Lélek

Ti együtt mentek el?

8028

Rendes asszonynak a családi tűzhely mellett a helye, csak semmi magánakció – hangzott a mondás évszázadokon keresztül. Azóta szerencsére nagyot fordult a világ, és egyre komolyabb méreteket ölt a csajbuli intézménye, melynek tartalma és időintervalluma nagy változatosságot mutat. Terjedhet a délutáni kávézós traccspartitól az éjszakai bulizáson át egészen a több napos pasimentes kiruccanásokig. Párkapcsolati guruk és a hétköznapi néprétegek is azon a véleményen vannak, hogy szükség van az ilyen megmozdulásokra, hiszen egyértelműen jót tesz a kapcsolatnak, ha a pár tagjai időnként külön utakon járnak – szigorúan legális kereteken belül persze. Egész egyszerűen azért, mert mindenki másképp működik a párja jelenlétében, és szükség van olyan alkalmakra, amikor női avagy férfi mivolta olyan oldalait is megélheti, amiket párja nem feltétlenül tolerál, illetve olyan témákat vitathat meg, amik a jelenlétében nem vetődhetnek fel. És persze ott vannak azok a hobbik és szabadidős tevékenységek, amikben párunk nem partner, mi viszont örömet lelünk benne.  Örvendetes tehát, hogy gyakorlattá vált a csajbuli, de nagyon nagy különbségek vannak abban, hogy ki mennyire engedi szabadon mozogni a partnerét, ahogy egy-egy kiruccanás utóhatásai is sokfélék lehetnek.

Nem meglepő, hogy épp egy csajbuli alkalmával merült fel a kérdés, így rögtön dokumentáltam is a véleményeket. Összességében azt sikerült megállapítani, hogy valamennyi megkérdezettnél előfordul, hogy időnként kimenőt adnak egymásnak, de nagy különbségek vannak abban, hogy miként élik meg ezt a helyzetet. Leginkább az igények különbsége okoz feszültséget. „Tíz éve vagyok házas, van egy hároméves kisfiunk. Szeretek időnként elmenni a barátnőimmel koncertre vagy csak úgy beülni valahova, mert szükségem van rá, hogy kicsit kiszakadjak a gyereknevelés és a házimunka mókuskerekéből. Persze lelkiismeret-furdalásom van, hogy a családomtól veszem el ezt az időt, de jól érzem magam ezeken a csajbulikon, kikapcsolódom, feltöltődöm, és úgy érzem, ezzel ők is nyernek, hiszen nem egy nyűgös, leharcolt anyuka és feleség van velük. A férjem elenged, vigyáz a gyerekre, amíg távol vagyok, de amikor hazaérkezem, érezteti velem, hogy nem tetszik neki, hogy nélküle is jól érzem magam. Elfogadja, hogy szervezek magamnak programot, de azt hiszem, az a probléma, hogy nem érti, miért van nekem erre szükségem. Ő ugyanis otthonülő típus, nincs igazán igénye arra, hogy elmenjen, mondjuk, a barátaival sörözni.” – meséli az egyik jelenlévő. Az igénykülönbség azonban nem jelent feltétlenül problémát, ahogy azt egy másik kapcsolat is bizonyítja: „Mi ezt teljesen jól kezeljük, általában nincs probléma ebből, mivel mind a ketten elengedjük a másikat pasi/csajbuliba. De az esetek többségében, ha kimozdulunk és beülünk valahova, azt leginkább együtt tesszük. Nálam azért gyakoribb a különpartizás, mert nekem nagyobb az igényem rá, ő pedig otthonülősebb típus. Nem igazán szokott féltékenység előjönni egyikünkből sem, esetleg inkább én vagyok féltékeny olykor a barátaira, mert bánom, hogy nem együtt megyünk.”

Az is nagyon sokat számít, hogy ki milyen körülmények között szocializálódott, hiszen a család életstílusa meghatározó lehet ebben a kérdésben: „Nekünk nagyon különbözik az igényünk ilyen téren, ezért a kapcsolatunk elején rengeteg vita volt köztünk emiatt. Azt hiszem, az a probléma, hogy ő abszolút konzervatív családból származik, ahol fel sem merült olyan, hogy anyukája külön utakon járjon, a mi családunkban pedig mindenki jön-megy, éli az életét, és teljesen természetes, hogy anyukám elmegy, mondjuk, vacsorázni a barátnőivel, apukám pedig borozik a barátaival. Azt gondolom, hogy ez egy egészséges alternatíva, és el sem tudom képzelni, hogy máshogy éljem az életem, amit persze az elején nagyon nehezen emésztett meg. Félóránként rám telefonált, amikor a barátnőimmel beültem valahova, és próbált bennem bűntudatot kelteni, amivel persze teljesen elrontotta az estémet. Minden ilyen alkalom után leültünk és átbeszéltük a dolgot, és szerencsére lassanként hozzászokott ehhez az életstílushoz. Kezdetben persze súlyos önkorlátozás volt részéről, hogy nem hívott fel és másnap sem tett megjegyzéseket, de idővel ő is ráérzett arra, hogy jobb így élni. Ma már ott tartunk, hogy teljesen természetes, hogy beülök a barátnőimmel csacsogni vagy csajos filmet nézni, és ő is eltölt egy-egy estét a barátaival.”

Aztán persze vannak olyan szerencsések is, akiknél egyáltalán nem merül fel ez a probléma: „Őszintén szólva, nem is értem a problémát. Számunkra teljesen természetes, hogy nem vagyunk állandóan együtt. Úgy gondolkodunk erről, hogy fontos részei vagyunk egymás életének, de nem akarjuk kisajátítani vagy korlátozni egymást, az egyetlen dolog, amihez ragaszkodunk, az a hűség, minden más megállapodás kérdése. Rengeteg időt töltünk együtt, de külön is elmegyünk bulizni vagy csinálunk valamilyen programot, és kifejezetten jó utána beszámolni a másiknak, hogy mi történt, mit láttunk, mit tapasztaltunk.” Azt sem árt azonban átgondolni, hogy mi áll a különbulizás hátterében, hiszen nagyon nem mindegy, hogy miért szeret az ember házon kívül lenni: „Nálunk teljesen természetes, hogy elengedjük egymást, mert mindkettőnknek igénye van arra, hogy külön töltsön egy-egy estét vagy akár több napot is. A férjem horgászik és vadászik, és elfogadom, hogy ilyenkor nem igényli a társaságomat. De én is szeretek elvonulni, egyedül lenni vagy olyan programokat szervezni, amiknek ő nem része. Soha nem volt közöttünk vita emiatt. Szerintem az a lényeg, hogy mi a célja az ilyen programoknak. Ha arról van szó, hogy igényled az ilyen kimenőket, mert úgy vagy önmagad, az teljesen rendben van. De ha azért mégy el otthonról, mert rosszul érzed magad a párod társaságában, és ez egyfajta menekülés, akkor el kell gondolkodni, hogy hol a probléma a kapcsolatban.”

A címben feltett kérdésre tehát egyértelmű nem a válasz, pontosabban nem mindig. A beszélgetés legfőbb tanulsága pedig az, hogy számos problémafaktor van, amik feszültséget okozhatnak, ha előkerül a magánakciók kérdése, de reménytelen helyzet nincs. Ahogy a legtöbb probléma, ez is orvosolható kommunikációval, toleranciával és türelemmel, hiszen ha bevetjük ezeket az eszközöket, nagy valószínűséggel kompromisszumos megoldásra fogunk jutni. Azt azonban minden esetben át kell gondolni, hogy mi áll a külön utak mögött, hiszen hiába normális és pozitív hatású, ha olykor elengedjük egymást, könnyen a kapcsolat végét jelentheti, ha a különpartizás valójában menekülés.

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások