Mi ez?

A csúfítás művészete

7670

Van a csúnya graffiti, illetve a falfirkászközösség által is megvetett szignók (tagek). Van aztán a szép graffiti, ami a street art része. Van a legális és az illegális graffiti, az előbbi vagy legálfalakra, vagy egyenesen a galériákba készül, az utóbbi pedig mindenhova máshova. És van Banksy, az utóbbi évtizedek leginkább felkavaró utcai alkotója, aki ez mind egyszerre. Senki sem látta, senki sem tudja, ki ő, hogy néz ki, ahogy azt sem, hogy most akkor művészet-e, amit csinál – ez pedig már önmagában is művészi teljesítmény. Nincs más, csak a művei, az esztétáknak tehát nélkülözniük kell az életrajzi adatokat, a művek mögött álló arcot és persze a közös borozást a megnyitókon. Ügyel rá, hogy ha meg kell jelennie, azt csak álarcban vagy símaszkban tegye.

Banksy műveit nézve egyértelmű, hogy az, aki érvényes és releváns dolgokat szeretne mutatni és mondani, az nem úszhatja meg politizálás, állásfoglalás nélkül. Banksy mellett nevetségesnek tűnnek az elit, fehér falú galériák művészei, akik önmagukat, saját lelki rezdüléseiket fejtegetik projektről projektre. Banksy mocskos, vicces, sokkoló és annyi benne az igazság, amennyi csak egy falra ráfér - van persze, hogy azok a falak nem is olyan nagyok. Fő eszköze a stencil, néha egészen meglepően realisták a falra fújt sablonok, de gyakran firkál gyerekrajzstílusban, épít, fest, mostanában pedig filmet rendezett.

Banksy természetesen nincs egyedül. Ez persze azt is jelenti, hogy azt sem tudjuk, egy emberről beszélünk-e, de azt is, hogy nem előzmények nélkül, a semmiből érkezett, illetve vannak még, akik hasonló alkotásokat hagynak maguk után. Nem azért figyelemre méltó, mert feltalált valamit, hanem mert a lehető legnagyobb következetességgel és elszántsággal viszi végig programját. Ennek során nem csak emberek millióit kavarja fel nap mint nap, miközben elhaladnak tűzfalakra, házfalakra, sikátorokba, kerítésekre, lámpaoszlopokra applikált alkotásai mellett, hanem felküzdötte magát az elitbe, a már említett galériavilágba. „A rossz művészek imitálnak, a nagy művészek lopnak.” – áll a híres Picasso-idézet egy általa készített márványtáblán. Picasso nevét természetesen áthúzta és odaírta sajátját, ezzel az ars poeticával elhelyezve magát az úgynevezett nagy művészek sorában. Mindezt úgy, hogy alkotásait rendre eltakarítják a szigorú közterület-fenntartás jegyében.

Egész ügynökségek foglalkoznak azzal, hogy értékesítsék a graffitiket, a műalkotás elszállítása pedig már az árverés nyertesének a dolga. Egy számára rendezett kiállításon állatokra festett, szigorúan az egészségükre nem káros anyagokkal. (Egy állatvédő azért odaláncolta magát, biztos, ami biztos.) Előszeretettel értelmezi át (egyesek szerint szentségteleníti meg) a klasszikusokat: Monet vízililiomos taván szemét és bevásárlókocsi tükröződik, Edward Hopper Nighthawks című képének szereplői pedig „valójában” egy meztelen, zászlóba csavart focihuligánt néznek. 2004-ben a tömegbe szórt (szóratott) egy csomó saját gyártású tízfontost, amelyen a királynő fejét Dianáéra cserélte ki, a Bank of England feliratot pedig szerénytelenül Banksy of Englandre. Ezeket később kétszáz fontért árulták az eBayen.

A gyűjtők és a sztárok teljesen rákattantak. Viktória királynőt leszbikusként ábrázolta, ezt a képet Christina Aquilera vette meg 25 ezer fontért. Kate Mosst Warhol stílusában festette meg, ez a sorozat a profi becsüsök árazásához képest ötszörös összegért kelt el. Nem is folytatjuk a több tucatnyi popkultúrára épített, iszonyatos összegekért elkelt művek sorolását. A rekord egyébként 288 ezer font volt – a piaci ár húszszorosa. Természetesen nem mulasztja el építeni saját legendáját sem. Üzeneteiből egy egész kis hőstörténet áll össze: a nyolcvanas-kilencvenes évek fordulóján a bristoli underground oszlopos tagja volt, szabad kézzel fújt, ám egyszer, a rendőrség elől bujkálva észrevett egy falra stencilezett számot. Ennek hatására váltott át erre a technikára, innentől kezdve pedig sokkal gyorsabban dolgozott, azaz sokkal több grafikát hagyott maga után.

Banksy figurái jellegzetes, jelképszerű alakok, hagyományos környezetükből kiragadva. A megfeszített Jézus bevásárlókosarakkal, csókolózó, virággal futkosó rendőrök, kövér, boldog turistákat cipelő, alultáplált riksásfiú, majmok a parlamentben, Dávid mint öngyilkos merénylő. Művészeti kiáltványa egy ideig olvasható volt weboldalán: ez egy fiktív katonatiszt naplójának részlete volt, amelyben azt írja le, hogyan szállítanak a Bergen-Belsen-i koncentrációs tábor lakóinak felszabadításuk alkalmából egy rakomány rúzst, hogy így legalább részben visszanyerjék emberi mivoltukat. Antikapitalista, antifasiszta, anarchista, nihilista és ki tudja, még milyen –ista, amit rá lehet aggatni a művekre és a mögöttük álló maszkos arcra.

Legutóbb Oscarra jelölték talányos és rafinált dokumentumfilmje, az Exit Through The Gift Shop kapcsán. Azt nyilatkozta, nem szereti ezeket a ceremóniákat, a legutóbbi aranyra festett, meztelen ember a lakásában ő maga volt, de most kivételt tesz: ha megnyeri, meglepetésműsorral készül. Aztán gyorsan telegraffitizte Los Angelest. Az Oscar és az ominózus produkció elmaradt. Justin Timberlake azonban nem hagyta ki a ziccert: miközben a legjobb rajzfilmnek járó díjat prezentálta, megjegyezte, hogy bizony ő Banksy.

Apropó: hogy kicsoda Banksy, azt eddig csak elmosódott fotók, ipari kamerák felvételei és egy-két állítólagos ismerős nyilatkozata alapján találgatták. Elképzelhető, hogy Robin Gunningham áll a maszk mögött, aki 1973-ban született és állítólag korán megmutatkozott „elképesztő művészi tehetsége”. Ezt a felvetést azóta is rendre felkapják még a bulvárlapok is – a Banksy-jelenség ugyanis már rég nem csak művészeti, illetve közterület-tisztitási kérdés.  Valószínűleg persze addig jó, amíg nem derül ki – oda lenne a varázs.

Azt azért tegyük hozzá, hogy a hivatásos kritikusok szimpla vandalizmusnak tartják, amit csinál, a jelek szerint azonban ez nem szegi kedvét, sőt. Charlie Brooker tévés író és szintén polgárpukkasztó műsorvezető pedig éppen a hatásvadászatot kérte rajta számon: „munkássága borzongatóan okosnak tűnik az idióták szemében”. A vicces az, hogy éppen Banksy az, aki akkor ostorozza az idiotizmust és a felszínességet, amikor csak teheti. Utálja a reklámokat - írta nemrég. Magához vonzza ugyanis a tehetséges, ötletekkel teli fiatalokat, a maradékból pedig önimádó és unalmas művész lesz. Még sosem beszélt senki ennyit és mondott ilyen keveset - panaszkodik. Hogy ő maga e képlet melyik felébe tartozik, azt mindenki döntse el maga.

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások