Mi ez?

Köszönöm mindenkinek!

7449

Tudjuk, mit tettél! Mindenkinek volt olyan gyenge pillanata, amikor a fürdőszoba magányában – és inspiráló akusztikájú környezetében – elénekelte a kedvenc énekese kisebb repertoárját, majd átvette a képzeletbeli Grammy-szobrot. Ugyanígy a tükör előtt biztosan mindenki eljátszotta már, hogy a krokodilkönnyekkel megspékelt sértett nagymonológért kijáró Oscar-szobrot köszöni meg az Akadémiának.  És még kinek? A díjátadókon mondott beszédek többsége legalább annyira elcsépelt, mint a szépségversenyek világbékéje.

Mert kinek is köszönnénk meg a díjat? Első körben – jobb esetben – annak, akik felneveltek, segítettek, támogattak minket, a szülőknek, a testvéreknek, a barátoknak. Azoknak, akik a nehéz időkben is mellettünk álltak, vagy azoknak, akik elviselték, hogy sosincs időnk rájuk. Aztán persze ott van a rendező, aki ránk gondolt, a producer, a stáb, a szerelmünk. Ha eddig eljutottunk, akkor jófejek voltunk, de nem fognak ránk megemlékezni az ilyen fajta cikkekben. Ahhoz minimum meg kell köszönni a kutyának, a macskának, a házban lakó egyéb kisemlősöknek is az arany szobrocskát, csak ki ne fussunk az időből!

Egészen pontosan a negyvenöt másodpercből. Ugyanis ennyi jár azoknak, akik megkapják az Oscart. Negyvenöt másodperc jól belegondolva egyáltalán nem rövid idő, de azért lényegesen rövidebb annál az öt és fél percnél, ameddig Greer Garson színész köszönőbeszéde tartott. Ő 1943-ban kapta meg a legjobb férfi főszereplőnek járó díjat a Mrs. Miniver című háborús filmben nyújtott alakításáért. Na, utána döntött úgy az Akadémia, hogy korlátozza a beszédek időtartamát. Aki elfeledkezne magáról, annak hangját először a zenekar nyomja el, de ha még ekkor sem kap észbe, akkor egyszerűen kikapcsolják a mikrofont.

Azért voltak, akiket nem lehetett egykönnyen elhallgattatni. Halle Berry, aki elsőként kapott fekete nőként szobrot 2002-ben (!), nem hagyta magát: „74 évet kellett várnom, ez most az én időm” felkiáltással harminckétszer mondott köszönetet. Ugyanígy Gwyneth Paltrow is az akaratos szépségek közé tartozik, a Szerelmes Shakespeare-ért járó szobor átvételét 2 perc 40 másodperces beszéddel körítette, de legalább annál tovább nézhettük gyönyörű, halványrózsaszín Ralph Lauren-ruháját. Volt olyan is, aki a színpadon vallotta be, hogy nagyon készült ugyan, de annyira megilletődött, hogy teljesen elfelejtette, amit begyakorolt – talán pont a fürdőszobai tükör előtt. Így járt például Hans Zimmer, aki szerint sokkal egyszerűbb (Oscar-díjas) filmzenét komponálni, mint szobrocskát markolászva a színpadon állni, és szavakkal kifejezni, amit érez.

Ha nem megy beszéddel, lehetünk rendhagyóak is: ugrálhatunk székről székre, mint Roberto Benigni, vagy lesmárolhatjuk azt, aki átadja nekünk a díjat, mint ahogy Adrien Brody tette Halle Berryvel.  Vagy egyszerűen a világ urának kell neveznünk magunkat, ahogy James Cameron is tette.

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások