Étel+Ital

Rozmaring: több mint fűszer (X)

7658

Halak, vadak, szószok, növényi ecetek, gyomorerősítés, görcsoldás… a rozmaringról sokaknak a felsoroltak jutnak eszébe. Ám a rozmaring valami egészen mást is jelent, a kulináris világban jártasak számára egy rangos kitüntetéssel is összekapcsolódik a magyar konyha kedvelt fűszernövénye.

Rozmaring Díj

A fent említett elismerés a Rozmaring Díj, melyet 2006-ban alapított a Magyar Turizmus Zrt., és olyan vendéglátóhelyeknek ítélhető oda, melyek a Virágos Magyarországért környezetszépítő versenybe benevezett településeken találhatók, és nívós éttermi kínálatuk mellett rendezett környezettel, igényes, különleges virág- és dísznövény dekorációval várják a vendégeiket.

A Zila Kávéház és Étterem is a díjazottak között

A Rozmaring Díj egyik különlegessége, hogy nem országos szinten, hanem turisztikai régiónként kerül kiosztásra. A 2010-es nyertesek ez év március 3-án, az Utazás Kiállítás megnyitóján vehették át a díjakat. Köztük volt a Zila Kávéház és Étterem is, mint a Budapest-Közép-Dunavidék régió nyertese.

A Zila Tortaformákat feltaláló, és ezzel az Év Gasztronómusa címet is elnyerő Zila László cukrászmester és családja által üzemeltetett Zila Kávéház és Étterem ízlésesen berendezett, hangulatos cukrászda, kávéház, étterem részlegekkel, valamint egy hatalmas terasszal várja vendégeit, akár egy szelet sütemény melletti baráti beszélgetés, akár vállalati, családi rendezvények apropóján térnek be.

A kerthelyiségben óriási gesztenyefák árnyéka, az étteremben pedig üvegtetős Télikert, illetve egy Platánkert – közepén monumentális, élő platánfával – gondoskodik arról, hogy a vendégek a béke szigetén érezzék magukat az itt töltött idő alatt. Szó szerint harmóniában a természettel, ami tökéletesen beleillik a Rozmaring Díj azon filozófiájába is, hogy egy igazán nívós vendéglátóhelynek nem csak az ott felszolgált gasztronómiai csodákra kell nagy gondot fordítania, hanem a környezetre is, melyben felszolgálják azokat.

A kávéházról bővebben itt, a tortaformákról pedig itt tájékozódhattok.

Kapcsolódó cikkek: