Lélek

Urald a káoszt!

7902

A zseni uralja a káoszt – tartja a mondás, de arra már nem tér ki, hogy milyen testi és lelki problémákat okoz neki ez a tevékenység. A gyakorlat azonban bebizonyította, hogy bizony ennek is vannak hátulütői, nem is csekélyek. Hogy miről van szó? Arról, hogy az evolúció csodájának köszönhetően sikeresen alkalmazkodtunk a nagyvárosi élethez, viszont a jelek szerint ezt az egészségünk bánja.

Adva van a stresszes, nagyvárosi környezet, amikor percenként milliónyi inger bombázza szét a szerencsétlen városlakó receptorait, ha akarja, ha nem. Súlyosbítja a helyzetet, hogy a túlélés alapszintje is megkívánja, hogy egyszerre ezerféle dologgal foglalkozzon, és legalább ennyire figyeljen. Mivel fejlett és rugalmas lényről van szó, alkalmazkodik a körülményekhez. Művészi szintre fejleszti azt a képességét, hogy átlássa és uralja a körülötte lévő káoszt: a milliónyi ingerből kiszűri a számára érdekeseket és képes ezernyi feladattal megbirkózni szinkronban, vagyis egészen máshogy működik a figyelme. Megnyugodhatunk tehát, minden rendben van, mégiscsak csodálatos lény az ember.

A helyzet azonban nem ilyen egyszerű, hiszen ahogy mindennek, ennek is ára van. A pszichológusok ugyanis felfigyeltek arra, hogy új embertípus, a káoszfüggő van kialakulóban.  Ez az embertípus teljesen elveszíti a talajt a lába alól, ha nem lőheti túl magát ingerekkel és nem pöröghet ezerrel. Épp ezért valósággal hajszolja az ingereket, kizárólag nyomás alatt képes működni és nem tud leállni akkor sem, ha megtehetné. Olyan hiperaktív személyiségek ők, akiket a nagyvárosi lét termelt ki.

Ez az attitűd persze begyűrűzik életük minden területére. Leglátványosabban a munkahelyen jelenik meg, hiszen ez a pörgés első számú terepe. Jó esély van rá, hogy ezek az emberek munkamániássá váljanak, de legalábbis túlhajtják magukat. „Nagyon sokat dolgoztam és állandó volt a nyomás rajtam. Az egyik kollégám felajánlotta, hogy segít, ezért néhány feladatot átadtam neki. Azt reméltük, hogy ezzel csökken a nyomás és nyugodtabb leszek, de legnagyobb meglepetésünkre nem ez történt. Nem találtam a helyem, nem tudtam mit kezdeni magammal, és sokkal rosszabbul éreztem magam, mint amikor állandóan dolgoztam.” – meséli egy harmincas évei elején járó nő.

Az emberi kapcsolatok területén ugyanúgy megjelenhetnek ezek a problémák, és itt legalább ilyen rombolóak, mint a munkahelyen. A szakemberek a hiperaktív nagyvárosi szülőkkel foglalkoznak a legtöbbet. Ők azok, akik mindenféle foglalkozásokra és különórákra beíratják a gyereküket, minden percüket beosztják és állandó rohanással telnek a napjaik, hogy minden teendőt kipipálhassanak. Az eredmény persze az lesz, hogy a gyereknek esélye sincs a klasszikus értelemben vett gyerekkora, teljesítménykényszere lesz, de ami a lényeg, kitermelődik a következő káoszfüggő generáció.

Kétségtelen, hogy ezek az emberek remekül megállják a helyüket, hiszen a nagyvárosi lét minden kihívásával megbirkóznak, a mérleg másik serpenyőjében azonban ott van a stressz, és mindaz, amit eredményez. Körükben ugyanis gyakoribb a magas vérnyomás, a cukorbetegség, az állandó fejfájás, a pajzsmirigyproblémák és a depresszió. Az alkalmazkodás tehát paradox módon önpusztítássá vált.

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások