Szépség

Neked szexi a hónaljad?

7777

Kevés olyan nő van, aki, ha megkérdezik tőle, melyik testrészét tartja a legszebbnek, a hónaljáról kezd szuperlatívuszokban beszélni. Pedig ez a testtáj eddig kiaknázatlan területe volt a szépségiparnak. A a rendben tartására eddig elég volt többhavonta egy dezodornyi és néhány gyantacsíknyi vagy borotványi összeget áldozni, abba most súlyos összegeket fektethetünk az egyik legeldugottabb testrész szexivé tételébe. Na, de miért is van erre szükség?

Bizony egy szép hónaljtól szexisebbnek is érezhetjük magunkat – legalábbis az egyik kozmetikai óriáscég felmérése szerint ezt mondja a megkérdezett nők 77 százaléka. Az eredményt azóta több reklámblog is hülyeségnek kiáltotta ki, de azért van a dolognak némi igazságtartalma. Hiszen ki ne csekkolná tusolás alatt nap mint nap, hogy kell-e szőrtelenítenie? Nap közben azért ellenőrizzük, hogy nem-e túrósodott be a dezodorunk, vagy úgy általában, hogy mennyire izzadtunk bele a felsőbe. Ha valamelyik bekövetkezik, akkor egészen addig szörnyen érezzük magunkat, amíg nem jutunk el egy olyan helyre, ahol pótolhatjuk a hiányosságokat vagy orvosolhatjuk a fennálló problémát. De az, hogy a szép hónaljtól szexinek is kellene érezzük magunkat… Nos, ebben azért nem vagyunk olyan biztosak.

Kate Moss sima és szexi hónalja a Liu Jo 2011-es tavaszi-nyári kampányában.

Pedig a sima és szexi hónalj lassan, de biztosan belép a mágikus, telt ajkak, a végtelen hosszúságú szempillák, a feszes és narancsligetektől mentes bőr és a gyönyörű dekoltázs kasztjába. Erről egyébként már megint a gonosz média tehet, amely sem a magazinok képein, sem a reklámfotókon nem tűri a természetes hónaljakat, és ha teheti – és miért ne tehetné – azonnal kezelésbe veszi. Úgy tűnik, egy hónaljat sokkal jobban retusálnak, mint bármely egyéb testrészt. Annyi sima, hájacskák és barázdák nélküli egyenhónalj ugyanis biztosan nem létezik, mint amilyen a különböző korú modelleknek van. Bár az is lehet, hogy ez genetikusan kódolt modelltulajdonság?

Michael Stars kampány

Talán nem véletlen, hogy ezen felbuzdulva egy másik kozmetikai cég is szeretné meglovagolni a szexi hónaljra igényt tartó fogyasztókat. Állításuk szerint az általuk megkérdezett nők többsége nem tartja szépnek a többnyire nem is látszó testrészét. A cég persze öt napon belül szebb hónaljat ígér. Na, de mégis milyen az a szebb hónalj? És most tényleg kezdjük magam frusztráltan érezni, ha a szőrtelenségen és a finom illaton túl nem érdekel, hogy a hónaljunk esztétikai élményt nyújt-e mások számára vagy sem?

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások