„Minden süti külön kis lény”

Dusha Csenge, vagy ahogy online berkekben ismerik, Csokiparány Csenge még csak tizenkilenc éves, de  sikeresen kigyógyult egy súlyos depresszióból, gasztroblogját egyre többen látogatják és karácsony előtt megjelent első szakácskönyve. Ennek ellenére  az előtte álló érettségitől fél a legjobban, különösen ami a történelmet illeti. Egy tányér saját készítésű kakaós spirál mellett beszélgettünk édesapja szegedi fotóműtermében sütikről, szakmáról és tervekről.

Hogyan kerültél kapcsolatba a sütéssel?

Érdekelt már korábban is, sütögettem, de nem komoly szinten. Aztán volt egy év kimaradásom a suliból a depresszióm miatt. Ez nem volt könnyű időszak sem nekem, sem a családomnak. Igazából észre sem vettem, hogy mi történik, csak befordultam, és végül már nem is nagyon ettem, és mire kórházba kerültem, már 33 kilóra fogytam. Persze, mindenki arra gondolt, hogy anorexiás vagyok, de soha nem láttam magam kövérnek vagy ilyesmi, egyszerűen csak nem ettem.

Mivel kihagytam egy évet a suliban, felszabadult egy csomó időm, és elég sokat sürgölődtem a konyhában. Először kis apróságokat készítettem, akkor még főztem is, de elég hamar rájöttem, hogy inkább a sütik állnak közel hozzám. A sütés sokat segített, a munkafolyamat és a pozitív visszajelzések is. Az is plusz élményt adott, hogy kidíszíthettem a sütiket. Megtaláltam mindebben azt, amire szükségem van.

Dusha Csenge (fotó: Dusha Béla)

Ez az élmény kellett ahhoz, hogy megtaláld az utad?

Igen, mindenképpen. Ha nem történik ez az egész, még mindig informatikát tanulnék. Nem is tudom, miért akartam azt tanulni. A szüleim már akkor mondták, hogy nem annyira jó ötlet, de valahogy ragaszkodtam hozzá. Mondjuk, az mindig látszott, hogy kreatív vagyok, általános iskolában például rajzra jártam. Végül két különböző szakközépiskolában is megfordultam. Azért váltottam iskolát, mert akkor a depresszió miatt már szürke egér voltam, sokat bántottak a többiek, mert érezték a gyengeségem. A második suliban már valamivel jobb volt a helyzet, de végül csak kiesett az az év.

De nem is nagyon akarok már ezzel az időszakkal foglalkozni, mert úgy érzem, hogy túljutottam rajta (Másfél éve történt. – a szerk.) Nyilván a részem marad, de szeretnék továbblépni, mert nekem is könnyebb úgy, és a jövőre kell koncentrálni. Vállalom, persze, hiszen mindenkinek vannak nehéz időszakai.

Hogy jött a képbe a blog?

Már hamarabb elkezdtem, mert sok ilyesmit olvastam és megtetszett a műfaj, ráadásul mindig szerettem írogatni. Akkor is recepteket raktam fel, de emlékszem, az első bejegyzéseimben még tőmondatok szerepeltek. Ahogy jobban belemélyedtem, egyre több hozzászólás jött, azok is biztattak és segítettek. Ezután jött az ötlet, hogy cukrásztanonc legyek. Ez volt az utolsó iskolaváltásom.

Hogyan születik egy Csokipari recept?

Sok receptből merítek, átveszem, kicsit átformálom. Aztán minden attól függ, hogy mi mozgatja meg a fantáziámat. Vannak például alapanyagok, amiket nagyon szeretek. Épp most szembesültem vele, hogy a kókuszdió, a csokoládé és a málna a legalapvetőbb hozzávalóim, annyira gyakran ismétlődnek a sütijeimben. Ha azokból indulok ki, akkor jöhet bármi.

Van már néhány olyan süti is, ami teljesen saját elgondolás. Ilyen például a kakaós spirál, amit most készítettem, azért is esett rá a választásom. (Mennyei és addiktív, az újságíró lét egyik csúcspontját éltem át, miközben elrágcsáltam. – a szerk.) Saját kreáció a karamellás sütőtökkrém étcsoki ganache-sal is. A sütőtököt amúgy is nagyon szeretem, és nagyon sokféleképpen lehet hasznosítani.

Nézd meg a galériában, hogyan készül a kakaós spirál! (forrás: Csokipari)

Szeretsz személyre szabott édességeket készíteni?

Szoktam időnként megrendelésre készíteni tortákat. Ilyenkor szeretek leülni a megrendelővel, beszélgetni, hogy milyen alkalomról van szó, mit szeret a család stb. Fontos, hogy megismerjem az igényeiket. Szeretem megszemélyesíteni a sütiket, mindegyiket egy külön kis lényként kezelni. Ezért is félek nagyon, hogy mi lesz, ha bekerülök egy cukrászdába, mert ott általában sorozatgyártás folyik. Több helyen voltam már szakmai gyakorlaton és ilyen szempontból lehangoló élmény volt. Dolgoztam például egy cukrászdában, és annyira elszomorító volt, hogy sorozatban csinálták a tortákat, és nem is becsülte meg őket a cukrász, aki gyártotta. Én ezt nem akarom, mert egy idő után kiöli az emberből a szeretetet. Valahogy úgy tudom elképzelni, hogy valami kisebb helyen dolgozzak, ahol van tere a kreativitásnak, de nem tudom, Magyarországon milyen lehetőségek vannak.

Gondolod, hogy megoldást jelenthet erre a blog?

Igen, mindenképpen, főleg hogy vannak sikertörténetek ebben a műfajban. De azt is el tudom képzelni, hogy újságoknak dolgozzam.

Szerinted milyen az ideális süti?

A jó alapanyag nagyon fontos. A szakmai gyakorlatomon azzal is szembesültem, hogy milyen sok mesterséges adalékot használnak. A cukrászok egy része azt hiszi, hogy ez így jó, de szerintem nem szabad így hozzáállni. Ez a szakma szerintem nem arról szól, hogy van egy cukrász képesítésed meg pénzed, és összetákolsz valamit. Mindig is azon gondolkodtam, hogy jó lenne a jövőben olyasmit alkotni, amiben nincsenek ilyen mű dolgok. Sokkal drágább lenne, de az emberek egy rétege biztosan megfizetné. Szóval, az ideális süti az alapanyagokon múlik. És csokis, az biztos. Nagyon szeretem alapanyagként használni. Az olvasztott csoki illata, hát…az élet egyik apró öröme!

Karácsonyra megjelent az első szakácskönyved, a Sütimizéria.

A könyv magánkiadás, és egyáltalán nem könyvnek készült. Eredetileg úgy volt, hogy a nővéremék kapják karácsonyra, és csak néhány példány lett volna belőle. Aztán úgy gondoltam, hogy megkérdezem a blogomon, érdekelne-e valakit, és jött egy csomó visszajelzés, hogy igen, szeretnének. Ekkor nyomtattunk nagyobb tételben. Jó döntés volt, hogy nem maradtunk meg az eredetileg tervezett néhány példánynál, és újabb kötetet is tervezünk. Jó lenne minden karácsony előtt készíteni egy újabbat, akkor látnám én is, hogy mennyit fejlődök.

Forrás: Csokipari

Nekem úgy tűnik, hogy nagyon tudatosan építed a ’Csokipari-birodalmat’.

Nem igazán tudatos, inkább sodródtam az árral és jó irányba vitt. Ennek az lehet az oka, hogy nincs túl sok önbizalmam. Persze, van tudatos része is, például, hogy szépen kidolgoztam a blogot, hogy igényes legyen minden szempontból. És az is mindenképpen tudatosság, hogy szeretnék belefolyni ebbe a világba. Reménykedem a sikerben, mert már tényleg szükségem volt arra, hogy valami működjön, legyen valami biztos pont.

Idén érettségizel. Utána mik a terveid?

Maradok még a sulimban egy kétéves képzésen, hogy jobban megtanuljam a szakmát. Utána Varga Gábor mellett tanulnám tovább a cukrász mesterséget. Ő már korábban felfigyelt rám, keresi a kapcsolatot és biztat. Persze, kell is ez a biztatás. Kezdem már elhinni, hogy jól csinálom, de nyilván ez is egy folyamat. A szakmai gyakorlatomon mondta a vezető, Kati néni, hogy az első tíz év cukrászként nagyon kemény, és az azt követő időszak csak kicsit könnyebb.

Szeretnék majd külföldre is kimenni. Az olasz és a francia konyha érdekel nagyon. Ezek a kicsi, könnyű sütemények állnak közel hozzám, amik könnyednek tűnnek, de sokkal többet adnak, és a franciák ebben nagyon jók. Persze, előtte össze kell szednem magam lelkileg és fizikailag is, mert még soha nem voltam külföldön. De elég elszánt vagyok, nagyon akarom. Szerencsére a suli is biztosít külföldi szakmai gyakorlatot, azt jó lenne kihasználni.

Hogy látod magad öt év múlva?

Szeretnék fejlődni még egy kicsit lelkileg, hogy teljesen kiegyensúlyozott legyek. Ez lenne a legfontosabb, mert ha elnézem a korombelieket, az jut eszembe, hogy ők ugyan nem tettek le egy könyvet az asztalra, mégis sokkal több adatott nekik azzal, hogy nyitottabbak és kicsit merészebbek. Öt év múlva azt szeretném, hogy minden helyreálljon. A depresszió bármikor visszajöhet, de próbálok erős lenni. Ez az egész nagyon megerősített, mert nagy pofon volt. A szakmai dolgok meg úgyis alakulnak.