. Egy nagy lábasban felforraljuk a hozzávalókkal, és 30 percig fedő alatt rotyogtatjuk. Néha megkeverjük, ha 15 perc után túl folyós a keletkezett szirup, fedő nélkül főzzük tovább. Steril üvegekbe töltjük.

Forrás: Tutireceptek

A bátrabbak bevállalhatják az alma chutney-t mentával és citrommal, nem fogják megbánni, ugyanis valóságos ízorgiával fognak szembesülni.

Hozzávalók: 2 kg alma, 40 dkg egész citrom, 2 csokor friss menta, 50 dkg lágy barna cukor, 4 dl ecet (5-6%-os).

Elkészítés: Az almát hámozzuk meg és kockázzuk fel. A citromokat mossuk meg, vágjuk fel és daráljuk össze a mentával (aprítóban vagy turmixgépben), a citrom héját is adjuk hozzá, csak a magokat szedjük ki. Főzzük össze a többi hozzávalóval lekvár sűrűségűre. Keverjünk hozzá nátrium-benzoátot, tegyük forrón üvegekbe, zárjuk le és tegyük száraz dunsztba (újságpapírba tekerve párnák és takarók közé) 1-2 napra.

forrás: Terebess


Ennek jó néhány fokkal komplexebb és ennek megfelelően ütősebb verziója a citrom-alma-narancs chutney, ami szintén izgalmas kalandot ígér.

Hozzávalók: 2 citrom, 2 narancs, 2 alma, 1 fej hagyma, 1 gerezd fokhagyma, 5 dkg vaj, 2 kk. őrölt gyömbér, 2 ek. méz, só, frissen őrölt bors, frissen őrölt chili.

Elkészítés: A citrusokról lebányásztam a rájuk száradt fehér héjat, a gyümölcshúst egy lábosba aprítottam. Ugyanoda került a két alma magházától megfosztva, héjastól, felkockázva. Továbbá a hagyma is kockázva, a fokhagyma törve, csipet só és a gyömbér, a vaj. 1 deci vizet adtam a gyümölcsökhöz és pürévé főztem az egészet. Langyos állapotban adtam hozzá a mézet, a borssal és a chilivel pedig csípősítettem.

Forrás: No Salty

A rebarbara chutney is igazi ínyencség, elég csak a felhasználandó fűszerekre vetni egy pillantást, majd hozzáképzelni a rebarbara savanykás ízét, és minden jobb érzésű gasztrománnak összefut a nyál a szájában.

Hozzávalók: 1 kg rebarbara, 3 nagy fej hagyma, 5 centis gyömbér, 4 gerezd fokhagyma, 5 közepes chili, 3 kk. fahéj, 2 kk. koriander mag, 1 kk. kömény, só, bors, olívaolaj, méz.

Elkészítés: A hagymát félbevágom, majd vastagabb karikákra szeletelem. A rebarbarát megtisztítom: egy késsel lehúzom a külső héját, majd centis darabokra szeletelem. A köményt és a koriandermagot száraz serpenyőben picit megpirítom. Az olajon sóval megdinsztelem a hagymát, majd rádobom a rebarbarát is. Fűszerezem. Én nem vágtam ki a chili magházát és ereit, de aki kevésbé csípősen szereti, az tegye meg nyugodtan. Pár perc alatt főzöm puhára. Szerintem egy nap állás után a legfinomabb, így ha elteszem télire, akkor is hagyom egy picit, és másnap újra felfőzöm.

Forrás: Fűszer és Lélek

És hogy a zöldségek sem maradjanak ki a szórásból, íme egy gyömbéres-mogyoróhagymás kompozíció zárszóképpen.

Hozzávalók: 50 dkg tisztított mogyoróhagyma, 1 chili, 1 ujjnyi tisztított gyömbér, fehér balzsamecet, méz, só, bors, 1 csokor borsmenta, 1 gerezd fokhagyma, olívaolaj.

Elkészítés: A hagymát a reszelt gyömbérrel futtasd meg olívaolajon, oltsd le balzsamecettel, majd add hozzá a chilit, a mézet, az összezúzott fokhagymát, sózd és borsozd. Addig főzd tovább, míg a leve be nem sűrűsödik a felére, s ekkor szórd meg az apróra vágott borsmentával.

Forrás: Konyhamester

Hirdetés
Hirdetés
Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások
1
júl
14
Welmi írta:
Én tegnap sült polentát ettem paradicsomos csatnival. Jóvót.
13:44
2
júl
15
Angyalka75 írta:
Szegenyt nem szeressem......Meghagyom masnak.
00:07
3
júl
17
chloe írta:
ohó csatni, bármit megennék csatnival.
00:10
4
júl
17
MrsFiennes írta:
Ezek a cikkben leírt ízkombók nem jönnének be, de Welmi paradicsomos csatnijára kíváncsi lennék, az jól hangzik! :)
Amúgy is komálom az indiai kaját. :)
13:50
Felhasználónév:
Jelszó:
Hirdetés