Közösség

Baráttól kölcsönkérni ér?

7522

A pénz és a sírás kéz a kézben járnak. Akinek nincs pénze, azért sír, akinek van, azért, mert nem elég, vagy fél, hogy kevesebb lesz. Akinek pedig épp elég van, az azért sír, mert fogalma nincs, lesz-e holnap is.  És ha az ember ez utóbbinál tart, akkor eszébe juthat: ha tényleg megszorulna vagy hirtelen valamilyen váratlan kiadás tépázná meg a precízen vezetett havi költségvetést, akkor kitől kérne kölcsön?

Többeknél, ahogy nálam is, az első helyen a családtagok szerepelnek. Szülőktől, nagyitól pénzt kérni és utána nekik tartozni még mindig kényelmesebb, sokkal kevésbé ciki további haladékot kérni és kevesebb konfliktussal jár, mint ha, teszem azt, a barátaimnak vagy a pasimnak tartoznék. Míg a családi kasszából vett kölcsön számomra teljesen természetes, a másik kettőt pedig nem szeretném kipróbálni, mások szerint nincs semmi rendkívüli az utóbbi két megoldásban sem.

Vegyük most a barátságot! Vajon mennyire igaz a mondás, "ha el akarsz veszíteni egy barátot, adj neki kölcsön"? Addig rendben van, hogy a barátok mindig ott vannak, ha az embernek szüksége van rájuk, meghallgatnak, támaszt jelentenek, segítséget kérhetünk tőlük, ha bajban vagyunk és viszont. De vajon ugyanez igaz akkor is, ha pénzről van szó? Nálam ott kezdődik a dolog, hogy míg a támogatást, a segítségnyújtást adok-kapok módon tudom garantálni, anyagi helyzetemből adódóan nem tudnék például hosszú távon nagyobb összeget kölcsönadni senkinek – a barátaimnak sem. Márpedig nem szívesen kérek olyat, amit én nem tudok teljesíteni. Másrészről pedig tartom magam ahhoz, hogy a baráti kölcsönökkel vigyázni kell, mert a fenti mondásnak minden bizonnyal van némi valóságalapja.

Barátnak tartozni – akármire is kellett a pénz – kellemetlen érzés. Akárhányszor felhív vagy akárhányszor találkoztok, mindig mocorog az agyadban a gondolat, hogy tartozol neki. "Vajon most azért hív, hogy figyelmeztessen?" Vannak, akik lazán kezelik a dolgot, és lehet tudni róluk, hogy nem csinálnak ügyet a kölcsönből, de vannak olyanok, akik akarva-akaratlanul éreztetik veled valamilyen módon, hogy az adósuk vagy. Nem is biztos, hogy beszólnak, de az ember gyomra egyből görcsbe rándul, ha a társaságukban egy kicsit drágább kaját vagy italt rendel. Olyankor szúrós tekintetüktől elvörösödő füllel és fura gombóccal a torkában fizeti ki a számlát, hiszen meg sem engedhetné magának, hiszen kölcsönkért! És valahol igazuk is van azoknak, akik csúnyán néznek ilyenkor, hiszen az ő pénzükről van szó, amit feltehetőleg nem azért adtak kölcsön, hogy a barátjuk egy görbe estét csapjon.

Valószínűleg nem ússza meg senki egy baráti szemöldökráncolással, ha tényleg nagy összegről van szó. (Hogy kinek mi a nagy összeg, persze külön vita tárgya lehet.) Ha úgy ismerjük a barátunkat, mint akinek minden egyes forint higannyá változik a kezében, akkor lehetetlen jól dönteni: egy barát számára nem kérdés, hogy segítsen, egy vissza nem fizetett kölcsön viszont örökre megmérgezheti a kapcsolatot.

De miért ne lehetne ebben az esetben is valamiféle papírral rögzíteni a megállapodást? Ha a leendő házastársak házassági vagyonszerződést kötnek, akkor a barátok között ez érzelmileg is sokkal kevesebb fennakadást okozhat, és biztosítja mindkét felet, hogy igenis, itt valami komoly dologról van szó, amely fontos mindkét fél számára. Megsértődik a kölcsönért folyamodó fél, hogy ez nem is igazi barátság? Akkor valóban nem, ha a kölcsönért cserébe nem veszi figyelembe a másik érdekeidet. Egy ilyen megállapodással persze nem kell ügyvéd elé menni, elég csak két tanú hozzá. Le kell fektetni, hogy mennyi pénzről van szó, hogy mikor és milyen ütemben fizeti vissza az adós a kölcsönt. Ettől persze nem lesz könnyebb a dolog, de a hivatalos keretek sokszor segítenek, hogy lelkileg is átvészeljük az adós-barát és a kölcsönt adó barát helyzetét.

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások