Lélek

16 év házasság szex nélkül

7912

Bárki találkozott Martinével és Chrisszel társaságban, biztos volt benne, hogy házasságuk nemcsak boldog, hanem fizikailag is tökéletesen beteljesült. Chris láthatóan büszkén jelent meg 24 évvel fiatalabb feleségével és folyamatosan flörtölt csinos asszonykájával. Izzott hát a levegő, így mindenki megnyugodott: boldogan élnek, míg meg nem halnak. Chris kifelé mutatott arca és privát személyisége azonban finoman szólva sem vágott egybe: 16 évnyi házasságuk alatt ugyanis egyszer sem szexeltek.

Martine 25 évesen házasodott össze Chrisszel, aki akkor már túl volt egy váláson, és két felnőtt gyerekkel valamint egy jól menő vállalkozással büszkélkedhetett. „20 évesen kezdtem Chris cégénél dolgozni, aki akkor még együtt élt a feleségével. Gyakran együtt ebédeltünk és sok időt töltöttünk együtt a munkahelyen kívül is. Lassacskán egymásba szerettünk és viszonyunk lett. Így visszatekintve már akkor is nagyon ritkán szexeltünk, de akkor még annak tulajdonítottam, hogy bűntudata van a félrelépése miatt. Elhessegettem a baljós gondolataimat, mert lenyűgözött a bölcsessége és a kifinomultsága.” – meséli Martine. A házasság után azonban minden megváltozott: Chris nem volt hajlandó többé szexelni a feleségével: mindenféle kifogásokkal állt elő, hogy hárítsa az együttléteket. „Minden megpróbáltam - csábítási technikákat, amikről olvastam, szexis fehérneműt, erotikus masszázst -, de semmi nem működött. Az elutasítása miatt értéktelennek és megalázottnak éreztem magam, folyton azt kérdeztem magamtól, miért nem akar szeretkezni velem. Azt gondoltam, biztosan nincs rendben velem valami. Az is eszembe jutott, hogy biztosan megcsal engem, de megesküdött, hogy nincs másik nő az életében.” Végül odáig jutottak, hogy a szex volt az utolsó dolog, amin járt az eszük és teljesen szexmentes házasságban éltek 16 éven át, egészen addig, míg Martine kilépett a kapcsolatból és elváltak. Súlyos árat fizetett azonban a sok évnyi önmegtartóztatásért, ugyanis hiába találkozott egy másik férfival, akivel normális szexuális életet él, kifutott az időből és nem lehet már gyereke, bármennyire is szeretne.

Öregember nem sportkocsi, intézhetnénk el egy legyintéssel az esetet, esetleg kezelhetjük speciális ügyként és rácsodálkozhatunk, hogy bírtak 16 évig élni egymás mellett úgy, hogy egy ujjal sem értek egymáshoz, a bátrabbak még a ritka nagy lúzer címkét is rájuk aggathatják – valószínűleg mindenkinek igaza van bizonyos szempontból. A helyzet azonban az, hogy távolról sem egyedi az eset. Egyes szexuálpszichológusok szerint ugyanis a párok 20 százaléka él teljesen szexmentes kapcsolatban. Történik mindez napjainkban, amikor minden lehetséges csatornán árad a szex. Enyhén szólva ellentmondásos helyzet, és felveti azt a kérdést is, hogy beszélhetünk-e egyáltalán párkapcsolatról abban az esetben, ha egyáltalán nem szexelnek egymással a felek.

Sok oka lehet annak, ha egy kapcsolat szexmentesen zajlik – mondja a pszichológus. Számos olyan pár van, akik 25-30 évnyi együttélés után úgy döntenek, hogy a szex nem működik már köztük. Számításba vesznek azonban egyéb tényezőket is, például a baráti társaságot, a biztonságot, az anyagiakat és a családot, amik miatt mégis megéri együtt maradni. Olyannyira megéri nekik, hogy ezért feláldozzák a szexuális életüket. Az érzelmi kötelék sokszor megmarad, és az intimitás sem veszik ki teljesen a kapcsolatból, csak más formát ölt: csókok és ölelés formájában megmaradhat, csak konkrét értelemben vett szex nincs. A másik lehetséges ok, hogy sok férfinak az ötvenes éveiben merevedési zavarai lesznek, ezért ha tartós kapcsolatban, házasságban él, gyakran választja a szex helyett az intimitás egyéb formáit. Chris esetében az történhetett, hogy új, fiatal felesége lett, és nem tudott az ágyban teljesíteni az elvárásoknak megfelelően, ezért inkább hárított ahelyett, hogy szembenézett volna a problémával.

Nem csak az elhidegülés és az idő vasfoga vethet azonban véget az önfeledt pásztoróráknak. Jól példázza ezt egy másik történet, amikor az anyaság és karrier jelentett akkora megterhelést egy nőnek, hogy nemcsak a szexet, hanem az intimitás minden formáját is kiszorította a házasságából: ő és a férje ugyanis azóta nem szexeltek, hogy megszületett a harmadik gyerekük – annak pedig három éve.

„A szülés nagyon komplikált volt, és utána fájdalmas lett volna a szex, ezért tartózkodtunk tőle. Amikor féléves lett a legkisebb gyerekünk, visszamentem dolgozni, és felvettünk egy dadát, aki velünk élt. Mivel a szomszéd szobában lakott, kényelmetlennek éreztük, hogy egy majdnem idegentől karnyújtásnyi távolságra szexeljünk, ezért továbbra sem tettük. Ráadásul a középső gyerekünk, aki most hat éves, szinte minden éjszaka átmászott az ágyunkba, így a férjem gyakran a kanapén aludt. Végül úgy döntött, hogy inkább átköltözik a gyerekszobába, hogy nyugodtabban tudjon pihenni. Őszintén szólva egyáltalán nem bántam, hogy így alakult a helyzet, ugyanis a munka és a három gyerek annyira kimerített, hogy a szex volt az utolsó dolog, amire vágytam.” – meséli. A férje persze kevésbé volt elégedett a helyzettel, így meglehetősen feszültté vált a kapcsolat, a vége pedig az lett, hogy mindenféle fizikai kontaktus megszűnt közöttük.

Bármi legyen is az ok, könnyű belecsúszni egy ilyen helyzetbe, kijönni azonban annál nehezebb, így állandósul a plátói kapcsolat, és hosszú évek is eltelhetnek, mire változás történik. Ez a változás azonban többnyire azt jelenti, hogy az egyik fél megelégeli a koplalást és továbbáll. „Most, hogy ilyen rossz a kapcsolatunk, még kevésbé tudom elképzelni magunkat romantikus szituációban. És az az igazság, hogy zavarban is lennék, ha szexelnem kellene a férjemmel. Régebben nem voltak gátlásaim, de a szülés óta sokat híztam és változott a testem, a férjem pedig már legalább egy éve nem látott meztelenül. Attól félek, hogy a szerelem végképp eltűnt a kapcsolatunkból és a válás felé haladunk, hiszen a szexmentes házasság nem házasság.” – osztja meg aggodalmait a már idézett nő. A pszichológus szerint még ilyen súlyos szituációban sincs veszve semmi és van esély az újrakezdésre. Két nagyon egyszerű szabályt javasolt minden hasonló cipőben járó párnak: nem szabad lemondani a kapcsolatról és el kell kezdeni beszélni a problémáról, méghozzá minél előbb és minél őszintébben.

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások