Divat

A cipőkészítés nem nőknek való

7594

Alaposan föl kell kötnie a gatyáját annak, aki előzetesen a Google Maps-en tájékozódva szeretné megtalálni a Trenntre Shoe Design székhelyét. A Maps ugyanis valamiért néhány megállóval távolabb navigálja az érdeklődőt. Pedig nagy kár lenne, ha a lelkes cipőrajongók nem találnának oda az Üllői úti lakásban rejlő bemutatóterembe és műhelybe, ahol Galicza Eszter azon dolgozik, hogy félcipői, sarui és szandáljai minél több női lábról köszönjenek vissza. Meg persze azon is, hogy rácáfoljon a régi mesterek előítéleteire.

„Te lány vagy! Soha nem fogsz tudni cipőt készíteni!” – nagyjából minden cipészmester így fogadta Esztert, akit cipőszenvedélye addig sodort, hogy nemcsak viselni, hanem csinálni is szerette volna a szebbnél szebb lábbeliket. Korán megtanult varrni, de a kezdeti lelkesedésből készített övtáskák és táskák nem kötötték le sokáig. A cipők viszont annál inkább. Volt olyan, hogy szabályosan felboncoltak egy-egy kiszanált cipőt, és hosszasan tanulmányozták annak anatómiai felépítését. „Kíváncsiak voltunk, hogy az istenbe készül, hogyan lehet összerakni. A Wampon találkoztam először olyan emberekkel, akik cipőket készítettek. Azt gondoltam, hogy ha ők meg tudják csinálni, akkor én is.” Eszter sok elutasítás után végül talált egy olyan mestert, aki nagyon kedves volt, és megengedte, hogy nézze, ahogy dolgozik. „Amikor ott ültem mellette hetekig és ő még mindig csak javított, akkor inkább kerestem tovább. Végül Kiskunfélegyházán találtam egy tündéri, nyugdíjas cipészmestert a húgom egyik ismerősén keresztül. Nagyon laza bácsi, aki tudja kezelni, hogy lökött vagyok, és biztat azzal, hogy szép lassan csak megtanulok mindent. Rendszeresen járok hozzá, most éppen a magas sarkút tanulom” – meséli a filmesztétika szakos hallgatóból lett cipőkészítő, akinek cseppet sem hiányzik a művészeti iskola.

Galicza Eszter (Fotó: Neményi Márton)

„Áldom az eget, hogy nem vagyok hivatalosan tervező vagy nem tanultam annak. Nem vagyok jó viszonyban az iskolákkal, és nem vagyok benne biztos, hogy ha egy rendes helyen kezdtem volna ezt tanulni, akkor is ennyire élvezném. Itthon nem arra mennek rá, hogy szeresd, amit csinálsz. Nem hiányzik, hogy valaki a fejemre üljön, és azt mondja, hogy nem vagyok elég jó. Ötletekben abszolút nincs hiányom, a marketingben pedig a wamposok segítenek, ráadásul szerintem senki nem tudja megmondani a tutit” – mondja Eszter, aki szerint a marketing a legnehezebb része a munkájának. Aztán bevallja, hogy azért a talpcsiszoló gép használata sem egy leányálom. A bemutatóterem melletti műhelyszobában tényleg elrettentően hat a két súlyos szerszám (a csiszoló és a préselő), amelyet a tervező felszámolt cipészműhelyekből szerzett be.

