Hirdetés

Mi ez?

Lady Gaga teljesen normális

7967

Lady Gagáról nagyon sok minden elmondtak már. Végletes, megosztó személyiség, szinte lehetetlen közömbösnek maradni vele szemben. Az énekesnőről közismert, hogy rendszeresen kivillantja valamelyik testrészét, megbotránkoztat valamilyen színpadi szereléssel, csak úgy váratlanul, mint ahogy tette ezt legutóbb a Much Video Music Awards-os fellépésén és egy díjátadón való megjelenésekor.

Hirdetés

De mégis miért tesz ilyeneket Gaga? Azon nyilvánvaló feltevésen kívül, hogy felhívja magára a figyelmet, minél többen vegyék a lemezeit, van egy ennél sokkal összetettebb és ideologikus magyarázata a magamutogató-villantó imázs jelenségének. Másrészt polgári nevén Stefani Germanotta a kétezres évek minden bizonnyal eddigi legsikeresebb előadója, az eddig összegyűjtött vagyonából kényelmes luxusban lógathatná élete végéig a lábát.

A pár nappal ezelőtti, de máris hírhedt MTV-s performanszon kékre festett, a hónaljába és az intim testrészére ragasztott műszőrzettel jelent meg. Megint csak foghatnánk ezt az előadó túlzott exhibicionizmusára, de próbáljunk meg objektívan a dolgok mögé látni. Madonna több interjúban is utalt már Gagára, arra, hogy saját fiatalkori reinkarnációját látja benne. A párhuzam pedig nem véletlen. Madonna a nyolcvanas években a szexuális felszabadítás egyik úttörője volt, a patriarchális berendezkedésű női szerepkör ellen lázadt.

A pár centisen mindig lenőtt, szőkített haj, a csipkekesztyű összekombinálása bőrruhákkal, a vastagon pirosra rúzsozott száj mind egyértelmű túlzások, s mint ilyenek, fricskák a nőkre nehezedő, tőlük elvárt külsődleges jegyeknek. Gaga extrém összeállításai ugyabban a kontextusban, de végletesen manifesztálják ugyanezen ideológiát. Az óriási patacipő, a melléről lecsúszó uszályos estélyi ruha mind-mind “bemutatás” a vörös szőnyeges vonulásnak, s mint ilyen óriási jelentőségük van, hiszen egy fél világ követi figyelemmel ezeket az eseményeket, s velük együtt Lady Gagát. A Fame Monster (ahogy ő nevezi magát) jelensége önironikus, nem pedig öncélú, kényszeres villantó.

Az énekesnő imázsába beépített túlzások mind erős gúnnyal élnek az egyre csak dagadó társadalmi szerepelvárások halmazaival szemben, miközben saját nemét (így önmagát is) is beemeli ebbe a kalapba. Természetesen erősen extrovertált személyiség nélkül ez nem sikerülhetne, Gaga pedig egyelőre nagyon állja a kritikákat, hiszen ezek kiváltása a cél, bár tény, hogy több száz milliós nézettségű klipjei őt igazolják. A sárga haj a platinaszőkeség kultuszának paródiája, a ruhára ragasztott, színes fanszőrzet a csupaszítási mánia kifigurázása, szintén karikírozás a köldökig kivágott ruha, melyet azért  ragasztanak a nők melléhez, hogy elkerüljék a kellemetlen villantást, Gaga viszont szándékosan úgy kivitelezte ezt, hogy a ragasztás teljesen “összerántotta” a mellét.

A külsőségeken kívül a szexualitással, a férfiak és nők közötti határok lebontásával sokkolja a közönségét. Nyíltan vállalja biszexualitását, az ún. queerelmélethez az egyik legjobban passzoló híresség. Legújabb dalában, a Born this way-ben az elfogadásról, a “mindegy, hogy kit szeretsz”-felfogásról énekel és a legszentebbnek tekintett dogmához, az istenihez is hozzányúl azzal a mondattal, hogy “hiszen Isten mindenkit szeret”. Amikor az egyik hazai bulvárlap arról faggatta, hogy valóban hermafrodita-e, illetlennek és “nem túl kedvesnek” nevezte az érdeklődést az a nő, aki minden nyilvános szereplésével illemszabályok sokaságát szegi meg. És ebben rejlik Gaga másik nagy titka: a szexuális szabadság úttörőjeként korántsem kardoskodik a fűvel-fával- elképzelés mellett. Kifejezetten szemérmes, ha magánéletére terelődik a szó, saját bevallása alapján semmi kedve mindennap mással ágyba bújni és különben is keresi az igazit. Azt, hogy ez Gaga személyes meggyőződése-e, nem tudhatjuk, de annyi biztos, hogy mesterien megkonstruált imázsának a fent leírt kettősség az egyik építőeleme. A másik fix pillér a humor és az önirónia, amit - gondoljunk csak a stand up comedy-szereplőkre-, szintén nem szokás a nőknek tulajdonítani.

Gaga tökéletesen szembemegy a világ heteroszexista berendezkedésével, s azt gondolhatnánk, hogy rajongói tökéletes konzumidióta tinik lehetnek csak. Ennél viszont valószínűleg többről van szó: az énekesnő erőt, motivációt, esélyt közvetít a világ deprivációban élő rétegeinek, a melegek, leszbikusoknak, nőknek, transzvesztitáknak, egyszóval mindazoknak, akik nem akarnak, nem tudnak megfelelni a patriarchális követelményrendszer látens igazságtalanságainak. Egyelőre minden őt igazolja.

Hirdetés
Hirdetés
Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások
1
Jun
27
szqulla írta:
Hát itt van már majdnem tudományosan, hogy miért szimpatizálok vele én is, pedig esküdt ellensége vagyok a popzenének, popkultúrának, és a csajos dolgoknak, ehe.
06:01
2
Jun
27
gabisan írta:
Lédi Gagarin mint szexuális úttörő? Szerintem az ő jelensége pont azt támasztja alá, hogy tüzet oltani moslékos vödörrel is lehet. A mostani szittyós popvilágban egy halvány Madonna másolatra is rásütik az "úttörő" szlogent, holott azért egy türkiz műp*naszőrnél meg hónaljpartvisnál azért nem ártana jelentősebbet is alkotni. Észrevettem, hogy a Gaga jelenség fejtegetéskor a zene kerül legkevésbé szóba, itt pl. egyáltalán nem...Talán nem véletlen.Pedig énekesnő volna, vagymi, de az életműve unalmas, kihagyható, jelentéktelen..Attól mert cukrot szórsz a szarra, még nem lesz édesség!:) Szerintem.Szóval szeressék, csak ne istenítsék.Mert ahhoz nagyon kevés egyelőre.:)
08:23
3
Jun
27
CyrilAyris írta:
Azért nem szeretem az ilyen fejtegetéseket LG-val kapcsolatban, mert a jelenkorban úgysem lehet tisztán látni ezeket a dolgokat. Majd esetleg 10-20 év múlva már el lehet merengeni azon, hogy volt-e hosszútávú társadalmi hatása a Gaga-jelenségnek.
Madonnát sem a Like a virgin idején tekintették úttörőnek, csak egy sima felkapaszkodott sóbizes ribanc volt (pont, mint most LG) akinél nagyon jól működött a polgárpukkasztás, hisz ő maga is egy extrovertált személyiség volt.
Azzal sem értek egyet, hogy ezek a folyamatok annyira megkomponáltak lennének, hogy direkte ezért akarják úgymond felhívni a figyelmet problémákra (szőrtelenítés meg hasonlók). Lehet, hogy van egy ilyen célja is a dolognak, de, hogy nem a világot akarja megváltani LG, az egyszer holtbiztos... Az viszont, hogy minél nagyobb publicitást szerezzen magának (és ezzel ugye még több pénzt), az igenis célja. A mai média világában pedig az az érdekes, ami meghökkentő, undorító és fejcsóválásra készteti a tisztelt olvasó/nézőközönséget. Ő csak ezt az igényt elégíti ki.
Ezért köpi arcon saját magát az, aki a LG cikkek alatt szidja őt, mert ezzel is továbbsegíti az általa oly gyűlölt gépezet további működését.
Úgyhogy aki kívül akar helyezkedni a témán, mert rühelli, az inkább kerülje el.
09:21
4
Jun
27
ismeretlen írta:
Igen, a divathoz mindig mélyen kapcsolódik a dávid-csillag meg a szabadkőműves jelképek, amelyekkel tele van minden klipje.
12:53
5
Jun
27
ismeretlen válasza írására:
Nem baj. Hátha színre lép majd valami kőnáci popverbunk is ellensúlynak...Lady Göbbens vagy valami ilyesmi...
17:10
6
Jun
27
ismeretlen írta:
,,szinte lehetetlen közömbösnek maradni vele szemben."

A hányingert elég nehéz visszatartani.
17:12
7
Jun
28
ismeretlen írta:
A cikk írója tuti, hogy lökött bölcsész.
18:01
8
Jun
28
bambuszreni írta:
Ja, normális, így néznek ki a normálisok. de azért ezt a számát imádom http://www.youtube.com/watch?v=wV1FrqwZyKw
18:47
9
Jun
28
LadyGray válaszaCyrilAyris írására:
LG én vagyok!!:P Sokkal előbb az voltam, mint ez a nőszörny..:P -írtam neked választ amúgy:)-
21:44
10
Jul
25
Emu válasza írására:
Lady Gaga monnyon le.
13:25
11
Jul
25
ismeretlen válasza írására:
Vagy csak hamarabb fejezte be a bölcsész szakot, minthogy elvégezhette volna...
14:40
12
Jul
25
ismeretlen válaszaLadyGray írására:
És/vagy férfiszörny...

Valószínűleg Slaneesh egyik alacsonyabb rangú hermafordita démona emberbőrbe bújva...biztos valami vadbarom kiadócég vagy marketinges idézte meg egy szentségtelen szertartással...vagy plasztikai sebésszel...
14:42
13
Jul
25
ismeretlen válaszaEmu írására:
Én azzal is megelégszek, hogyha ő is beadja magának az aranylövést...
14:43
Felhasználónév:
Jelszó:
Hirdetés
Hirdetés