Divat

Szerelmes színek

7901

A szerelem egyik legnagyobb közhelye, hogy az ellentétek vonzzák egymást. A másik, hogy a hasonló a hasonlót vonzza. Hogy melyik az igazabb, azt nem a mi feladatunk eldönteni. Abban viszont száz százalékig biztosak vagyunk, hogy a nyár egyik legéletigenlőbb trendjére mindkét állapítás igaz, a végeredmény viszont csöppet sem lesz közhelyes. Amiről szó van, az a color blocking, amelynek megkerestük az előzményeit is.

A 2011-es tavaszi-nyári szezon egyik legmarkánsabb trendje különleges, intenzív, vibráló színpárosításokról szól. A narancssárgával a ciklámen, a ciklámennel a zöld, a zölddel pedig a kék esett szerelembe, de egyik szín sem marad monogám. Ha olyanjuk van, akkor bevesznek társnak egy harmadikat, vagy felcserélik a párjukat. Mi ez, ha nem egy divatos színorgia?

Color blocking a kifutóról: Gucci, Jil Sander, Marc Jacobs

A color blockingban egyébként az a jó, hogy olcsón meg lehet úszni, bárki követheti minden erőfeszítés nélkül. A recept egyszerű: végy néhány ütős, harsány, izgalmas színt, lehetőleg olyanokat, amelyek kontrasztban vannak egymással, majd helyezd őket egy szetten belülre. Kell mondjuk egy citromsárga sort és egy ciklámen felső, és máris fashionista vagy. Ha harmóniára törekszel, akkor válaszd a színkörben egymás mellett álló harsány színeket. Ha szereted a feltűnést, akkor pedig mindenképp a komplementerekkel (a színkörben egymással szemben álló színekkel) kísérletezz.

Louis Vuitton, Nina Ricci, Marc Jacobs

Mivel a divatban minden visszatér, érdemes elidőzni az egymással összeeresztett színek múltjában is. Ugorjunk vissza röpke száz évet, és ismerkedjünk meg Sonia Delaunay munkáival, legalábbis vessünk rájuk egy pillantást. Az első világháború előtt alkotott festőnő ismertetőjegye az volt, hogy bátran, lázadó hangsúllyal egymás mellé passzintotta az egymással ellentétes, életigenlő színeket. A kísérletet szimultanizmusnak nevezte. Tulajdonképpen ebben ki is merül a mai color blocking trendre történő utalás, hiszen ő kis színfelületekkel dolgozott, míg a mai trend nagyobb színfelületeket feszít egymásnak.

Sonia Delaunay egy "színblokkoló" festménye és ő maga

Következő alanyunk az olasz származású Elsa Schiaparelli, aki szintén szívesen eresztette össze a színeket. Bár Coco Chanellel egy időben alkotott Párizsban, az 1930-as években a feltűnő ruhákat tervező kifejezetten feltűnő jelenség nevét ma mégis sokkal kevesebben ismerik, mint kortársáét. Tőle származnak királykék, búzasárga, jégkék, valamint a botrányos rózsaszín színelnevezések. Az egyik leghíresebb ruhadarab tőle egy Harlekin-mintás nemezkabát az 1939-es kollekciójából, amely szinte egy az egyben reflektál Man Ray Le Beau Temps című festményére és a mostani color blocking trendre is.

Elsa Schiaparelli kabátja, az inspirációként szolgáló festmény és a tervező

Az előbbiek csak a színek összeütköztetésében utalnak a mai color blockingra, de a színek sokkal kisebb és elaprózottabb felületen találkoznak. Nagy felületű, feltűnő színblokkokkal például Yves Saint-Laurent dolgozott, amikor megalkotta 1965-ös őszi Mondrian-kollekcióját. A tervező Piete Mondrian absztrakt festményeinek motívumait értelmezte újra csinos, dzsörzé miniruhák mintájaként. Az egyszerű szabású ruhák tökéletes felületei voltak a vastag, fekete határvonallal elválasztott színblokkoknak.

Festményből lett ruha (Yves Saint-Laurent)

Sokkal korábban is létezett olyan divat, amelyre szintén jellemző volt a nagy felületeken megjelenő, egymással ellentétes színek. Ehhez viszont egészen a 11. századig kell visszanyúlnunk, abban az időben alakult ki a mi-parti, azaz a „felemás” viselet. Amikor II. „Vörös” Ottó német-római császár feleségül vette a bizánci császár unokahúgát, a művelt Theophanu hercegnőt, aki nemcsak szellemi pezsgést hozott az udvarba, hanem a viseletei is nagy hatást gyakoroltak az ottani divatra. A bizánci viseletek izgalmas, élénk, életigenlő színei beszivárogtak az udvarba és állítólag nagy hatással voltak a mi-parti viselet kialakulására is.

Ősrégi színblokkok

A mi-parti először azt jelentette, hogy a nadrágok egyik szára ilyen, a másik szára olyan színű volt. Sokáig ezeket vígan lehetett cserélgetni is, hiszen a nadrágok csak két szárból álltak, nem voltak középen összevarrva. Csak akkor vált szükségessé az üleprész összeöltése, amikor annyira megrövidültek az ingek, hogy azok nem takarták többé az intim testtájakat. Itt jött a képbe a szeméremkupak. A nadrágszárak spontán színválasztása a 15. századra kész kódrendszerré alakult. Ráadásul egy idő után nemcsak a nadrágra korlátozódott a hosszanti irányban minél élénkebb és ellentétesebb színekkel felezett trend, hanem a felsőruházatra is. A mi-parti viselet valamikor a 17. század végén tűnt el a divatból, de a mai napig visszaköszön például a cirkuszi bohócok kosztümjén, és ha valaki udvari bolondot szeretne rajzolni, akkor is valami hasonló ruhát alkot neki.

Louis Vuitton (2011 tavasz-nyár) és Lacoste (2010-2011 ősz-tél)

Szerencsére idén senki nem néz bohócnak azért, ha egymásra kiabáló, rikító színekbe bújunk. Szóval, hajrá, lehet papagájkodni, éljen a color blocking!

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások