Kiben bízol?

„Idegenekkel nagyon bizalmatlan vagyok. Általános bizalmatlanság vesz körül a világban, ami zavar és természetellenesnek érzem, de úgy érzem, nem engedhetem meg magamnak, hogy bízzak idegenekben.” – mondja egyik riportalanyom, amikor a bizalomról érdeklődöm. Jól megragadja a helyzet ellentmondásait, hiszen az emberi társadalom alapvetően a bizalomra épül, ami nélkül működésképtelen volna, mégis úgy tűnik, egyre inkább visszaszorul az intim szférába, és nem engedhetjük meg magunknak a jóhiszeműséget. Lehet, hogy az általános paranoia a jövő?

A bizalom képessége velünk születik. Úgy tűnik, evolúciósan erre vagyunk kódolva. Még hormon is kapcsolható hozzá, mégpedig az oxitocin, ami általánosságban a kötődésért felelős. Több kísérletben is bizonyították, hogy szerepe van a bizalom kialakulásában is: idegenek között is képes bizonyos fokú kötődést létrehozni olyan módon, hogy befolyásolja az agyi félelemközpontot. Ugyanígy a bizalommal kapcsolatos, hogy minden emberbe hihetetlenül finom és jól működő hazugságradar van beépítve, ami egészen apró jelekből, tudattalan szinten képes kiszűrni, ha félrevezetnek minket. Általában csak azt érezzük, hogy valami nincs rendben az illetővel, és meg is szólal azonnal a vészcsengő, nem fogunk bizalmat szavazni neki.

Elég jól el vagyunk tehát látva a bizalom kiépítéséhez és teszteléséhez szükséges eszközökkel már születésünk pillanatában, és ahogy fejlődünk, velünk fejlődik ez a rendszer is. Hogy milyen irányba fejlődik, azt sok más dologhoz hasonlóan az anyánkkal való kapcsolat határozza meg, másrészt pedig az, hogy hányszor és milyen módon vernek át minket életünk során. Szükség is van minderre, hiszen magányos dzsungelharcosként képtelenek lennénk a túlélésre; az emberi társadalom együttműködésre és ebből adódóan bizalomra épül. Pontosabban épülne, hiszen egyre inkább úgy tűnik, hogy nem működik a rendszer.

Azok a személyek, akiket megkérdeztem, szinte kivétel nélkül arról számoltak be, hogy nagyon bizalmatlanok idegenekkel, és csak néhány olyan ember van – barátok, esetleg családtagok –, akikben feltétlenül megbíznak. „Nagyon kevés olyan ember van, akiben feltétlenül megbízom. Tulajdonképpen két ilyen barátom van. Nagyon kemény helyzetekben bebizonyosodott, hogy lehet rájuk számítani, és képesek annyira önzetlenek lenni, mint senki más.” – mondja az egyik megkérdezett. Olyan is van, aki több szintű védelmi rendszert dolgozott ki: „Nagyon kevés emberben bízom. Úgy szelektálok, hogy bizonyos témakörökben bízom meg emberekben. Ezzel elértem azt, hogy akiben teljesen bízom, abban még nem csalódtam.”

A bizalmatlanság oka általában a csalódás: „Alapvetően bizalmatlan vagyok, bár ezt sokan nem látják rajtam. Bárkivel elbeszélgetek, de bizalmas dolgokról nagyon kevés emberrel osztom meg a gondolataimat. Főként azokban bízom meg, akikkel már az érzéseimről is beszélgetek, számomra ez a vízválasztó. Összesen három olyan barátom van, akikre mindig számíthatok, bennük feltétlenül megbízom, és ez kölcsönös. Sokat csalódtam már emberekben ilyen téren.” – meséli egy másik alany.

Adódik hát a kérdés, hogy hol került porszem a rendszerbe. Minden bizonnyal szerepe van annak, hogy azok a hagyományos közösségek, melyekben működött a bizalom, megszűntek, így az átverésnek már nincs igazán tétje. Gondoljunk csak bele: korábban a csalót elűzték a törzsből, száműzték a faluból, vagy más módon iktatták ki a közösségből, ami számára sok esetben a halálos ítélettel volt egyenlő. Kétszer is meggondolta hát, hogy átver-e valakit. Ma egy nagyvárosban, ahol sokszor a szomszédunkat sem ismerjük, szinte egyáltalán nincs következménye, ha valaki visszaél a másik bizalmával. Ha súlyos dolgot követ el és nincs szerencséje, lecsap rá az igazságszolgáltatás, de egyébként büntetlenül megússza, így semmi sem tartja vissza, hogy rendszeresen megtegye, ha úgy kívánja az érdeke.

Ugyanígy komoly szerepe van az általános bizalmatlanságban az intézményesült átverésnek. Ott vannak mindjárt a média és a reklámok egyre rafináltabb marketingeszközei, hogy egyéb, professzionális átverésre szakosodott körökről már ne is beszéljünk. Ez a fajta megtévesztés nem személyhez kötődik, ami azt eredményezi, hogy nem működnek az evolúciós eszközeink, másrészt pedig olyan megfoghatatlan és indirekt módszereket alkalmaz, ami általános bizalmatlanságot szül. Ezt pedig átfordítjuk az emberekre is, és csak azoknak fogunk bizalmat szavazni, akik kiállják a próbát a legkeményebb helyzetekben is.