Étel+Ital

Magyar gasztrolegendák 2.

7367

Cikkünk előző részében megismerhettétek a Gundel és a Stühmer történetét. Ezúttal két újabb magyar gasztrolegendáról, a Kotányiról és a Szamosról tudhattok meg többet. Az első rész utóhatásaiból okulva kötelességem figyelmeztetni a kontrollvesztésre hajlamos csokimánokat, hogy a Szamosról szóló rész a nyugalom megzavarására alkalmas elemeket tartalmaz, és a szerkesztőség nem vállal felelősséget a pluszkalóriák okozta úszógumikért.

forrás: Wikipédia

A rózsapaprika atyja

Ma már a világ egyik legtermészetesebb mozdulatának számít, hogy a tűzhelyen fortyogó ételeinkbe Kotányi fűszert szórunk, vagy készülő húsételeinket pácoljuk be vele, és eszünkbe sem jut, hogy ezzel Kotányi János álmát teljesítjük be. A szegedi születésű fűszermester ugyanis az aromák és illatok megszállott rajongója volt, és arra inspirálta a főzni szerető népességet, hogy szenvedéllyel és kreatívan használják a világ különböző tájairól származó fűszereket. Kétség nem fér hozzá, hogy sikerült neki.

Mindössze 14 éves volt, amikor 1872-ben gyalogszerrel indult Bécsbe, hogy ott kereskedelmi ismereteket szerezzen. Olyannyira sikerült elmerülnie választott szakmájában, hogy miután visszatért szülővárosába, saját fűszerüzletet nyitott – mindössze 22 éves volt ekkor. 1881-ben gondolt egy merészet és paprikaőrlő üzemet alapított, ahol az általa kitalált, szigorúan őrzött recept alapján dolgozta fel a saját földjén megtermelt fűszerpaprikát. Ez volt a legendás, Kotányi János-féle rózsapaprika.

Császári és királyi udvari beszállító

A terméknek olyan nagy sikere lett, hogy három évvel később Bécsben is megnyitotta kirendeltségét, ahol híres fűszerpaprikája mellett konyakot, sligovicát, borecetet és szilvát is beszerezhettek az ínyencek. Paprikája zamatára az udvar is felfigyelt, így kinevezték a császári és királyi udvar beszállítójának. Bécsben annyira megvetette a lábát, hogy hamarosan ott is paprikaőrlő üzemet alapított, ahol szegedi molnárokat alkalmazott, ahogy a feldolgozandó paprikát is Szegedről szállíttatta.

Nem állt meg azonban Bécsben, ugyanis a rózsapaprika bejárta a világot és mindenütt hatalmas sikert aratott. Néhány éven belül lerakatot létesített Ausztriában, Cseh- és Morvaországban, valamint az Egyesült Államokban. Mivel sokat adott a marketingre, egy ügyes magyar háziasszonyt azért utaztatott körbe a világon, hogy minden jelentősebb városban megtanítsa a helyi vendéglősöket arra, hogyan kell felhasználni a fűszerpaprikáját. Ugyanígy a korszak szinte összes lapjában reklámozta termékét. Szintén reklámcélokat szolgált A legkedveltebb magyar nemzeti étkek szakácskönyve című kiadvány, mely azóta megszámlálhatatlan kiadást ért meg.

forrás: Wikipédia

Fűszert is!

Miután paprikája világhírűvé vált és cége hihetetlen mértékben gyarapodott, újabb innovációra szánta magát: szegedi paprikamalmát fűszermalommá fejlesztette, és a Kotányi fűszerek is elindultak világhódító útjukra. Üzletet létesített többek között Berlinben, Münchenben, Bostonban és New Yorkban.

A második generáció

1925-ben fia, ifj. Kotányi János vette át a cég irányítását, aki 1923-tól társtulajdonos volt. Nem hozott szégyent apjára, ugyanis a recesszió és a II. világháború ellenére sikeresen irányította a vállalkozást.
1953-ban azonban véget ért a sikerszéria: a cég az államosítás után jogutód nélkül megszűnt. Szerencsére nem maradt a világ Kotányi fűszer nélkül, ugyanis a bécsi lerakatból megalakult a Johann Kotányi GmbH, mely 1992-ben Magyarországon is megalapította leányvállalatát Kotányi Hungária Kft. néven.