A gépek persze csak a sokadik lépés, ha a cipőkészítés folyamatát nézzük. Első a szabásminta. Bár léteznek szabásmintakönyvek, Eszter ebben is a maga útját járja. „Fogok egy kaptafát és az egészet beborítom olyan ragasztócsíkdarabokkal, amivel a festők vagy grafikusok rögzítik a rajzlapot a rajztáblára. Miután kitaláltam, kézzel rárajzolom a varrásvonalakat, utána ezek mentén levágom a ragacsot a kaptafáról, ráfektetem egy papírra, körberajzolom, és kész a szabásminta. Lehet hagyományos módszerrel is szabásmintát szerkeszteni, de az durva geometria, és elszöszölsz vele egy napot is. Ezzel a módszerrel viszont megvagyok két óra alatt és sokkal pontosabb, mint a szerkesztés. Ha megvannak a felsőrész elemei, akkor díszítem, majd összevarrom őket. A kész felsőrészt utána ráhúzom a kaptafára, aminek az aljára rászögelem a formatalpat. Ezután rá kell ragasztani a sarokrészt és a talpat.” Itt jön a képbe a préselőgép, amely olyan nyomást fejt ki, hogy valósággal összeolvadnak a rétegek. A talp nem végleges állapotban még kicsit nagyobb, mint amilyennek lennie kell, ezért körbe kell csiszolni. „A csiszológép a másik mumus, lelkileg fél napig készülök, mielőtt leülök mellé. Szerencsére van egy srác, aki néha feljön és segít ebben. Utána már csak a patent vagy a fűző kell, majd a talpbélés, és kész is.”

Még több Trenntre cipő a galériában!

Közben megbeszéljük, hogy a varrott cipő persze tartósabb, de a Trenntre cipők készítője szerint az nagyon durva fizikai munka, amit szerinte soha az életben nem fog tudni megcsinálni. Szerencsére nem is akar, mert sokkal jobban szereti a ragasztott cipőket. „Az tetszik, ha a cipő finom, keskeny. Régen faszegecsekkel erősítették a felsőrészt a talphoz, de az nagyon ősi módszer, és az akkori mestereknek nem volt ilyen szuper ragasztójuk.” Ahhoz képest, hogy a cipészmesterek szerint a cipőkészítés nem női munka, Eszter a munkáival sorra rácáfol erre. Nem csak ő. Azt meséli, hogy nemrég folytatott egy keresést a neten, és ahhoz képest, hogy mekkora város Budapest és hogy öt éve senkit sem tudott volna mondani, most kapásból vagy nyolc cipőtervezőt fel tudna sorolni.

A slágertermék nála mégsem a cipők. Az általa készített karkötők és övek sokkal jobban fogynak. „A kézzel készített cipővel szemben kicsit bizonytalanok az emberek. Ha viszont beleszeretnek a karkötőbe vagy az övbe, akkor általában pár hónap múlva visszajönnek cipőért is.” Mivel az elején elsősorban az ismerősök és az ismerősök ismerősei vettek cipőket, Eszter így könnyebben utána tudott járni annak is, hogyan viselkedik egy-egy cipő, mennyire bírja a strapát, min kell javítani. Ha valami baj lenne vele, akkor sincs probléma, hiszen egyéves garanciát vállal rájuk. „Az egyik ismerősöm két évvel ezelőtt vette meg az egyik első cipőmet. Már két nyarat végigfesztiválozott benne. Amikor megcsináltam, nem gondoltam volna, hogy két év után is úgy fog kinézni, mint egy cipő és egy harmadik nyarat is el lehet benne kezdeni.”

Nézegess képeket a műhelyről! (Fotó: Neményi Márton)

Bár még csak néhány hónapja működik a vállalkozás nagyobb intenzitással, a távlati célok már megvannak. Eszter egyik ismerőse Londonban próbálja értékesíteni a cipőket különböző dizájnboltokban, természetesen a műhelyt és a bemutatótermet is szeretnék tökéletesre fejleszteni. „Kéthetente rendezünk egy úgynevezett „Zsizsergés” elnevezésű műhelyvásárt, ahol 10 százalék kedvezményt adunk. (A legközelebbi április 1-jén lesz – a szerk.) Jó lenne majd egy jól menő bolt is! Nem hátrány, ha van egy utcára nyíló üzleted, mert most, aki nem tud rólunk, annak esélye sincs, hogy beforduljon ide. Persze ezek tervek, egyelőre adok fél év-évet, hogy beinduljon a dolog. Egyelőre már az is nagyon nagy élmény, amikor a Wampon csak közelednek a standhoz, de már akkor hallom, hogy azt mondják: „Nézd, ezek Trenntre cipők!”. Na, az hatalmas flash!”

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások