Lélek

Főnökről jót vagy semmit

7916

Ma már erősen közhelyszámba megy az a kijelentés, hogy a különböző közösségi oldalak egyre nagyobb szerepet kapnak, ha álláskeresésről, karrierépítésről vagy épp –rombolásról van szó. Azt már nagyjából mindenki tudja, hogy a leendő munkaadók szinte azonnal lecsekkolják a jelentkezők profilját, így a nem igazán szalonképes fotók és posztok, illetve a profil és az önéletrajz ellentmondásai akár a nullára is redukálhatják a kevésbé elővigyázatos pályázók esélyeit. Ugyanígy egyre többen hangoztatják, hogy a közösségi oldalak lassanként kiszorítják a hagyományos álláskeresési módokat, ami egyáltalán nem tűnik utópisztikus elképzelésnek, ha figyelembe vesszük például a LinkedIn forgalmát és sikerét. Igaz, még csak 130 ezer magyar profil szerepel rajta, de tekintve, hogy a komolyabb cégek hr szakemberei rendszeresen elnézelődnek itt, várható, hogy jelentősen megugrik a regisztrálók száma. De ha már megvan az áhított állás, akkor is érdemes észben tartani, hogy a közösségi oldalakon tett megmozdulásaink nyilvánosak, így könnyen az állásunkba kerülhet egy-egy meggondolatlan lépés még akkor is, ha a főnök nem az ismerősünk. Kicsi ugyanis a világ, különösen, ha közösségi oldalakról van szó.

Időről időre olvashatunk olyan rémtörténeteket, melyek azt taglalják, hogy egy-egy alkalmazott pályafutása meggondolatlan közösségi akciója miatt tört ketté. Az egyik legnagyobb port felvert sztori az volt, amikor Virgin Atlantic Airlines tizenhárom alkalmazottjától vált meg, mert azok a Facebookon zajló eszmecseréjükben kritizálták a cég biztonsági előírásait, és cseppet sem hízelgő jelzőkkel illették az utasokat. A légitársaság persze gyorsan eltávolíttatta a presztízsromboló hozzászólásokat, ahogy az alkalmazottakat is, akik egészen a kirúgás pillanatáig humorosnak találták ténykedésüket. Nem járt jobban egy svájci bank munkatársa sem, aki azért vesztette el munkaadói bizalmát, mert betegszabadsága alatt rendszeresen felbukkant a közösségi portálokon, és olyan információkat osztott meg, amik arra engedtek következtetni, hogy egyáltalán nem beteg. A legextrémebb eset minden bizonnyal azzal a döntésképtelen brit esküdttel esett meg, aki kérdőívet tett közzé a Facebookon, hogy ismerősei segítségével határozzon a vádlott sorsáról. Nincs is ezzel semmi baj, csak épp azt nem vette számításba, hogy folyamatban lévő ügyről osztott meg titkos információkat. Gondolom, mindenki számára egyértelmű, hogy soha többet nem került ilyen nehéz döntés elé – legalábbis nem a bíróságon.

Elgondolkodtatóak ezek az esetek. Nem lehet ugyanis elintézni annyival, hogy szimpla ostobaságról van szó, hiszen túl gyakran történik meg és sokszor olyan emberekkel, akik egyáltalán nem ostobák. A magyarázat valahol ott lehet, hogy a közösségi médiát még mindig úgy kezeljük, mint a magánterületünk részét, ahol barátainknak, rokonainknak szánt privát információkat osztunk meg, épp ezért hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, hogy ma már semmi sem szabhat gátat az információáramlásnak. Épp ezért nem árt mindig észben tartani, hogy hiába magánemberként vagyunk jelen ezeken a fórumokon, a közölt információk biztosan nem maradnak meg abban a körben, amelynek eredetileg szántuk.

Nemcsak az okok elgondolkodtatóak azonban, hanem a következmények is. Az elrettentő példák ugyanis rendszerint külföldről származnak, aminek az az oka, hogy nálunk senkit nem lehet elbocsátani azért, mert valamelyik közösségi oldalon kritizálja a céget vagy a főnökét. Az internetes jogász szerint ugyanis ezeken az oldalakon mindenki magánemberként van jelen, és élhet a szabad véleménynyilvánítás jogával, épp ezért a munkaadónak nincs joga, hogy az onnan szerzett információkat felhasználja. Ha mégis megteszi, és a munkavállaló pert kezdeményez, szinte biztos, hogy a bíróság az ő javára fog dönteni. Persze, más a helyzet abban az esetben, ha valaki bizalmas céges információkat, üzleti titkokat posztol ki, hiszen az már bűncselekménynek számít.

Ezt az ellentmondásos helyzetet általában kétféle módon hidalják át a munkaadók. Egyrészt ha észlelik, hogy valaki lesújtó véleményének ad hangot a közösségi médiában, más okokra hivatkozva távolítják el a cégtől. Szabad véleménynyilvánítás ide vagy oda tehát, mindenképpen megüti a bokáját a meggondolatlanul posztoló. Másrészt egyre inkább elterjed, hogy a munkaszerződésben, a különféle belső szabályzatokban vagy épp az etikai kódexben szabályozzák az alkalmazottak webes tevékenységét, így elejét veszik a kínos incidenseknek. „Nálunk mindenkinek alá kell írnia egy nyilatkozatot, ami szabályozza, hogy mit tehetünk a közösségi portálokon. Nem rakhatunk ki például kompromittáló képet, nem csatlakozhatunk szélsőséges szervezetekhez, nem posztolhatunk ki céges információkat és nem nyilváníthatunk negatív véleményt a cégről.” – meséli multinál dolgozó alanyom.

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások