Hirdetés
Közösség

Ki fizet a végén?

7947

Az emancipáció az egyik legellentmondásosabb fogalom a világon. Magától értetődő, hogy van szavazójogunk, minden további nélkül vállalhatunk munkát, teremthetünk önálló egzisztenciát, és úgy általában véve kezünkben tarthatjuk a sorsunkat, mégis számos olyan szokáshoz ragaszkodunk, vagy legalábbis ellentmondásosan viszonyulunk, amik a patriachális társadalom maradványai. Tipikusan ilyen a ki fizet a randin kérdése.

Hirdetés

A legtöbb férfi természetesnek veszi, hogy ő rendezi a számlát, és furcsán veszi ki magát, ha a nő tiltakozik – legalábbis az első néhány randi alkalmával. Az okát ők maguk sem tudják, erre vannak programozva, legalábbis ezt állítják.  A megkérdezett pasik zöme ugyanis szinte gondolkodás nélkül rávágta, hogy természetesen a férfi fizet, majd amikor az okokat firtattam, bevallották, hogy ezen még nem nagyon gondolkodtak. „Az az illendő, hogy mindig a férfi fizet. Nem tudom megmondani, miért, ezt belém nevelték. Tartós kapcsolatnál már előfordul, hogy a nő fizet, de randi, találka esetén elképzelhetetlen számomra, hogy a nő fizessen.” – mondja az egyik megkérdezett, és a legtöbb pasi, akinek feltettem ezt a kérdést, hasonlóan vélekedett. Persze, ha visszatekintünk a múltba, többféle magyarázatot is találhatunk arra, hogy miért alakult így ez a szokás. Ott van mindjárt a nők anyagi függetlenségének a kérdése. A randizás hőskorában ugyanis a nők anyagi eszközei finoman szólva is korlátozottak voltak, így a közös teherviselés gyakorlati szempontból is megvalósíthatatlan volt. Egyébként is a férfi (lesz) a családfenntartó, így természetes, hogy nála a pénztárca. Nyilván a hagyományos nemi szerepekkel is összhangban van ez a leosztás, hiszen a férfi számára biztosítja a klasszikus alfahím szerepet: domináns pozícióban tündökölhet, aki gondoskodik a gyenge és passzív nőről, és irányítja a helyzetet.

Persze, a gyenge nőket sem kell sajnálni, hiszen a randik minősége alapján igencsak pontos fogalmakat alkothattak arról, hogy milyen partival állnak szemben. Innen a hagyomány, hogy randin illik nagyvonalúnak lenni, és akár erőn felül is költekezni. Jó esetben ugyanis megtérül a befektetés. És ezzel el is jutottunk ahhoz az okhoz, ami már nem annyira történelmi, sokkal inkább evolúciós: a randizás alkalmával ugyanis a férfiak erőforrásaikat (is) demonstrálják, vagyis ízelítőt nyújtanak a leendő partnernek abból, hogy mit tudnak nyújtani számára anyagi fronton, és úgy általában véve mennyire figyelmesek és gondoskodóak.

Bármelyik okot vesszük is alapul, azt hiszem, nem kell bizonygatni, hogy napjainkban inkább formális gesztusról van szó, hiszen a legtöbb nő megengedheti magának, hogy kifizessen egy vacsorát vagy mozit, ahogy a hagyományos nemi szerepek sem feltétlenül működnek már. Az erőforrások felvonultatásával ugyanez a helyzet. Ha tehát következetesen alkalmaznánk az emancipáció elveit, minimum fifti-fifti lenne a leosztás. De mivel nem alkalmazzuk, adódik a kérdés, hogy mi tartja életben ezt a szokást; miért ragaszkodnak hozzá a férfiak és miért veszik jó néven a nők. És miért adódnak annyira suta helyzetek, ha valamelyik fél szeretne eltérni a hagyományos forgatókönyvtől? Másik alanyom érdekes meglátást fogalmazott meg, és minden bizonnyal közel jár az igazsághoz: „A randin mindenképpen a férfi fizet, mert ez egy gesztus a nő felé. Nagyon mélyen még nem gondoltam bele, hogy miért van ez így. Talán azért, hogy egy férfinek ne legyen már probléma meghívni valamire azt a nőt, akit szeretne elkényeztetni. A későbbiekben, ha már tényleg egy párt alkotnak, és közös kasszán vannak, akkor lehet fele-fele, de addig mutassa meg a férfi, hogy nem pénztárcához méri a kapcsolatait.” Hasonló véleményen van egy másik megkérdezett is: „Szeretem fenntartani magamnak a jogot, hogy én fizessek a randizás időszakában. Később, amikor már komolyra fordul a kapcsolat, normális, ha elosztódnak a költségek, de az elején mindenképpen szeretek én fizetni. Viszont ha nem randizásról van szó, hanem szórakozóhelyen szeretnék megismerkedni egy lánnyal, óvatos vagyok az italmeghívással, mert egyre több olyan van, aki meghívatja magát, de csak az ingyen italokra utazik.” Úgy tűnik tehát, hogy napjaink modern randijain a férfiak olyan gesztusként kezelik a fizetést, amit a kiválasztott nő felé tesznek, de tisztában vannak vele, hogy inkább szokásról van szó. Másrészt mindenkit megnyugtat ilyen helyzetben, ha a hagyományos nemi szerepeknek megfelelően alakul a forgatókönyv, még akkor is, ha senki sem hisz benne igazán.

Az is nyilvánvaló azonban, hogy egyre gyakrabban térünk el a megszokott menetrendtől, ami oda vezet, hogy hamarosan gyökeresen átalakul a randizás intézménye. Jól látható ez az olyan férfiak véleményén, akik nem feltétlenül ragaszkodnak a megszokott formulákhoz, és alkalmazkodnak a kiszemelt nő emancipációs együtthatójához, afféle átmeneti álláspontot képviselnek tehát: „Az elején a férfi fizet, az természetes, mert az udvarlás része. Persze, az is lehet, hogy egy hülye szokás csak. Igazából a nőtől függ, hogy alakul a pénzügyi rész, engem nem zavar, ha meg akarja osztani a költségeket. Később már jó, ha közös a pénztárca, és ha együtt megyünk valahova, akkor mindkét fél beszáll a költségekbe, mert ugye minden pénzbe kerül.” – mondja egyikük. És persze vannak olyanok is, akik az egész randikérdés újragondolását és új alapokra helyezését szolgalmazzák a tapasztalataik alapján: „2011-ben szerintem erre már nincs szabály, mert eleve nagyon kevés a klasszikus randi, amikor a szereplők tudják, hogy randiznak. Inkább ’találkozunk és meglátjuk’ alapon történnek a dolgok, és ennek megfelelően alakul a fizetés is. Férfiszemmel azt tudom mondani, hogy alap, hogy én fizetek, de ha a nő emancipált, és jelzi, hogy ez most az ő köre vagy ilyesmi, akkor nem tiltakozom egy pillanatig sem. A klasszikus randit én szervezem és fizetem, de az általában akkor következik be, amikor már tart a kapcsolat, és ezt tisztázzuk. Azt gondolom erről, hogy a randi alapvetően nem az eseményről szól, hanem a másikról, így alapvetően teljesen mindegy, hogy ki fizet.”

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások
1
Jun
22
spadri írta:
A férjem jól meg is lepődött, mikor pár alkalom után én akartam fizetni. Akkor még csak jártunk, de már volt keresetem.
Viszont amikor valaki moziba hívott, kerek összeget adtam neki hogy vegyen jegyet nekem is, és megkérdezte, hogy kell-e a visszajáró, akkor azért furcsán néztem.
Volt, aki közölte, hogy pénzkidobás a mozi, a kaja máshol stb., és kizárólag ingyenes rendezvényekre mentünk meg sehová. Van mindenféle pasi. De tényleg így van, hogy aki nem áldoz a nőre, az cseszheti.
07:05
2
Jun
22
Bumblebee írta:
Én eddig fifty-fifty párti voltam, de nem úgy, hogy feleztük a költségeket, hanem hogy mondjuk a legközelebbi vacsorát, következő sört, stb. én álltam. Viszont amikor vége lett a kapcsolatomnak és megkaptam - bár nem ezért -, hogy nem vagyok elég nőies, megfogadtam, hogy én többet nem fizetek férfinak semmit... :)
08:41
3
Jun
22
Bumblebee válaszaspadri írására:
Hú, látom ez egy jó téma lesz :))
08:42
4
Jun
22
ismeretlen írta:
"Volt, aki közölte, hogy pénzkidobás a mozi, a kaja máshol stb., és kizárólag ingyenes rendezvényekre mentünk meg sehová."
és mire gyűjtötte a pénzt... koporsóra?
10:37
5
Jun
22
chloe írta:
nagyon vicces, egy nő akkor akar emancipált lenni, ha fizetnie kell, lúzer! bőven elég, ha csak az elvárásaidban vagy az, mindenki elnézi neked, mert pinád van!
11:08
6
Jun
22
vasalo válaszaBumblebee írására:
Mintha a saját történetemet olvasnám vissza. A volt pasimmal mi is a felváltva, de kb. ugyanolyan kiadásokat vállaltunk fel. A végén megkaptam, hogy bántotta és zavarta ez őt. Pedig én csak korrekt akartam lenni, és egyébként sem vagyok a "pénzére hajtós" típus.

Mai naping nem értem azt, hogy miért kellene hagynom, hogy a pasi fedezze a kiadásaimat. (Ezért sokan feministának mondanak. )
11:17
7
Jun
22
Bumblebee válaszavasalo írására:
Az én pasimat nem ez bántotta - legalábbis ezt nem mondta -, hanem ilyen dolgok, hogy nem hordok farmert, nem gyantázom a lábam hanem borotválom és szerinte nem öltözködöm elég nőiesen - jó, tényleg nem hordok farmert, szoknyát meg virágos cuccokat, de ezek nem az én stílusom.

A kapcsolatunknak természetesen vége lett, én meg azért kicsit tanulva a dolgokból finoman elkezdtem nőiesedni. Ennek viszont részemről része az is, hogy nem fizetek többé randin, vacsorán, moziban, buliban, stb.... :)

(A barátokkal sörözés persze más, ott mindenki fizeti a köröket :) )
11:32
8
Jun
22
spadri válaszaBumblebee írására:
Igenis elvárom, hogy az ELSŐ meghívást fizesse. Aki meghív, az fizet, nem? A többit nem kell :) Mehet fele-fele arányban vagy felváltva.

Egyébként utálok fizetni. Ha kettesben megyünk valahová, inkább odaadom a pénzt, csak ne nekem kelljen fizetni. Jó, már közös a kassza, nem gond.
12:30
9
Jun
22
spadri válaszaBumblebee írására:
AZ enyémet nem érdekli, mi van rajtam, hogy nézek ki. Állítólag. De ha vele megyek valahová, szebb ruhát veszek és sminket dobok fel, azért az hatásos.
12:31
10
Jun
22
spadri válasza írására:
szerintem titokban fürdött benne, mint Dagobert. Biztos hülyeség, de végül a skótsága rettentett el, mert már szégyelltem, komolyan, amit csinált.
12:38
11
Jun
22
laluna írta:
Én elvárom,hogy a pasi az első pár randin,találkozáson,őmaga fizessen.Ezzel is mutatja,hogy akar engem és valamit letesz az asztalra.Aztán mikor már együtt vagyunk,mint egy pár,akkor egyszer ő,máskor én,vagy fele-fele arányban történik a fizetés/meghívás.A legfontosabb,a nagyvonalúság.A kicsinyes,skót férfiaktól rosszul vagyok.Pedig van belőlük bőven.Randin garasoskodni,borravalót sajnálni,látványosan sokallni az árakat nem túl férfias dolog.
Csak kár,hogyha egy nő elvárja hogy meghívják,akkor a szemére vetik,hogy csak a pénzre megy...Emiatt (is) az én korosztályomban a fiúk nagyon leszoktak a nagyvonalúságról.
13:14
12
Jun
22
tein válaszaBumblebee írására:
horribile dictu, nem hordasz farmert, szoknyát, virágos cuccokat?! ;)
14:15
13
Jun
22
ismeretlen írta:
Én eddig olyanvoltam, hogy felajánlottam, hogy felesben fizessünk. De nekem úgy 'tanította' egy nagyon értékes ember a világon, ha felajánlom, hogy állom a felét, akkor az azt jelenti, hogy nem éreztem jól magam és nem akarok még egy randit, mert nem akarom lekötelezni magam. Azóta is felajánlom igaz, ha elmegyünk valahová, de már nem ragaszkodom hozzá vaskörömmel. :-)
14:37
14
Jun
22
Lunabunny válaszaBumblebee írására:
He? Nem voltál elég nőies mert nem hordtál farmert? WTF?! A szoknya az oké, de hogy farmer????
14:48
15
Jun
22
Bumblebee válaszaLunabunny írására:
Oké, nyugi :D
14:52
16
Jun
22
Lunabunny írta:
Egyértelmű, hogy egy randin a férfi fizessen. Ha csak egy sört, vagy egy fagyit, akkor azt. Számomra nem az a lényeg, hogy mennyit költött rám, hanem a gesztus. Ez a legeslegminimálisabb, legkezdetlegesebb kifejezése annak, hogy igen, ő a férfi, ő hordja a nadrágot. Egyfajta biztonságérzetet is nyújt ezzel. Hát számomra legalábbis. Nyilván vannak olyan nők akiknek az elvárásai az egekben vannak, és ez kiábrándíthatja a férfiakat, és sajnos nincs az emberre feltétlen ráírva, hogy "Nem a pénzedre utazom". Ha nem effektíve randihelyzetről van szó, hanem ismerkedési céllal hív meg valaki valamire, akkor esetleg vissza lehet hívni szerintem, ha szimpatikus az illető. Ez lehet a tetszés kinyilvánításának a módja akár.
De ehhez a fizetés témához még hozzájön az is, hogy hiába fizet nekem beluga kaviárt, meg mittudoménmit, ha amúgy meg paraszt. ehhez hozzátartozik az is, hogy pl. előreenged-e az ajtónál, meg ilyesmik. Sajnos már lassan nagyítóval kell keresni az olyan férfiakat akik pl. a buszon előreengednek. Én ilyenkor mindig meglepődöm, és megköszönöm, mert már sajnos nem természetes ez mindenkinek. Ugyanezt érzem a randin fizetéssel is. Nagyon remélem, hogy soha nem jutunk el odáig, hogy neadjisten a nő fizet a randin. :S
14:59
17
Jun
22
Lunabunny válaszaBumblebee írására:
Nyugodt vagyok én. :D
14:59
18
Jun
22
ismeretlen írta:
Én meg inkább mindent megkérdezek.

A hagyományos és nem hagyományos szerepek, ,,menetrendek" meg egyaránt mehetnek a picsába...
15:01
19
Jun
22
ismeretlen válaszaLunabunny írására:
,,Nagyon remélem, hogy soha nem jutunk el odáig, hogy neadjisten a nő fizet a randin. :S"

Jah.

Bár némely esetben elkerülhetelten, hogy a nő fizessen. Pl lezbikus randin...xD
15:07
20
Jun
22
ismeretlen válaszalaluna írására:
,,Csak kár,hogyha egy nő elvárja hogy meghívják,akkor a szemére vetik,hogy csak a pénzre megy...Emiatt (is) az én korosztályomban a fiúk nagyon leszoktak a nagyvonalúságról."

Amiben persze az is szerepet játszik, hogy sok hölgy tényleg csak a pénzre megy, és keményen visszaél ezzel (a nagyvonalúsággal).

De tényleg kár, hogy ennek meg a normális nők is megisszák a levét (meg a pénztárcám is).
15:12
21
Jun
22
ismeretlen válaszavasalo írására:
,,Mai naping nem értem azt, hogy miért kellene hagynom, hogy a pasi fedezze a kiadásaimat. (Ezért sokan feministának mondanak. )"

Pedig ez csak egy átlagos, normális, önmagáról gondoskodni tudó és akaró ember hozzáállása. Nem feminizmus...

Igazából, ez lenne a kívánatos.

Az egész ,,én fizetem a randit"-dolognak akkor van igazán gesztus értéke, mikor a két fél ilyen szempontból egyenlő.

Ha nem így van, akkor alá-fölé rendeltségi viszony van, az egyik fél kiszolgáltatottsága, ,,kiszolgálnivalósága" tükröződik az egészben.

Ilyenkor az ,,én fizetem a randit"-dolog nem önkéntes, szívből jövő gesztus lesz, hanem csak ,,könyöradomány", alamizsna, ,,pinaadó", kötelező ÁFA a nőn...stb...
15:20
22
Jun
22
ismeretlen válaszachloe írására:
Nem mindenki:)
15:22
23
Jun
22
zoldalma írta:
Én szeretem kifizetni a részem. Ha valakinek ez nem tetszik, más dolgaim sem fognak tetszeni neki.
15:23
24
Jun
22
ismeretlen válaszaLunabunny írására:
,,Sajnos már lassan nagyítóval kell keresni az olyan férfiakat akik pl. a buszon előreengednek."

Nyíregyházán egyszer azért bírságoltak meg, mert segítettem felszállni vagy 3 nyugdíjasnak, meg egy babakocsis hölgynek, ezért nem tudtam kilyukasztani a jegyemet, mielőtt elindult volna a busz, és ezért megbírságoltak.

Azóta, hogy 10.000 Ft-ba kerül a nagyvonalúság, az illem betartása, én se nagyon engedek előrre senkit. Nincs rá pénzem.
15:27
25
Jun
22
spadri válasza írására:
direkt rád utaztak. azért akiknek segítettél, megvédhettek volna :S
15:31
26
Jun
22
ismeretlen válaszaspadri írására:
,,direkt rád utaztak."

A vénasszonyok? Lehet.

,,azért akiknek segítettél, megvédhettek volna :S"

A sarokban reszkettek, nehogy őket is szarrábírságolják.

De suttyomban azért néha megeresztettek egy-két gyilkos tekintetet az ellenőrök felé...
15:36
27
Jun
22
spadri válasza írására:
neem, az ellenőrök utaztak rád
15:37
28
Jun
22
ismeretlen válaszaspadri írására:
Azok meg mindenkire utaznak.
15:41
29
Jun
22
LadyGray írta:
Egyetlen nagyon kiábrándító esetem volt; randi egy parkban, nyári délutánon, több órán át és még egy pohár vízre sem méltatott...nagyon gáz volt...aztán a második alkalommal rákérdeztem és bevallotta, hogy sosem szokott "nőkre költeni"mióta csalódott bennük, erre én meg faképnél hagytam annyival, hogy akkor MarokMarcsa a neked való társ! Nem vagyok nagyigényű, de ez a pofátlanság teteje, pláne, hogy tudtam, jó anyagi helyzetben van, tehát megengedhetné magának. Nem érzem magam az emancipált nők díszpéldányának, így nem is viselkedem úgy. Ha én akarok fizetni, akkor ott nagy gáz van..:D
16:21
30
Jun
22
Anouchka írta:
én személy szerint utálom, ha mindig a barátom fizet, olyan, mitnha "eltartana"...ezért néha én is beszállok
17:40
31
Jun
22
chloe válasza írására:
lehet, én nem gondolkodom ilyesmiről, nem megszabott taktika vagy elgondolás szerint várom vagy nem várom el, hogy fizessék a fogyasztásom. ha fizetik jó, ha nem, hát nem tudom mi van, olyan még nem volt. a fiú barátaim is csak nagyon ritkán és nehezen engedik, hogy a következő kört álljam.
18:03
32
Jun
22
ismeretlen válaszaLadyGray írására:
Nekem addig az volt a negatív csúcs, mikor leszáll a csaj a buszról, puszi-puszi, jaj de örülünk neki, hogy eljött a másik, végre találkozunk, és kb úgy a 6. kérdése: ,,Na, és te mennyi lóvét hoztál?" :D:D

Mondom wtf?

Volt nálam kb egy tízes, de csak annyit feleltem: ,,Buszra oda-vissza, meg apró a vécés néninek."

Nem vette a lapot...
19:35
33
Jun
22
ismeretlen válasza írására:
*eddig
19:37
34
Jun
22
ismeretlen válaszachloe írására:
,,ha fizetik jó, ha nem, hát nem tudom mi van, olyan még nem volt. a fiú barátaim is csak nagyon ritkán és nehezen engedik, hogy a következő kört álljam."

Mondjuk így könnyű:D
19:41
35
Jun
22
Lunabunny válasza írására:
facepalm :D Ne keverjük ide ezt a kérdést szerintem. :D
19:55
36
Jun
22
Lunabunny válasza írására:
Hát én nem arra gondoltam, hogy az egész buszt előre kell engedni. Ez egy kirívó eset, és kurvára nem volt fair, de ne ebből indulj ki szerintem.
19:59
37
Jun
22
Lunabunny válaszaLadyGray írására:
Hát ez volt a legjobb amit tehettél szerintem. Nem biztos, hogy az a legjobb stratégia egy randin, ha elkezdi mesélni, hogy ő mennyit csalódott a nőkben (és ezért te sem érdemelsz egy fagyit se). :S Mintha én az első randin sírnám el, hogy minden faszi köcsög, és úgyis mind átbasz. :D
20:02
38
Jun
22
Lunabunny válasza írására:
Hát igen, ez WTF! :D Bázz... Kérdezhette volna azt is, hogy "Na akkor meghívsz kajálni, ugye?" Dzsízösz! :D
20:04
39
Jun
22
ismeretlen válasza írására:
"De suttyomban azért néha megeresztettek egy-két gyilkos tekintetet az ellenőrök felé..."
ne suttyomban, ne néha, és ne tekintetet... :-)
20:04
40
Jun
22
ismeretlen válaszaLunabunny írására:
"Mintha én az első randin sírnám el, hogy minden faszi köcsög, és úgyis mind átbasz. :D"
ezt nem is "sírhatnád el" mert nyilvánvaló, hogy nem igaz! :-)
20:06
41
Jun
22
Bumblebee válasza írására:
Hál'iste' :)
21:09
42
Jun
22
ismeretlen válaszaBumblebee írására:
:) ugyehogy!?
22:35
43
Jun
22
Lunabunny válasza írására:
Hát én nem is tennék ilyet, de tutira vannak ilyen nők.
23:22
44
Jun
23
ismeretlen válaszaLunabunny írására:
vannak hát :-) sőt... a nők döntő hányadának sajátságos viszonyulása van az igazsághoz!
07:36
45
Jun
23
ismeretlen válaszaLunabunny írására:
Pedig poén:D HA két mő megy randizni, vajon fele-fele arányban fizetnek, vagy az egyikük ,,férfi lesz", vagy egyszerűen csak elszaladnak az étteremből?:D:D
08:16
46
Jun
23
ismeretlen válaszaLunabunny írására:
4 embert engedtem előrre a saját, a sorban elfoglalt helyemhez képest (pontosabban segítettem nekik felszállni), vagyis nem az egész buszt . Továbbá, a felszállás 3 ajtón is zajlott.

(Egyébként is, hogy engedhetném előrre az egész buszt, hogy felszálljon saját magába??:D:D:D)
08:20
47
Jun
23
ismeretlen válasza írására:
Hát sajnos ez nem járható út.

Az jegyellenőr -sajnos- (törvény által) védett állatfaja az ellenőröknek. Pedig egyáltalán nem ritka, és a veszélyzetetettségét is csak magának köszönheti.
08:24
48
Jun
23
ismeretlen válasza írására:
nem járható? érdekes nálam működött :)
10:52
49
Jun
23
Lunabunny válasza írására:
Az egyikük "férfi" nagy valószínűséggel. Náluk is megvannak a szerepek.
11:04
50
Jun
23
Lunabunny válasza írására:
És miután felszálltál ott állt melletted az ellenőr, és kérte a jegyedet, mielőtt kilyukasztottad volna?
11:05
51
Jun
23
ismeretlen válasza írására:
Kinyírtad az ellenőrt?

(Hova ástad el a buszon?)
12:46
52
Jun
23
ismeretlen válaszaLunabunny írására:
Biztos az a ,,férfi", amék az Oldspice-zot használja...xD

Building Kick!...xD
12:47
53
Jun
23
ismeretlen válaszaLunabunny írására:
Nem. Felsegítettem a néniket meg a babakocsis nőt, azán elindult a busz, (innentől már kigúvadt szemmel lesett az ellenőr) elővettem a jegyet a pénztárcámból, (végignézte ahogy) kilyukasztottam, aztán diadalittasan kihúzta magát, elővette a karszalagját, komótosan fölvette (én meg közbe néztem h ez most mi a faszt akar), aztán pedig közölte velem, hogy mivel a jármű elindulása, és a jegyellenőrzés megkezdése után lyukasztottam ki a jegyem -hozzáteszem, nem is láthattam, hogy ellenőrzés van, mert éppen másoknak segédkeztem-, ezért megbírságol...
12:52
54
Jun
23
ismeretlen válasza írására:
csak ráébresztettem, hogy igazából nem is akarja látni van-e jegyem! :-)
13:05
55
Jun
23
ismeretlen válasza írására:
Megmutattad neki a bérleted?:D:D
13:51
56
Jun
23
LadyGray válasza írására:
Aucs:D
15:02
57
Jun
23
LadyGray válaszaLunabunny írására:
Nem ö volt az egyetlen ilyen...XD A másik emlkezetes -aki börgerkingbe vitt és ez már sokat elárult rólaXD- aki egyszál kóla mellett, két órán keresztül fárasztott azzal, hogy a "Kláudíjja" mennyire lehúzta őt, meg hogy átverte....aztán (mivel nem volt több randink, nem is értem miért..:D)legközelebb már csak a Mónika showban láttam viszont, az említett Klaudiával szájkaratézott, és ott áldottam az eget, hogy nem randiztunk többet..XD
15:08
58
Jun
23
LadyGray írta:
De ez tényleg annyira érdekes. Fülpirítóan édes dolognak tartom, hogy ha elhalmoznak kedvességekkel /nem feltétlen pénzbe kerülő!/ egy randin, de csak akkor ha tetszik a srác. Ha nem tetszik, akkor úgyérzem ezzel akar megvenni és mindent megteszek, hogy a minimumra csökkentesem a "befektetését", mert nem lesz lefektetés...XD Első esetben királynőnek, másodikban kurvának érzem magam...pedig lényegében "ugyanaz" történik. Tök fura..
15:13
59
Jun
23
ismeretlen válaszaLadyGray írására:
,,Első esetben királynőnek, másodikban kurvának érzem magam...pedig lényegében "ugyanaz" történik. Tök fura.."

Lényegében igen. Viszont van egy lényeges különbség: az egyik esetben jól esik:)
16:00
60
Jun
23
LadyGray válasza írására:
..hátigen..:)
16:32
61
Jun
23
ismeretlen válaszaLadyGray írására:
Erre emlékszem, mikor leírtad részletesebben. Akkor is, most is az a véleményem, hogy milyen kár, hogy ilyen vége lett, pedig az eleje, olyan filmbe illő volt. :-(
21:19
62
Jun
24
Lunabunny válasza írására:
Hülye! :D
11:26
63
Jun
24
Lunabunny válasza írására:
Csodálatoss! :S Menjen a picsába az ilyen! Egyértelmű, hogy ez egy kirívó eset volt, sajnálom, hogy ez történt veled, de ugye nem gondolod komolyan, hogy a férfiak azért nem engedik előre a nőket a buszon, nehogy megbírságolják őket. Mert ugyebár eredetileg innen indultunk. És nem is feltétlen a buszon, mint helyszínen volt a lényeg, mondhattam volna mást is.
11:29
64
Jun
24
Lunabunny válasza írására:
Fú, de jó lett volna ha én is rá tudom ébreszteni valahogy a kallert a vonaton, hogy van matrica a diákomon. :S
11:30
65
Jun
24
Lunabunny válaszaLadyGray írására:
Jézusatyaúristen! Szerintem tök jó hogy én nem randizom. :D Sok mindentől megkímélem magam úgy érzem.
11:31
66
Jun
24
Lunabunny válaszaLadyGray írására:
Hát ez nálam úgy jelenik meg hogy hiába dicsér agyba főbe valaki, hogy milyen csodálatos és szép vagyok, ha nem tetszik akkor semmi hatása nincs. Az az igazi, ha olyan mondja, hogy szép vagyok, aki nekem is tetszik.
11:32
67
Jun
24
Lunabunny válasza írására:
Ja az volt az a buszos "utánfutós". :D
11:33
68
Jun
24
ismeretlen válaszaLunabunny írására:
Az eredményében volt kirívó eset.

De formájában nem.

Próbálj csak a postán -vagy bárhol máshol- egy jó hosszú sorban magad elé engedni valakit, puszta jóindulatból, kb a mögötted lévő 5-6 ember 5 másodpercen belül a véredet fogja kívánni, mert ELÉJÜK is odaengeded azt a valakit...udvariaskodni csak akkor lehet, ha mindenki tudja, és elfogadja az illemet.
19:19
69
Jun
24
Lunabunny válasza írására:
Még mindig nem egyről beszélünk.
21:28
70
Jun
25
ismeretlen válaszaLunabunny írására:
Ebből a szempontból tök mindegy, hogy egy nőt engedsz-e előre valahol, vagy bárki mást...
23:58
71
Jun
26
ismeretlen válaszaLunabunny írására:
Igen. :-D
16:28
72
Jun
26
Lunabunny válasza írására:
Melyik szempontból? A cikk női és férfi szerepekről szólt alapvetően. Én is ilyen szempontból próbáltam nézni az udvariassági formulákat. Te meg idős nénikkel, babakocsis anyukákkal, meg random postai sorbanállókkal példálózol. Az hogy egy nőt előreengedsz az ajtóban, az teljesen más szituáció, mint ha beengedsz magad elé a sorba valakit a postán. Más minőség egyszerűen. Ezért mondtam, hogy nem egyről beszélünk.
23:01
73
Jun
27
LadyGray válasza írására:
Igen, sajna ilyen az élet..:D
01:16
74
Jun
27
ismeretlen válaszaLunabunny írására:
,,A cikk női és férfi szerepekről szólt alapvetően. Én is ilyen szempontból próbáltam nézni az udvariassági formulákat."

,,Te meg idős nénikkel, babakocsis anyukákkal, meg random postai sorbanállókkal példálózol."

Az idős nénik és a babakocsis anyukák nem képezik részét a férfi és a női szerepek szempontjából nézett nők felé mutatott udvariasságra jogosult nőknek?:D

Egyébként, bármilyen random helyzettel példálózhatok, ha egy nő az alanya az általam mutatott udvariasságnak (felé vagyok udvarias), akkor udvariasság tekintetéből -férfi és a női szerepek tekintetében- ide tartozik.
16:58
75
Jun
27
Lunabunny válasza írására:
Nem. Ilyen esetekben nem női minőségükben vagy velük udvarias, hanem mert idősebb, meg mert anyuka. Ha egy nőt előreengedsz, vagy felsegíted a kabátját, az nem azért van, mert egyedül nem tudja megtenni, hanem mert ezzel "szimbolizálod", hogy te vagy a férfi, ő meg a nő. Ennél értelmesebben nem tudom elmagyarázni.
21:09
76
Jun
28
ismeretlen válaszaLunabunny írására:
,,Ilyen esetekben nem női minőségükben vagy velük udvarias, hanem mert idősebb, meg mert anyuka."

Számomra ők IS nők, a női minőségükben IS vagyok udvarias velük szemben ezen esetekben. Azonban, nállam az illető neme nem ,,perdöntő" szempont (lásd: lejjebb).

,,az nem azért van, mert egyedül nem tudja megtenni, hanem mert ezzel "szimbolizálod", hogy te vagy a férfi, ő meg a nő."

Erre én ám szarok, magasról.

Senkinek nem azért segítek, nem azért vagyok udvarias, hogy a ,,férfiségemet szimbolizáljam", meg hogy ,,ő a nő, én meg a férfi", hanem mert egyszerűen (eltérő mértékben) udvarias, segítőkész vagyok a számomra (eltérő mértékben) fontos emberekkel.

Udvariasság tekintetében számomra a nem a legutolsó szempont.

Ha téged előrreengedlek az ajtóban, azt nem azért teszem, mert nő vagy, hanem mert egy számomra fontos személy vagy.

,,Ennél értelmesebben nem tudom elmagyarázni."

Én igen. Kérdés, hogy szükség lesz-e rá?
13:27
77
Jun
28
Lunabunny válasza írására:
És akkor mi dönti el, hogy kivel vagy udvarias és kivel nem? Hiszen az utcán a járókelők feltételezem nem egytől egyig fontos személyek számodra. Tehát egy újonnan megismert nőt pl. nem engedsz előre az ajtóban, mert nem fontos neked, azt meg leszarod, hogy nő?
18:48
78
Jun
28
ismeretlen válaszaLunabunny írására:
,,Hiszen az utcán a járókelők feltételezem nem egytől egyig fontos személyek számodra."

Pedig azok. Az embertársaim. Bizonyos értelemben véve a testvéreim.

,,Tehát egy újonnan megismert nőt pl. nem engedsz előre az ajtóban, mert nem fontos neked, azt meg leszarod, hogy nő?"

Előre engedem, de elsősorban a fentiek miatt, és csak utolsó sorban amiatt, hogy nő.

Persze, benne van az ,,előrreengedésben" az is, hogy nő, de pl hiába nő egy nő, ha tolakszik, elvárja hogy még én is előreengedjem, ,,rájátszik a nőségére", azt a sor végére fogom küldeni.
21:37
79
Jun
28
Lunabunny válasza írására:
Akkor férfiakat is előreengedsz, mert az embertársaid?
22:27
80
Jun
29
ismeretlen válaszaLunabunny írására:
Adott esetben igen.
09:03
Felhasználónév:
Jelszó:
Hirdetés