Étel+Ital

Ismeretlen ismerősök a konyhából

7435

Vannak olyan fűszerek vagy növények, amelyek konyhai jelenléte teljesen természetes. Ilyen például a száraz bab, a lencse, a fűszerpaprika, vagy éppen a bors, de mostanában alapértelmezettnek vesszük, ha a vegeta helyett bazsalikom, oregánó vagy majoránna is lapul a polcokon. A legtöbbet van szerencsénk még cserépben is látni, megint másokkal csak őrölt formában találkozunk és megint másokat ugyan láthatnánk teljes valójukban is, de valahogy eddig nem jött össze. Összeszedtünk néhány alaphozzávalót, amelyekkel ugyan nap mint nap találkozunk, mégsem ismernénk rájuk a konyhán kívül.

Itt van például ez a kellemes küllemű, csinos levelű, kedves növényke a maga lekerekített leveleivel és a kis, lilás színű pillangós virágával. Ugyanilyen kecses, 1-2 centis hüvelytermései vannak, amelynek beltartalmát, ha máskor nem is, akkor újévkor kötelező jelleggel fogyasztjuk.

Még ez is az

Aki mondjuk még az általános suliban tudta, hogy néz ki a lencsenövény, mára már valószínűleg az is elfelejtette, ezért most tessék! A kertekben úgyis ritkán fogsz vele találkozni, mert bár az egyik legrégebbi kultúrnövényről van szó, hazánkban csak kevés helyen termesztik.

 

A világ egyik legismertebb és legkedveltebb fűszernövénye, a vanília nem lián, csak nagyon úgy tűnik. Valójában kúszónövény, amely az orchideafélék népes családjának tagja. Az én fejemben a vanília sokáig csak üvegcsébe zárt aroma és fagylalt formájában létezett, mert az egész vaníliarúd drága mulatságnak számított még jó pár éve. Utána természetesen találkoztam vele, viszont csak nemrég tudtam meg, hogy jellegzetes illatát és színét az utókezelésnek köszönheti. A leszedett termést először fonnyasztják, majd pokrócokra vagy gyékényre terítve letakarják. Az efféle dunsztolásnak köszönhetően néhány nap után sötét és puha terméseket kapunk, amelyek körülbelül másfél hét alatt illatossá és viaszos fényű, már általunk is ismert rúddá alakulnak.

 

Nem vagyok nagy articsóka-fan, életemben kétszer ettem, de nem ragadott meg az íze. Az viszont igen, hogy ezek a növények akár 2-2,5 méterre is megnőhetnek, amit pedig mi articsókaként fogyasztunk, azok a virágának bimbói, amelyek 8-12 centi (csészealátét) méretűek lehetnek. Kinyílva ráadásul elég dekoratívak is, de mérete miatt erkélyládába nem ajánljuk.

 

Először csak por alakban ismertem, de rúd valója sokkal jobban lenyűgözött, mint a vanília, annak ellenére, hogy erőteljesebb íze és illata miatt mindig csak az örök második lehet. Az rendben van, hogy fahéjnak hívják, de hogy melyik fa héja, azt szinte senki nem tudja. Pedig a megoldás egyszerű: a fahéjfáé. A fahéjfa örökzöld cserje Srí Lankán, India egy részén és Burmában, ennek a lehántolt belső kérge a fahéj, amelynek ára egykor az aranyét is verte.

 

Oké, jelentkezzen az a halandó, aki nem kertészeti egyetemre jár, vagy nem készül botanikusnak, és tudja, hogyan néz ki a köménynövény. Na, ugye! A köményt lehet nagyon szeretni vagy nagyon utálni. Azok a békéscsabaiak például eleve hátránnyal indulnak a lokálpatriotizmusban, akik nem szeretik, mivel a csabai kolbász egyik elmaradhatatlan alkotóeleme. De a köményes sós kiflinek, a köménymagos levesnek és a körözöttnek is alaptartozéka.

 

Ami a vanília nem volt, az a bors igen: lián, amely Indiában honos. Kis, gömb alakú termésének pedig semmi köze ahhoz az aszott, sötét színű minimazsola-utánzathoz, amit ismerünk. A kocsányban csüngő borstermés héja éretlen állapotban zöld, éretten pedig vörös, a bogyó nagy részét a mag alkotja. Csípős ízét az ebben található piperin alkaloidnak köszönheti, illatát és aromáját pedig a vékonyka terméshúsnak és a héjának. Érdekes, hogy a fekete borsot az éretlen termésből állítják elő a vaníliarúdnál leírt "dunsztolós" módszerrel, majd kályhában szárítják. A fehér borshoz pedig érett terméseket szüretelnek, amelyeket addig áztatnak, amíg a kemény csonthéjról le nem válik a terméshús és a héj.

Forrás: Terebess Konyhakert

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások