Mi ez?

Hipsterek ideje

7500

Ha egy hipster olvassa most e sorokat, valószínűleg azt gondolja: „Hipster? Na ne. Ez annyira 2010.” Félig igaza van: az addig főleg marginális szubkultúraként élő jelenség ijesztő hirtelenséggel szaporodott el tavaly New Yorkban és hasonló kozmopolita helyeken, Magyarországon azonban csak ímmel-ámmal, részleteiben és a szokásos tragikus késéssel ütötte fel a fejét, így különösebben nem is szégyelljük magunkat, hogy csak most kezdjük boncolgatni a témát. A fenti idézet azonban arra is vonatkozik, hogy a hipster – az igazi hipster – minden előtt jár egy lépéssel: az aktuális zenék, filmek, kortárs irodalom és divat előtt, sőt még önmaga, azaz saját közössége, a hipsterek előtt is. A hipster sosem ismerné be, hogy hipster, ám örömmel konstatálja, ha így hivatkoznak rá az alatta álló nem-hipsterek.

Előre is elnézést kérünk, hiszen nagyon nehéz megmagyarázni egy cikknyi terjedelemben, miről is van szó, de ha megnéztek pár képet, sokkal jobban megérthetitek, mint tízezer leütésből. A hipster a két lábon járó fashion statement, egyszerre próbál utat mutatni eredeti stílus ügyében és felülemelkedni ezen az egész divatmánián. Fogyasztó, de megválogatja, mit fogyaszt és sosem néz, olvas, hallgat, vagy visel olyasmit, ami túlontúl népszerű. Minden a stílusról, a megjelenés által küldött üzenetről szól, az üzenet pedig: „Tudatosan és elszántan kutatjuk a forró témákat és elfogyasztjuk őket, még mielőtt a mainstream, azaz a plebs arctalan tömege felfedezi. Előre szelektálunk, szűrünk és feldolgozunk, és amire mi azt mondjuk: menő, az a menő, csakhogy akkor mi már keressük is az újat.”

Éppen ezért a retró ugyanolyan fontos, mint a cutting-edge divat: a lényeg, hogy ne legyen közkeletű. Válogathatnak a legdrágább designer cuccok közül, vagy éppen a turkálóból, sőt a nagymama szekrényéből – a legjobb esetben ezt a hármat keverik –, a felfedezett cuccok addig menők, amíg rájuk nem kerül a H&M-pecsét. Azaz felfedezhetik az Arafat-sálat, a kockás inget és a dorkót, abban a pillanatban, ahogy ezek megjelennek a földi halandók által is hozzáférhető boltok polcain – ahol is éppen azért jelennek meg, mert a New York-i hipsterek felfedezték –, érdektelenné válik az egész.

Ironikus, igaz? Éppen ez a lényeg, és ezért nem félünk, hogy holnap habzó szájú hipsterhordák érkeznek a szerkesztőség ablaka alá transzparensekkel, amelyeken a halálunkat kívánják. A hipsternek ugyanis az irónia a lételeme, ez mozgatja, ez motiválja minden választását. Kamionossapka a húszéves, ötvenkilós, irodalom szakos fiún? Woody Allen-szemüveg a reklámügynökség legmenőbb kreatívjának asszisztensnőjén (még úgy is, hogy a látása 20/20-as)? Gagyi turistapóló a tervezői kabát alá? Simán! Hiszen ez olyan ironikus! (Egy blogger nemrég felvetette: ez mind rendben van, de egyszer talán nekik is lesznek gyerekeik, ők pedig egyszer csak felfedezik majd azt a hatezer partifotót, amely anyuka és apuka hipsterfázisában készült, akkor pedig valahogy meg kell nekik magyarázni, miért történt mindez. Nem fog sikerülni.) Nézzük tehát végig röviden, milyen áldozatokat kell hozni a hipsterségért – azon túl természetesen, hogy soha, semmilyen körülmények között nem szabad beismerni, hogy ez egy tudatosan és nem ösztönből épített imázs.

Megkerülhetetlen a már említett vastagkeretes szemüveg. A drága darabokat felejtsük el, vagy műanyag fröccsöntött kínai, vagy a nagyszülőktől kölcsönzött vagy örökölt SZTK-vonal. Ha nincs baj a látásunkkal, jöhet a Kanye West által sikerre vitt „rolószemüveg”. A feszülős répafarmert sem ússzuk meg – ne is akarjuk. Akkor sem, ha ducik vagyunk. Annál ironikusabb. Cipőtémában van némi mozgásterünk: az alapértelmezett a dorkó (Tisza, esetleg Converse-féle Chuck Taylor), de ha ebből túl sokat látunk az utcán, poroljuk le nyugodtan gimis rappercipőnket. De ne túlzottan. Minél viseletesebb, annál menőbb. Férfiaknak elegánsan trimmelt bajusz vagy gigantikus szakáll. Ne érjük be félmegoldásokkal.

Kiegészítők: bicikliből fixi, cigarettából Dunhill, vagy egyéb elit márka, az eltökéltebb arcok pipáznak. Az igazi hipster Apple-megszállott, iPhone-nal és MacBookkal nyomul, az előbbi már csak azért is létszükséglet, mert ennek fényképezőjéhez lehet letölteni az elengedhetetlen vintage effektezőt, amely régies, kopottas színvilággal és Polaroid-kerettel látja el képeinket, amelyeket üstöllést oszthatunk is Fácsén. Itthon ennek persze némileg gátat szab a magyar pénztárca: a honi hipster ugyanis New York-i kollégáikkal ellentétben nem gazdag. A nagyvállalatokat egyébként utálja, de Steve Jobs Apple-vezér = A Férfi. Az idősödő vezérigazgató a maga hatvan kilójával, futócipőjével és fekete garbójával ugyanis minden hipsterség forrása.

Ha igazi hipster szeretnél lenni, ne feledd a következőket: Előző életedben (vagy akár ebben is) Brooklynban éltél. Megmagyarázhatatlanul vonzódsz az unikornisokhoz. Cinikus-ironikus stílusú blogot vezetsz a Tumblr szolgáltatón. Nem túl nagyszabású indie-bulikra jársz (Gumipop, esetleg Tesco Disco). Nem koncertekre, bulikra – még akkor is, ha élő zene megy. A zenei ízlésedet alapvetően a Pitchfork Media popkulturális portál ítéletei határozzák meg, ami elég kellemetlen, hiszen adott esetben le kell mondanod az általuk cikinek címkézett kedvenc együtteseidről, illetve néha hallgathatatlan, de mindenképpen túlhype-olt albumokat kell fogyasztanod. Jó, ha vega, vagy vegan vagy, de megúszhatod enélkül is: elég, ha mindenre valami egzotikus fűszert szórsz, amit lehetőleg csak te ismersz – és esetleg a városod indonéz kisebbsége – és amihez ragaszkodsz. Még a popcornra is.

Szóval, nem egyszerű. Kitartásra, szabadidőre és pénzre lesz szükséged és még így sem biztos, hogy sikerül – ha a többi hipster úgy dönt, egyszerűen nem vagy megfelelő alkat (kívül-belül), neked annyi. Persze dönthetsz úgy, hogy nem foglalkozol azzal, mit gondolnak a többiek, elvégre mindez úgyis csak irónia. Ha eljutsz idáig, na, akkor lesz belőled igazi hipster.

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások