Közösség

Ludas Matyi, a főgonosz

7856

Mindenki látta a Ludas Matyi klasszikus rajzfilmváltozatát, ugye? Elég baj, mert így nem marad senki, aki csak olvasta Fazekas Mihály eredetijét és nem „rontotta meg” a feldolgozás úgynevezett mondanivalója. Amely mondanivaló persze egyértelmű: az ész, a kitartás és a türelem mindig győz a tekintélyelvű nyers erő, a zsarnokság felett. A fiút igazságtalanul megverik, elkobozzák ludait és függetlenül attól, hogy ettől nem törik derékba az élete, bosszút esküszik, pusztán erkölcsi alapon, majd több éves tanulással, kemény munkával háromszor adja vissza Döbrögi jussát. A jó győz, a gonosz megkapja méltó büntetését és így tovább.

Pedig pont, hogy nem. Ha valakinek van ideje, próbálja meg kitörölni a fejéből a rajzfilm által betáplált felállást, és olvassa el az eredeti, eposzformában, de szerencsére nem eposzi terjedelemben megírt mesét. Egy-másfél óra az egész. Próbálja az eseményeket két lépés távolságból szemlélni és kritikusan hozzáállni a szereplők tetteihez, motivációihoz. Mit is látunk? Egy elkényeztetett, lusta parasztfiút, aki mindent akar, csak dolgozni nem. Hosszas unszolásra végül elviszi a ludakat eladni, hogy a földesúr – igazságtalanul, de az akkori törvények szerint jogosan – elkobozza őket, s miután Matyi nem tanúsított kellő alázatot, még meg is vereti.

A fiút a bosszúvágy serkenti munkára: lelép, szó nélkül otthagyja idős anyját és lépésről lépésre elkezdi ellehetetleníteni Döbrögi uralmát. A végén, a harmadik verésnél már rég nem arról van szó, hogy kiegyenlítse a számlát, helyre tegye a zsarnokot és igazságot szolgáltasson immár nem csak magának, hanem a népnek is: tiszta erőből félholtra veri a földesurat ország-világ előtt, majd elhagyja a helyszínt. A minieposz záró képe: a helyiek sírva kísérik kastélyába haldokló, vérző urukat. Fazekas Mihály nem volt csúcskategóriás író, inkább egy korrekt iparosember, de nem véletlen, hogy ez az erdélyi, ki tudja, honnan átszivárgott mese mégis az ő neve alatt maradt fenn. Nem csak ravasz katona volt, hanem agyafúrt mesélő is, az elnyomó földesúr és a lázadó parasztfiú, azaz Dávid és Góliát történetébe ügyesen szőtte bele saját tekintélyelvű, szabálykövető világképét. Ebben pedig Döbrögi a szigorú, zsarnoki eszközöktől sem visszariadó földesúr mégiscsak fenntartott egy működő, sőt virágzó gazdaságot, amelyet sikeresen aláásott egy önjelölt terrorista.

A rajzfilm készítői természetesen kötelességtudóan a szocialista ideológiára hangolták a sztorit: a nép gyermeke az egyenlőség és bajtársiasság jegyében felkelést szít egy idejétmúlt berendezkedéshez ragaszkodó hatalom ellen. Ha másért nem, hát azért tanulságos mindez, mert láthatjuk, mennyire mulandó és relatív az erkölcs kérdése. Az irodalomtörténet másik kedvenc példája egyébként Hamlet; a címszereplőről ugyanis egy élelmes kutató levezette, hogy miért ő a darab főgonosza. Az okok hasonlóak: megölte ugyan az apját megmérgező Claudiust, csakhogy saját magát (a trónörököst) és mindenki mást is maga körül. Mellesleg káoszba taszította Dániát, hiszen sok mindent el lehet mondani a „gonosz” Claudiusról, de az kiderül a darabból, hogy első osztályú uralkodó.

Nem is kell azonban Angliába (Dániába) mennünk a „problémás” esetekért: a magyar mesehősök ugyanis – ha úgy vesszük – lopnak, csalnak, ölnek, amikor csak akarják. A Kincskereső kisködmön hőseit gyerekmunkára kényszerítik, bántalmazzák – mindez azonban teljesen beleillik a korabeli tanyavilág viszonyai közé. Érthető volt Toldi dühe, azonosulunk is vele lelkesen, de mégiscsak gondatlanságból (esetleg felindultságból?) elkövetett emberölésről volt szó, amikor elhajította a malomkövet. Kukorica Jancsi pedig az igazság nevében gondolkodás nélkül lemészárolt egy csapat zsiványt. Petőfi meséjében hősként áll odébb, ma több éves, hatalmas médiaérdeklődéssel kísért bírósági eljárás és valódi életfogytiglan várna rá.

Tehát semmi sem olyan egyszerű, mint amilyennek látszik – ezzel a felkiáltással szerkesztették meg a Csíny vagy bűn? - A magyar irodalom tetthelyei című kötetet, amely a klasszikus történetekben előforduló, jogilag minimum „aggályos” eseteket tárgyalja. A könyv egyébként, bármilyen faramuci is a címe, kisiskolásoknak szól. Jövőre ugyanis elindul a kötelező iskolai hittan- és erkölcstanképzés, ahol is a tanároknak keményen meg kell húzniuk a vonalakat erkölcs és erkölcstelenség, igazság és igazságtalanság, jog és jogtalanság között. (Legyünk optimisták és feltételezzük, hogy ők maguk tisztában vannak ezekkel és képesek lesznek megértetni a diákokkal, miért nem vesszük el a másik uzsonnáját.)

A magyarok imádják az egyszerű történeteket. Összecsap a jó és a gonosz, általában az utóbbi nyer, az istenadta nép pedig háborog emiatt. Ha a többségünk képtelen elszakadni ettől a szemléletmódtól, hát legalább a gyerekeket ideje lenne rávezetni arra, hogy semmi sem ilyen egyszerű: minden sztorinak ezer oldala és még több szempontja van, kőkemény erkölcsi tartás és határozottság kell tehát ahhoz, hogy tudjuk, hova kell állnunk és mit kell tennünk.

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások