Mi ez?

Elkorcsosulunk!

7734

Nyomulhatunk repülő autókkal, irthatjuk egymást lézerfegyverekkel, építhetünk mesterséges intelligenciát, a jövőben játszódó filmekben az egész világon csak egyvalami ugyanolyan: mi magunk. Az ember valahogy nem akar változni, bármennyire is távoli jövőbe helyezik a cselekményt az írók. Pedig köztudott, hogy kívül-belül egyre másabb alakot öltünk, generációról generációra egy kicsit új formát ad nekünk az evolúció, amelyre mi is ráteszünk néhány (pontosabban nagyon sok) lapáttal. Az nagyjából köztudott, hogy a mai ember magasabb, mint a középkori, és persze a fogai is fehérebbek, de hogy pontosan mit jelent mindez, azt csak napjainkban kezdték feltárni.

A Nobel-díjas Robert W. Fogel és csapata korokon át tanulmányozta az embert mint biológiai lényt a technológiai és a társadalmi változások tükrében. Elsősorban a nyugati világ érdekelte őket, mégpedig háromszáz évre visszamenőleg. A tizennyolcadik század elején indultak be ugyanis azok a folyamatok, amelyek a gyors és látványos változást katalizálták: az ember többet alakult háromszáz év alatt, mint az elmúlt évezredekben összesen, azaz bőven beelőztük a Darwin által kijelölt ütemet.

Változott a méretünk, az alakunk és a várható életkorunk is. 150 éve egy átlagos amerikai férfi 45, ma 75 évig él. A franciák a forradalom óta másfélszeresükre híztak, a norvégok pedig 250 év alatt nagyjából 13 centit nőttek. A fő hajtóerő természetesen a technológiai fejlődés és ezen keresztül az emberi pszichében végbemenő változás: az élet kényelmesebb, biztonságosabb, azaz egyszerűen „merünk” nagyobbra nőni, ahogy a házikedvencként született macska is láthatóan hosszabb és testesebb, mint kóbor kollégája. Az emberi történelem legnagyobb „eseménye” nyilvánvalóan az egészségügyi ellátórendszer fejlődése. Úgy számolják, a mai eszközök és módszerek nélkül Amerika népessége a mostani fele lenne, azaz, ha kimaradnának az orvostudomány vívmányai, az egy világháborúnyi pusztításnál is több áldozattal járna.

A tudósok eddig hallatlan alapossággal összedolgozták a már ismert számokat (népesség, súly, testméret, élettartam, életszínvonal, munkahelyi produktivitás, étkezés, gazdasági mutatók). Bonyolult és összetett grafikonokkal, táblázatokban ismertették az összefüggéseket egy-egy közösség technológiai fejlődése és az ember változása közt. Az ebből kibontakozó elmélet ennek ellenére pofonegyszerű: ha jól él és táplálkozik a kismama, illetve születés után csecsemője is, az hatással lesz a következő generációra, csak nem éppen úgy, ahogy szeretnénk. Minél jobban, kényelmesebben és biztonságosabban élünk, minél jobban vigyázunk magunkra és gyerekünkre, ő annál inkább ki lesz téve a környezeti ártalmaknak, betegségeknek. A következő generáció tehát mérhetően gyengébb lesz, mint a mostani, az ő gyerekeik pedig még gyengébbek és így tovább – ez a nyugati világ sötét jövőképe.

Mindez a 19. század vége óta zajlik, amikor is a technológia kiszabadította az emberiséget a 22-es csapdájából: a farmokon a gazdák és a dolgozók kemény munkájába került, hogy kitermeljék az ételt, amitől menet közben megerősödtek, ám a kellő mennyiséget csak akkor tudták kitermelni, ha eleve elég erősek voltak. Az iparosodás tehát elhozta a szinte kimeríthetetlen éléskamrák korát. Mindez azonban mit sem ért a kellő egészségügyi rendszer nélkül. Termelhetünk bármennyi és bármennyire minőségi ételt, semmibe vész az erőfeszítés, ha nem tudjuk megfékezni a betegségeket. A vízkészletet védeni, tisztítani kell, gondoskodni kell a csatornázásról, a lakosság tagjait rá kell venni, hogy mossanak kezet, a kórházaknak sterilnek kell lenniük, megfelelő karanténlehetőségekkel – amíg ezek nem voltak meg, addig általában nem is kezdett el nőni egy-egy közösség átlagmagassága.

Az összefüggés egyébként eléggé egyértelműnek látszik a magasság és az életszínvonal (egészségügy, táplálkozás) között, azaz ez utóbbi fejlődésével generációról generációra növünk. Van azonban valami, amit még a Nobel-díjas Fogel sem vett figyelembe, amikor évtizedekkel ezelőtt belefogott a kutatásba: az, hogy az egészségre leginkább veszélyes tényező éppen az étkeztetési „túlkínálat” lesz. A nyugati világ átlagos polgára végtelen mennyiségű ételhez hozzájuthat, ha spórolni akar, nem a mennyiségen, hanem a minőségen spórol, ha pedig mégsem, még akkor sem biztos, hogy megvan a kellő öntudat és elszántság, hogy egészségesen éljen. Ma már tehát nem a szennyezett vizek és a kezet nem mosó orvosok jelentenek veszélyt ránk, hanem mi saját magunkra, pontosabban ereinkre és szívünkre.

Ettől függetlenül Mr. Fogel bizakodva tekint a jövőbe: az emberi test hihetetlen rugalmas és alkalmazkodó, az pedig biztos, hogy az élet ezentúl is hosszabbodik, akárcsak mi magunk.

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások