Művészetet az irodába!

Kíméletlenül csupasz, rideg falak. Barátságtalan, régivágású bútorokkal felszerelt tárgyaló. Puritán, a szellemi munkát csöppet sem inspiráló légtér. Valami ilyesmi ugrik be sokunknak akkor, amikor az átlagos irodai környezetre gondolunk. Na jó, ne legyünk ennyire szigorúak, hiszen vannak olyan helyek, ahol nem csak ez jellemző. A legtöbb kivételtől eltekintve reprodukciók vagy természetfotók lógnak a falakon – mondja Klementz Kata, a Bring the Art Home (BAH) vándorkiállítás egyik kitalálója. Pedig a mozgalmas, sokszínű, újszerű művészeti alkotások nemcsak az ott dolgozóknak okoznak vizuális felfrissülést, hanem az ügyfelek számára is pozitív az üzenetük. Hogy mi is a BAH-program, miért jó a művésznek és az irodáknak, milyen további előnyük származik néhány kortárs alkotásból, ennek jártunk utána.

Fotó: Loffice

„Nekem az a célom, hogy otthonokba kerüljenek a képeim és boldoggá tegyék az ott lakókat” – mondja Szabó Gábor, amikor a Loffice-ban találkozunk, hogy a Bring the Art Home programról beszélgessünk. Neki nem az a célja, hogy nagy, kortárs galériákba bekerülhessen, hogy például a Műcsarnok, vagy a Ludwig Múzeum az ő képeit vásárolja meg magángyűjteménye számára. “Viszont az otthonuk falán az én képeimet szeretnék látni az emberek. Gyerekkorom óta festek, nem igazán tudom konkrétan szavakba foglalni, hogy miért csinálom, hiszen nem ebből élek. Mégis, e nélkül nem tudom elképzelni a mindennapjaimat. Azt a réteget keresem meg, akiknek a képeim megmagyarázhatatlan okból kifolyólag, egyszerűen csak tetszenek. Valószínűleg azért ragad sokakat magával a munkám, mert egy olyan kalandvilágot ábrázolok, ami kiszakítja az embereket a megszokottból és a játékos képi összefüggések felfedezésére csábítja őket.

Fotó: Loffice

Hogy minél több emberhez el tudjanak jutni Gábor munkái, menedzselésre van szüksége. Két évvel ezelőtt indították el a Klementz nővérek a pályakezdő művészek piaci integrációját segítő BAH-programot. Mint minden nagy ötletet, ezt is a véletlen hívta életre: amikor kész lett az első Loffice coworking iroda, a falak élettel teli színeket kívántak, és ekkor jött a képbe a belső tér kialakításáért felelős Szupernova Design Csoport, amelynek Szabó Gábor képzőművész is tagja. “Művész barátaink válogatott munkáiból csináltuk első tárlatainkat, melyek egyben dekorációs célzattal is bírtak. A Loffice-ba betérve – akár munka, tárgyalás, könyvbemutató vagy rendezvény alkalmával – mindenkinek nagyon tetszett a látvány. Rájöttünk, hogy jól működik az egész, és közben szerveződött egy olyan kézműves kör is, akiket lehetett mozgósítani. Akkor gondoltunk arra, hogy ha itt ilyen jól működik a dolog, akkor miért ne vigyük el a képeket más irodákba is” – mesélt a kezdetekről Gábor. Az indulás óta nagyon felduzzadt a művészkör, idén 53 művész adta be jelentkezését az áprilisban, kurátorok és műértők segítségével megrendezett Portfolio Review elnevezésű művészeti seregszemlére, és azóta is folyamatosan érkeznek a pályamunkák. „Már most csináltam egy 2012-es mappát, ahova gyűjtöm a portfóliókat” – mondja Kata.

„Kitaláltuk, hogy idén már ne mi, laikus műkedvelők, hanem egy avatott szakmai zsűri válassza ki azokat a művészeket, akiknek alkotásai a különböző irodákba, a tárlatokat befogadó intézményekbe utaznak. Így állt össze a Winkler Nóra, Aknai Katalin, Fenyvesi Áron és Nemes Attila alkotta kvartett. Az előzsűrizés alkalmával 12, végül az erős felhozatal miatt 6 kategóriában 9 művet választottak ki.” Ezen művészek tárlatai utaznak irodáról irodára, amelyek az előző évtől eltérően most már nemcsak befogadják a képeket, hanem egyet kötelesek közülük meg is vásárolni. A képekből származó minimális bevétel ugyanis tovább ösztönzi a művészeket arra, hogy alkossanak.

Klementz Kata, Winkler Nóra és Aknai Katalin (Fotó: Loffice)

Vásárlás egyébként eddig is volt, de Szabó Gábor szerint nem egyértelmű, hogy egy adott iroda vagy cég dolgozói közül kerülnek-e ki a vevők. „Ez úgy működik, mint amikor jót teszel egy emberrel, nem biztos, hogy az az ember adja vissza a jót, hanem valaki más. Szerintem itt is valahogy így működik a rendszer. Nem pont azok fognak vásárolni, akik az adott helyen dolgoznak. Volt olyan, hogy a kiállítóhely irodai dolgozói szerettek volna venni egy olyan képet, ami a Loffice-ban volt kiállítva, nem pedig olyat, ami akkor és ott lógott a falán a saját tárlata alkalmával. Volt olyan eset is, aki vásárolt egy festményt, bár nem az adott cégnél dolgozott, csak a lányok invitálására odament a megnyitóra és megtetszett neki a mű.”

Aki ezek alapján úgy érzi, a Klementz nővérek kvázi modern mecénásközvetítőként működnek, az nem téved sokat. „Mi úgy szoktuk meghatározni, hogy a Loffice coworking – tehát maga a coworking tevékenység – mögött a pályakezdő munkavállalók, kezdő vállalkozó fiatalok és szabadúszók erőteljes támogatása áll a sok ingyenes tréningünkkel, kulturális programunkkal és az egész napos kapcsolatteremtő és közösségépítő folyamattal, amit végzünk. Ezt a támogatói tevékenységet a művészekre is átültettük. Amit csinálunk, az alapjában véve egy mecénási tevékenység és művészeti menedzsment egyszerre. A pályakezdőket így próbáljuk közelebb hozni a tényleges vásárlórétegükhöz és elősegíteni piaci integrációjukat. Egy irodában ugyanis nagyobb esély van arra, hogy megtalálja a művészt a vásárló.”

Fotó: Loffice

Kata szerint az emberek is kezdenek rájönni arra, hogy milyen értéket képvisel egy-egy műalkotás a falukon. Vannak olyan irodák, ahol ez dekorációs elem, de vannak, akiknek befektetési lehetőség is. Sőt, állítása szerint a partnerkommunikációt is javítja. Ha ugyanis egy ügyfél belép egy olyan helyre, ahol színvonalas alkotások találhatók a falakon, az már önmagában egy nagy pozitívum és ez alapján ítéli meg a cég színvonalát is. „Idén már nagy cégek is jelentkeztek, hogy szeretnének részt venni a művészeti programban. A tárlatot befogadó nyilatkozatot leadott irodák között van többek között a Strabag, a Holcim, az Espell fordítóiroda, a Republic of Art reklámügynökség, az Oppenheim ügyvédi iroda, a Pátria Nyomda. A cégeknek csupán annyit kellett megjelölniük, hogy mikor szeretnének tárlatot és melyik művésztől.”

Az Espell fordítóiroda legközelebb 2011 júniusában szervez a BAH-programhoz kapcsolódó kiállítást. Bán Miklós, az Espell ügyvezető igazgatója még a BAH elindulása előtt megtapasztalta, milyen az, amikor egy műalkotás kerül irodai környezetbe. „Néhány évvel ezelőtt megvettem Benczúr Emese Brighten your mind című installációját, s mivel ez a munka nagyobb teret kívánt, bevittem az irodánkba. Ez egy olyan mű vagy munka, amelyhez mindenkinek hirtelen viszonya lett, és ha kölcsönkérik egy kiállításra, mindenkinek hiányzik. Így derült ki, hogy a munkatársaimat is érdekli a mai vizualitás, nekem pedig állandó, érdekes feladat lett ennek a képviselete” – mondja. Azért tetszett meg neki a Klementz lányok kezdeményezése, „mert valami teljesen újba fogtak, nem minden kockázat nélkül, amennyiben tényleg fiatal, pályájuk elején járó, felfedezésre váró művészekkel dolgoznak együtt.”

Szerinte az idei felhozatal elég vegyes volt. „Meglepett a nyertes művek konformizmusa, de a portfóliókból kihalászható néhány nagyon izgalmas dolog, amelyekből most egy kurátor rendez kiállítást az Espellben. Szívesen támogatom egyébként vásárlással és bemutatkozási lehetőséggel a fiatalokat, mégis inkább az érdekel, hogy milyen minden nap együtt lenni ezekkel a munkákkal.”