 

Szavits Mladen és a marcipánrózsák

A Szamos marcipán története az 1930-as évek elején kezdődött, amikor a 16 éves szentendrei szerb fiú, Szavits Mladen Budapesten volt cukrásztanuló a nagyhírű Auguszt E. József Krisztina körúti üzletében. Első pillanattól kitűnt kézügyességével, de végül 1935-ben kötelezte el magát a marcipán mellett, amikor egy dán cukrász keveredett a műhelybe, hogy megmutassa, hogyan kell marcipánból rózsákat készíteni. A cukrásztanulót olyannyira fellelkesítette az eljárás, hogy elcsent egy kis marcipánmasszát és egész éjjel gyakorolt. A mester persze felfigyelt rá és az irányításával tökélyre fejlesztette a rózsagyártás tudományát.

Összesen három évet töltött a Krisztina körúti műhelyben, ahol napi tizennégy órát dolgozott, mellette pedig cukrásziskolába járt. Mire végzett, tapasztalt és nagy tudású cukrászmester vált belőle, és a Gerbeaud cukrászdában helyezkedett el. Szerb nevét a hasonló hangzású Szamos Mátyásra magyarosította, bár ekkor még nem is sejtette, hogy legendás márkanév lesz belőle és a marcipános csodák szinonimájává válik választott neve.

forrás: Flick

A kisiparos

A marcipán drága csemegének számított akkoriban, így leginkább torták díszítésére használták a belőle készült elemeket. Szamos Mátyás tehetségét és tudását kihasználva a 60-as évekre neves tortadísz-készítőnek számított, bár ekkor még az állami szektort erősítette. Persze a korszellemnek megfelelően maszekolt is szorgalmasan, és mivel híressé vált jó minőségű alapanyagairól és gondos munkájáról, rengeteg megrendelést kapott. Feleségével és három gyerekével ezért szabadidejükben szorgosan gyártották a marcipánfigurákat.

Olyannyira megszaporodtak a megrendelések, hogy 1968-ban úgy döntött a mester, saját vállalkozásba kezd és Budapesten kérvényezte az iparengedélyt. Ez azonban a korabeli viszonyok között egyáltalán nem volt sima ügy, így kérvényét elutasították. Végül a pilisvörösvári tanácselnök mentette meg, aki felajánlotta, hogy létesítsen üzemet az ő falujában. Így került a marcipánüzem Pilisvörösvárra, ahol ma is működik, a helyiek legnagyobb megelégedésére.

A birodalom

Az üzem olyan jól működött, hogy a 70-es évek elejére már nemcsak a családtagoknak adott munkát, hanem alkalmazottakat is fel kellett venniük, és marcipándíszeik az egész országban ismertté váltak. Nem is csoda ez, hiszen a minőség továbbra is első számú követelmény volt Szamos Mátyásnál. A kor trendjével szemben ragaszkodott a tradicionális technológiákhoz és kerülte a mesterséges aromákat annak ellenére, hogy így költségesebb és munkaigényesebb volt a finomságok előállítása.

forrás: Flick

1987-ben tovább terjeszkedett a cég, ugyanis megnyitották első cukrászdájukat Budapest egyik legelegánsabb helyén, a Párizsi utcában. Kezdetben marcipánt és fagylaltot kínáltak a vevőknek, de elkezdtek gondolkodni a termékskála szélesítésén. Ekkor jutott eszébe Szamos Mátyásnak, hogy marcipánból különféle desszerteket is lehet készíteni. Így születtek meg azok a jellegzetes Szamos édességek, melyek puszta gondolatára is réveteg tekintettel tekint a távolba minden magára valamit is adó édesszájú. Ha pedig testközelbe kerül, hát azt nem is részletezném.

Napjainkban

Szamos Mátyás három gyermeke közül László folytatta apja mesterségét és vitte tovább a céget. Idővel az eredetileg tanár végzettségű Gabriella és gépészmérnök férje is csatlakozott, így jelenleg hárman vezetik a vállalkozást. Annak ellenére, hogy kínálatukban számos cukrászsütemény is szerepel, ma is a marcipán a védjegyük; a Magyarországon eladott mennyiség 80 százaléka tőlük származik.

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások