Lélek

Vétkeztem!

7726

„Egyik este a barátaimmal többet ittunk a kelleténél, és hazafelé menet betörtünk néhány ablakot. Amikor kijózanodtam, rettenetesen éreztem magam, és azóta is mardos a bűntudat.” Az idézet nem egy rendőrségi jegyzőkönyvből származik, hanem egy olyan internetes fórumról, ami az online gyónásra és bűnbánatra szakosodott. A szolgáltatásra rendkívül nagy az igény, ugyanis sokan hordoznak sötét vagy kevésbé sötét, de annál nyomasztóbb titkokat, amiktől szabadulnának. Épp ezért egyre szaporodnak az olyan fórumok, amik lehetőséget biztosítanak arra, hogy a felhasználók világgá posztolhassák kisebb-nagyobb bűneiket úgy, hogy nevük és egyéb adataik titokban maradnak.

Nem véletlen a vallásgyakorlással kapcsolatos analógia, ugyanis ezek a portálok ugyanolyan pszichológiai elvek alapján működnek, mint a gyónás a katolikusoknál. A bűn ugyanis belülről pusztít, ezért mindenki szabadulna tőle, a következményektől azonban a legtöbbünk tart. A gyónás egy olyan teret biztosít, ahol a bűnös lélek megszabadulhat a belső tehertől, és némi ima fejében feloldozást nyerhet. Tehetségesebb papok még a terapeuta szerepét is betöltik, és jó tanácsokkal, bölcs útmutatással is szolgálnak az eltévelyedett lélek számára. Mindezt persze úgy, hogy köti őket a gyónási titok, így a lebukás esélye gyakorlatilag nulla, a megkönnyebbülés viszont teljes. De mit tegyen az, aki nem egy gyóntatófülke félhomályában szeretne megszabadulni vétkeitől? Nos, az kiposztolhatja névtelenül, az eredmény gyakorlatilag ugyanaz, sőt. Az online térben ugyanis az identitás egészen másképp működik, mint szemtől szemben, így sokkal könnyebb bevallani olyan tetteinket, amikre nem vagyunk büszkék.

És hogy miért nem valamelyik bizalmas barátjuknak, esetleg magának a sértettnek számolnak be tetteikről a felhasználók? Ennek számos oka van, és sokszor maguk is megindokolják, hogy miért választották az online bűnbánatot. „Sok pénzt vesztettem a részvényeimen, de nem tudom rávenni magam, hogy bevalljam a feleségemnek, mert tudom, hogy kiborulna. Ezért úgy döntöttem, hogy feltöltöm a bűnöm a netre.” – írja egy férfi. Egy fiatal nő a félrelépésével nem tud szembenézni: „Párkapcsolatban élek, de nem tudom lezárni a kapcsolatom az exemmel. Ahelyett, hogy bevallanám a páromnak vagy elmesélném valamelyik barátomnak, inkább kiírom magamból itt, a neten.” A fentebb már idézett garázda fiú pedig így magyarázza döntését: „Ha nyíltan bevallanám, biztos, hogy ujjal mutogatnának rám és egy életre megbélyegeznének.” Az okok, azt hiszem, ennyiből is láthatók: a legfontosabb az anonimitás. Sokuknak nehezére esik szembenézni a sértettel, és nyíltan bevallani, hogy mit tettek. Ugyanilyen fontos az is, hogy legtöbbjük fél a tettei következményeitől. Attól, hogy elítélik, megbélyegzik, elhagyják, és ki tudja még, mi mindent zúdít a fejére, ha nyíltan előáll a kínos vallomással. Könnyebb hát az online térbe kiáltani a bűnöket és ilyen módon letenni a súlyos terhet.

Felelőtlenek? Gyengék?  Könnyű efféle címkéket ragasztani ezekre az emberekre, és nem is teljesen alaptalan, ha ezt tesszük. Valóban erkölcsileg kifogásolható a probléma ilyen jellegű kezelése, de azért ne hamarkodjuk el az ítéletet. Egyáltalán nem biztos ugyanis, hogy ez a történet vége. „Ezek az emberek félnek mások reakcióitól és tetteik következményeitől, ezért igyekeznek kivonulni a helyzetből. Mivel nincs tétje egy ilyen online vallomásnak, könnyen elképzelhető, hogy ezzel elintézettnek tekintik a problémát és lezárják az ügyet. De az is lehet, hogy átmenetileg megkönnyebbülnek, enyhül a szorongásuk, és ezzel lehetőséget biztosítanak maguknak, hogy gondolkodjanak egy jobb megoldáson. Személyfüggő, hogy ki mit kezd egy ilyen lehetőséggel.” – mondja a pszichológus.

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások